Főkép

Biztosan megér pár tanulmányt vagy kutatási programot annak kiderítése, miért írta meg Agatha Christie ezeket a történeteket. Vagy ami még izgalmasabb kérdés: ezt követően miért nem bukkan fel többé Parker Pyne, amikor esetei sokkal nagyobb teret biztosítottak volna az írói kalandozásokra. Attól félek, ezt már sosem tudjuk meg, így kénytelenek vagyunk a rendelkezésre álló novellákkal beérni. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy magyarul korábban, másik kiadónál, más fordításban és címmel már megjelentek ezek az írások.
 
Parker Pyne első pillantásra tökéletesen beleillik Christie jól ismert nyomozói közé, hiszen megvan a kellő tapasztalta, ráadásul előszeretettel foglalkozik mások problémáival, mi több, rendszerint megoldással is szolgál azokra. Egyforma hatékonysággal képes irodájában ülve rendbe tenni a dolgokat, vagy a terepen, számára idegen környezetben helyükre illeszteni az eseményeket, felfedni az emberek mozgatórugóit. Mégis, a kötetben szereplő írások egy részét a legnagyobb jóindulattal sem tudom kriminek, vagy bűnesetnek mondani – ezért minden Christie rajongót figyelmeztetek, valami szokatlanra készüljön, a kötetben szereplő novellák többsége köszönő viszonyban sincs Poirot ténykedésével. Viszont talán épp ennek köszönhetően olyan arcát mutatják meg az írónőnek, amiről legfeljebb azoknak van fogalmuk, akik olvasták az álnéven írt regényeket. Nem kell megijedni, mert ugyan új arcot írtam, de Parker Pyne sokban hasonlít Christie másik két alakjára. A közös vonás az emberismeret és emberszeretet. Az állami szolgálatot maga mögött hagyó Pyne hirdetésében arra vállalkozik, hogy boldogtalan embertársainak rendezi az életét. Kis túlzással egyéni megoldásokat használó pszichomókusnak is mondhatjuk, mivel módszere a személyes találkozás alapján történő helyzetelemzés, és ez alapján a kuncsaft kimondott vagy látens vágyainak megvalósítása. A kivitelezés során nem ragaszkodik a törvényes módszerekhez, viszont utólag senki nem panaszkodik nála, sőt, épp ellenkezőleg.
 
Nagyjából a kötet feléig szó sincs bűntényekről, az egésznek olyan Meghökkentő mesék hangulata van, de az igazi meglepetést számomra az okozta, hogy Pyne milyen természetességgel kezeli a tiszteletdíját. Hamarjában egyetlen olyan Poirot sztori sem jut az eszembe, amelyben összegszerűen megismernénk a tisztes polgári jóléthez szükséges ellentételezés mértékét, vagy azt, hogy az ügyfelei miként fejezik ki hálájukat a köpcös belgának. Ok, a Gyilkosság az Orient expresszen című regényben elhangzik egy komoly összegű ajánlat, de mivel Poirot nem vállalja el a megbízást, gyakorlatilag nem leszünk okosabbak hősünk anyagi helyzetét illetően. Parker Pyne nem így dolgozik, tőle mindenki személyre szabott árajánlatot kap, amit ráadásul előre kell kifizetni, és a legtöbb esetben a megrendelőnek fogalma sincs arról, mit kap majd a pénzéért.
 
Megannyi zártkörű gyilkosság után üdítő volt ilyet novellákat olvasni az írónőtől, sőt, azt kell mondjam, ezek jobban tetszettek, mint a misztikusra sikerült Mr. Quinn esetek. Emberibbnek, jellemzőbbnek tűnnek – szóval csak sajnálkozni tudok a folytatás hiánya miatt.
 
Tartalomjegyzék:
A szerző előszava
A középkorú feleség esete
Az elégedetlen katona esete
Az aggódó hölgy esete
Az elégedetlen férj esete
A könyvelő esete
A gazdag hölgy esete
Minden megvan?
A bagdadi kapu
Ház Sirázban
Az értékes gyöngy
Halál a Níluson
A delphoi orákulum
A pollensai probléma
Rejtély a regattán
 

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november