Főkép Az amerikai költőnő, Frances Mayes többszörösen is megcsinálta a szerencséjét, mikor Olaszországban járva beleszeretett egy leromlott állapotú toszkán villába, és úgy döntött, megveszi. Egyrészt új célt kapott így az élete, és a ház felújítása közben megtalálta a boldogságot, másrészt az eseményekről írott memoárja világsikert hozott neki. A Napsütötte Toszkána kisebb forradalmat indított el (együtt Peter Mayle Provance-ról szóló könyveivel illetve Joanne Harris Csokoládé című regényével), divat lett különféle világrészekről és azok gasztronómiájáról írni. A könyvből a történetet feltupírozó, mérsékelten sikeres film is készült, Mayes pedig további köteteket írt olasz illetve más országbeli élményeiről.
 
Képeskönyvet is adott már ki az írónő (Vigyük haza Toszkánát!, Szép Toszkána), ám ez az első szakácskönyve. És aki olvasta az eddigi könyveit, az talán felteszi a kérdést: mi szükség van erre? Hiszen a toszkán-olasz emlékiratok is tele vannak jobbnál-jobb receptekkel. A kérdés csupán addig tartható fenn, amíg kézbe nem veszi az ember ezt a gyönyörű kötetet. Nem szerepel ugyan minden recept mellett fotó az adott ételről, mégis jobb így, látni is azokat a mesés étkeket. Legalább látjuk, hogy hogy kellene kinézniük, ha magunk is nekiveselkednénk.
 
A toszkán konyha egyik legfőbb hagyománya az egyszerűség, a másik az idényszerűség. Előbbi kissé csalóka, hiszen a legtöbb recept tartalmaz olyan hozzávalót, amit nem árulnak minden magyar üzletben. De a zömüket Magyarországon is be lehet szerezni némi idő és a néminél jelentősebb anyagi ráfordítással. Mert ami Cortonában a piacon olcsó és gyönyörű, az, mire ideér, csak jó esetben marad meg az utóbbinak, de az ára közben biztosan sokat emelkedik. És a könyvben nincs szó arról, hogy milyen magyar alapanyagokkal lehetne pótolni, helyettesíteni az esetleg túlságosan is speciális olasz összetevőket. Ám ha az embernek el is megy a kedve az anyagiak miatt, netán az önbizalmával adódna gondja, még akkor is hasznos lehet ez a szakácskönyv. Tippeket, trükköket mindenképpen lehet belőle meríteni, és elolvasása után egy olasz étterembe betérve könnyebben tudunk választani az étlapról.
 
De nem merőben receptek tárháza ez a könyv. Nem csak ennivalók láthatók a fotókon, de harmonikus szépségű olasz tájak és épületek illetve a jól megélt, igazi élet nyomait arcukon viselő olasz emberek képei is. Frances pedig a rá jellemző finom, egyszerre visszafogott és lelkes stílusban ír mind az egyes ételekről, mind általában az olasz konyháról és étkezésekről. Az olvasó menthetetlenül kedvet kap tőle a főzéshez, a jó ételekhez, a hosszúra nyúló baráti lakomákhoz, egyáltalán, az olaszos életvitelhez. Amely utóbbiból persze csak egy részt mutat meg a könyv, azt is egy amerikai szemszögéből, ám ez nem feltétlenül baj.

Ha a Mayes házaspárra nem is jellemző az olaszok az élet alapvető örömeihez (vagy bármi egyebéhez) kapcsolódó túláradó szenvedélyessége, legalábbis Frances könyveiben ez ritkán jelenik meg, az nyilvánvaló, hogy megérintette őket Toszkána, és ezeken a köteteken keresztül az olvasóra is átragyog valami a toszkán napból. Jól lakni természetesen egy szakácskönyvvel sem lehet, de a Napsütötte szakácskönyv ritka inspiráló erővel bír, hogy még a konyhaművészethez mit sem konyító emberek is kipróbálják magukat, és összeüssenek valami finomat. Saját tapasztalat.