Főkép

Fülszöveg:
"A császárné a legszebb asszony a világon" - írja gyámfia lelkes szavai alapján Széchenyi a naplójába, egy másik helyen pedig asszonyi angyalnak nevezi, aki a magyarság érdekeiért még felséges férjével is hajlandó szembeszállni. Ez a két dolog, a csodálatos szépség és az őszinte magyarbarátság magyarázza, miért volt I. Ferenc József szomorú sorsú feleségének mindig is kultusza Magyarországon. Brigitte Hamann, a jeles osztrák történész nem mindennapi feladatra vállalkozott, amikor e legendák övezte királyné életsorsának hiteles bemutatását tűzte ki céljául.
 Hamann nem idealizálja hősnőjét, nem csak az elragadtatás szavait ismeri, nem próbálja meg leplezni Erzsébet nehezen kezelhető tulajdonságait sem.
 Könyvéből megismerhetjük ezt az egész életében szabadságvágytól fűtött, az udvari etikett börtönében inkább csak vergődő asszonyt, hatalmas képzeletvilágáról árulkodó költészetét, tudásszomját, s egyszersmind képet kapunk a XIX. század második felének társasági (és társadalmi) életéről, szépségápolási és gyermeknevelési praktikáiról, politikai mozgalmairól, a Monarchia boldog békeéveiről, valamint Erzsébetnek a magyar kiegyezésben játszott valóban jelentős szerepéről.
 A kötet érdekes portrét rajzol egy nem mindennapi egyéniségről a gondtalan bajorországi gyermekkortól a fényes bécsi napokon, a budai koronázás pompáján és a királyné nyugtalan világkóborlásain át egészen meggyilkolásáig.
 
A verseket Tandori Dezső fordította. A kiadványt szakmai szempontból Katona Tamás nézte át. A szöveghűséget Kiss Gy. Csaba ellenőrizte.

Részlet a regényből:
A leendő házaspárnak, Ferenc Józsefnek és Ilonának Ischlben, a császár nyári rezidenciáján kellett volna megismerkednie egymással, és megtartani az eljegyzést – így akarta mindkét anya. Úgy gondolták, hogy a kötetlen, családiasabb légkörű Ischl megkönnyíti a dolgot. A fontos salzkammerguti útra Ludovika magával vitte kisebbik lányát is, az akkor tizenöt éves Erzsébetet, akivel akkoriban nagyon sok gond volt. Beleszeretett ugyanis egy bizonyos Richard S. grófba, aki hercegi szolgálatban állt. Az idillnek egykettőre véget vetettek, a fiatalembert valamilyen megbízatással elküldték. Egyszer ugyan még visszatért, de megbetegedett, és hamarosan meghalt. Sisi vigasztalhatatlan volt.

A kocka el van vetve,
Ah, Richard már oda!
Lélekharang szól csengve –
Irgalmazz, ég Ura!
Ott áll az ablakon túl
A szőke fürtű lány.
Kísértet-szív megindul
Szívfájdalma nyomán!

Sisi szerelmi bánata búskomorságba csapott át. Órák hosszat bezárkózott a szobájába; sírt és verseket írt. (Családi tulajdonban van még ma is az a könyvecske, amelybe a szerelmes verseket írta 1852–1853 telén.) Ludovika hercegnő az ischli utazással akarta felrázni búskomorságából a tizenöt éves lányt. Ezenkívül azt remélte, hogy Sisi és Károly Lajos főherceg, Ferenc József kisebbik öccse közelebb kerülnek egymáshoz. Ludovika reményei nem voltak alaptalanok, mert a két fiatal már évek óta levelezett, ajándékokat küldözgetett egymásnak, sőt még gyűrűcskéket is. Károly Lajos szemmel láthatóan szerelmes volt az unokahúgába. Ludovikának tehát voltak esélyei.

Máskülönben 1853-ban a politikai helyzet igen kritikus volt, nem kedvezett holmi romantikus eljegyzési tervezgetéseknek: kitört a krími háború, és a nemzetközi helyzet igen zavaros volt. A széthullásához közeledő Törökország elemi politikai és gazdasági érdekeiről volt szó. 1853 júliusában az orosz csapatok megszállták a Dunai Fejedelemségeket (a későbbi Romániát). Miklós cár osztrák segítségre számított (hálából az 1849-es orosz segítségért a magyar forradalom ellen). Felajánlotta Ausztriának Boszniát és Hercegovinát, ha mellé áll a krími háborúban, sőt hajlandó lett volna egy esetleges újabb forradalom pillanatában védelmet nyújtani, vagyis, mint 1849-ben Magyarországon, katonailag beavatkozni.

Az ifjú császár tanácsadóinak nem volt egységes véleményük. Az öreg Radetzky hajlandó lett volna az oroszok oldalán harcolni, de a szigorú osztrák semlegesség ellen sem volt kifogása. Buol külügyminiszter és bizonyos gazdasági körök Anglia és Franciaország oldalán akartak harcolni Oroszország ellen. Az ifjú császár határozatlan volt, nem nőtt még fel a megoldandó feladathoz. Panaszkodott Zsófiának, „hogy Keleten egyre kuszább a helyzet”, s még akkor is tájékozódott a dolgok állásáról, amikor már Ischl felé utazott – de aztán nem nagyon zavartatta magát a magasabb politikától. A tapasztalatlan és kizárólag csak az eljegyzésével foglalkozó császár hónapokig tartó tétovázása végzetes hatással volt Ausztriára.

