FőképFülszöveg:
"...Az utazó, miközben csorog az ő deltája felé, a táj tükrében nézegeti magát - a történelmi, természeti, művészeti, pszichológiai tájéban, ami erdőt és hegyet-völgyet, de várakat és városokat, és lélekszakadékokat és tudattalan-örvényeket is jelent. Ez a táj, létezésének tükre, az ő kicsi életének és a nagy történelemnek a kövületeit, valamiféle eltemetett, de bármikor klónozódni, új életre kelni kész DNS-nek a maradványait is tartalmazza. A Duna dicsőséges folyó, de egyben csupa halál és szerencsétlenség is, keveredik és kereszteződik benne minden, kanyarulataiban menedéket keres az utazó, halogatva az érkezést minél későbbre, tudva jól, hogy ha az eredet jelentéktelen és főleg bizonytalan is, a vég holtbiztos és elkerülhetetlen" - összegez világhírt hozó könyvének új magyar kiadásához írott előszavában Claudio Magris.
A Duna témája természetesen a Duna. Amely Danubio is, persze, és Dunaj, Dunav, Dunărea. Vagy ahogy fekete-erdei bölcsőjénél (ahol egy vitatott csapból buggyan elő), ahogy Ausztriában, ahogy a bánáti svábok és az erdélyi szászok nyelvén mondják: Donau.
Ezen a nekünk is oly fájdalmasan és felemelően fontos folyón, ezen a nem is annyira földrajzi, mint inkább kultúrtörténeti tüneményen tette emlékezetes utazását a nemzetközi hírű trieszti germanistaprofesszor, egyszersmind az élő olasz irodalom egyik legnagyobb alkotója. "Érzelmes utazás ez - magyarázza Magris, miért nem "útikönyv" mégsem a Duna -, a történelem nagy monumentumainál és momentumainál érdekesebbek benne az apró és látszólag jelentéktelen részletek, útközben véletlenül hallott történetek, kocsmák falán vagy templomkapukon látott feliratok, ismeretlen, soknyelvű temetők sírköveibe vésett rövid regénysűrítmények, söralátétek és másféle történetek..."
Az utazó tükre a mi tükrünk, persze. Jelenbe érő közös múltunké, Közép-Európáé, melynek tájképét, negyedszázada már, ez a könyv is gazdagítja.

Részlet a könyvből:
„Itt ered a Duna főága” – áll azon a bizonyos táblán ott a Breg forrásánál. A fenti szűkszavú kijelentés ellenére mind a mai napig dúl a sok évszázados vita – hogy tudniillik hol is ered a Duna –, sőt az ádáz vetélkedés is két város, Furtwangen és Donaueschingen között. A helyzetet még bonyolítja az a merész hipotézis, amelyet Amedeo, a tekintélyes szedimentológus és a félreértések titkos historiográfusa nemrégiben állított fel, mely szerint a Duna egy vízcsapból ered. Ahelyett, hogy a témáról szóló, csaknem két évezredet átívelő irodalmat tekintenénk át Milétoszi Hekataiosztól, Hérodotosz előfutárjától az újságosstandokon található Merian-füzetekig, elegendő csak arra emlékeztetni, hogy az elmúlt korszakokban a Duna forrásai éppoly rejtélyesnek tűntek, mint a Níluséi, melynek vizében a Duna egyébként más szempontból is visszatükröződik, és amellyel sok minden, ha nem is in re, de legalább in verbis összeköti: a tudósok évszázadokon át állították párhuzamba és hasonlították össze a két folyót.

A Duna eredetét Hérodotosz, Sztrabón, Ceasar, Plinius, Ptolemaiosz, Pszeudo-Szkümnosz, Pomponius Mela, Erasztotenész kutatta, s ugyanők ki is fejtették feltételezéseiket és gondolataikat róla. A Duna forrásait egyesek a Harz hegységben, mások a Hüperboreáknál, a Pireneusokban, a kelták vagy a szkíták földjén, megint mások Abnoba hegyén vagy a hesperidák országában feltételezték vagy határozták meg, s bizonyos vélemények szerint a folyónak van egy mellékága, amely az Adriai-tengerbe ömlik, megint mások, homlokegyenest ellenkezőleg, azt írják le, hogyan torkollik a Fekete-tengerbe. Ha az argonauták történetétől vagy mítoszától – mely szerint az argonauták a Duna mentén vonultak az Adriai-tengerig – eljutunk a történelem előtti időkig, a konkrét tények elúsznak a semmibe, és gigantikus elképzelésekbe vesznek bele; iszonytató tömegek háborgó mozgásába, titánok földrajzába: az Ős-Duna a Berni-Alpokban ered, ott, ahol ma a Jungfrau és az Eiger csúcsai meredeznek, s ebbe az Ős-Dunába ömlött az Ős-Rajna, az Ős-Neckar, az Ős-Majna minden víztömege, s ez az Ős-Duna úgy a harmadkor környékén, az eocénban, mintegy húsz–hatvanmillió évvel ezelőtt, körülbelül a mai Bécs helyén, minden vizek ősanyjának, a Thetisznek egyik öblében ömlött bele a Szarmata-tengerbe, amely akkoriban még az egész mai Délkelet-Európát borította.

Az archaikus dolgok és azok indogermán gyökerei iránt kevéssé fogékony Amedeo nem sokat foglalkozik az Ős-Dunával, ehelyett beleveti magát abba a jelenkori vitába, amelyet az egymástól úgy harmincöt kilométernyire fekvő két fekete-erdei kisváros, Furtwangen és Donaueschingen folytat egymással. Mint köztudomású, a Duna hivatalosan Donaueschingenben ered, és a város lakói ragaszkodva a törvény betűihez, állítják, hogy ez az egyetlen és autentikus forrás. Tiberius császár kora óta mint a Duna forrását magasztalják azt a bizonyos forrást, amely a domb oldalából tör fel; ezenkívül Donaueschingenben még két kisebb folyócska is egyesül, a Breg és a Brigach, s – az útikönyvek, utazási irodák és a szájhagyomány általános véleménye szerint – itt, az ő találkozásuknál kezdődik a Duna. A Közép-Európát megteremtő és összefogó folyó incipit-je szerves része az egykori fejedelmi székhelynek, csakúgy, mint Fürstenberg vára és az udvari könyvtár a Nibelung-ének és a Parzival kéziratával, avagy a sör, amely nevét szintén a helyi illetőségű nemesi családról kapta, s a Zenei Ünnepi Játékok, melyeknek Hindemith köszönheti hírnevét.

„Hier entspringt die Donau”, itt ered a Duna, áll a táblán a donaueschingeni Fürstenberg-parkban. De van még egy másik tábla is, ezt doktor Ludwig Öhrlein állíttatta a Breg forrásánál, s ezen a táblán egész pontosan le van írva, hogy a források közül ez esik a legmesszebb a Fekete-tengertől, mégpedig 2888 km-re, 48,5 km-rel messzebb, mint Donaueschingen. Öhrlein doktor, annak a kis birtoknak a tulajdonosa, amelyen a Breg ered néhány kilométerre Furtwangen előtt, pecsétes papírokkal és igazolásokkal felfegyverkezve indult hadba Donaueschingen ellen. A francia forradalom késői és halvány visszhangja az elmaradott „német nyomorúságban”: a szabad foglalkozást űző, kisbirtokos polgár szembefordul a nemességgel és a címer adta előjogokkal. Furtwangen derék polgárai egy emberként zárkóztak fel Öhrlein doktorhoz, s mindenkinek emlékezetes az a nap, amikor a furtwangeni polgármester, polgártársai kíséretében, a legnagyobb megvetéssel öntött bele a Breg vizéből egy flaskára valót a donaueschingeni forrásba.

A Kiadó engedélyével.