Ludovika hercegnét egészen más gondok nyomasztották, amikor augusztus 16-án lányaival Ischl felé utazott. Súlyos migrénje miatt félbe kellett szakítani az utat, késve érkezett Ischlbe, és meglehetősen összezavarta Zsófia első napi programját. Ráadásul nem érkeztek meg a csomagjai és a komornái. Mind a három hercegi hölgy gyászruhát viselt, mert épp akkor halt meg egy nagynénjük. Mivel a világos ruhákkal lemaradt valahol a kocsi, nem tudtak átöltözni a fontos találkozóra. Végül Zsófia küldött át egy komornát segíteni.

Mialatt mindenki azzal törődött, hogy a leendő menyasszonyoknak legalább a frizurájuk a lehető legszebb legyen, ha már poros, fekete útiruhában kénytelenek megjelenni a császár előtt; a kis Sisi maga fésülte meg a haját: egyszerű, hosszú copfba fonta. Észre sem vette, hogy Zsófia főhercegné nem Ilonát, hanem őt figyeli éberen. Mindenesetre Zsófia később részletesen leírta ezt a fésülködési jelenetet nővérének, Mária szász királynénak, és hangsúlyozta, hogy a kicsike minden mozdulata „bájos és kecses”; „annál is inkább, mert nem is sejtette, hogy milyen kellemes látványt nyújt. A gyász ellenére Sissi elragadó volt egyszerű, magasan zárt, fekete ruhájában.” Elfogulatlan, gyermeki ártatlanságú húga mellett Ilona szigorúnak látszott. A fekete ruha nem állt jól neki – talán csakugyan ez döntötte el az életét, ahogy később többen is tudni vélték.

Zsófia teára hívta meg húgát és a két lányt. Itt találkoztak a császárral. Erzsébet porosz királyné is részt vett az első találkozáson, s ott volt a császár két öccse is más rokonokkal együtt. A jelenlévők közül senkinek nem volt tehetsége a könnyed társalgáshoz. Feszengtek, a hangulat kínos volt, mert mindenki tudta, hogy mire megy ki a játék.

Szerelem volt ez az első pillantásra, legalábbis ami Ferenc Józsefet illeti. Öccse, Károly Lajos főherceg szigorúan és féltékenyen figyelte, és azt mondta Zsófiának: „Amikor a császár megpillantotta Sisit, olyan megelégedés jelent meg az arcán, hogy nem kétséges, kit fog választani.”

„Sugárzott a boldogságtól, és ismered, hogy ragyog az arca, ha örül – írta Zsófia Mária szász királynénak. – A kedves kicsikének fogalma sem volt róla, hogy milyen nagy hatást tett Francira. Mindaddig, amíg az anyja nem beszélt vele a dologról, tisztelettel elegy félénkséggel viseltetett a körülötte nyüzsgő emberek iránt.” Erzsébet az izgalomtól nem evett egy falatot sem, és a szobalánynak azt mondta: „Jó a nénémnek (mármint Ilonának), ő annyi emberrel találkozott már, én meg alig ismerek valakit. Annyira félek, hogy egyáltalán nem tudok enni.” Erzsébet zavarában még azt sem vette észre, hogy a császár vele foglalkozik komolyan és nem Ilonával.

Másnap, augusztus 17-én a császár megjelent az anyjánál, aki épp akkor kelt fel. Zsófia Mária szász királynéhoz: „A fiam sugárzó képpel közölte velem, hogy elragadónak találja Sisit. Kértem, ne siesse el a dolgot, fontolja meg jól, de neki az volt a véleménye, hogy nem szabad sokáig habozni.”

Zsófia főhercegné naplójában még részletesebben írja le azt a reggelt: „A császár így lelkesedett: Ó, milyen édes ez a Sisi, olyan hamvas, mint a nyíló mandulavirág. És milyen gyönyörű hajkorona keretezi az arcocskáját! És milyen szép, bársonyosan meleg szeme van, és az ajka olyan, mint az eper!” Zsófia megpróbálta fiát az általa kiválasztott menyasszonyhoz visszaterelni: „Nem gondolod, hogy Ilona okos, és ráadásul szép, karcsú a termete?” „Igen, de komoly és hallgatag, és lehet, hogy rendes meg kedves, de Sisi... Sisi elragadó, kislányos és mégis olyan édesen pajkos!” Itt már nem volt mit tenni. Ferenc József ezen a napon még arról is lemondott, hogy vadászni menjen, pedig ezt a szórakozását máskor el nem mulasztotta volna. Erzsébet, porosz királyné, amikor ezt meghallotta, azonnal intett a húgának, Zsófiának, ami azt jelentette: „A császár tüzet fogott!” Erzsébet királyné roppant elégedett volt a dolgok ilyetén alakulásával, mert a kis Erzsébet az ő keresztlánya volt. Különben pedig általános tanácstalanság uralkodott. A két lány teljesen összezavarodott, csak a császár sugárzott a boldogságtól.

A császár születésnapjának előestéjén bált rendeztek. Ilona gyönyörű fehér selyemruhában jelent meg, borostyánkoszorúval a homlokán, ami leheletnyi biedermeier romantikát kölcsönzött magas, kissé szikár jelenségének. Ezen az estén már minden a müncheni előkészületek szerint történt. A kis Sisi egyszerű, halvány rózsaszín ruhát viselt, és sudár nővére mellett nagyon is gyerekesnek látszott.

A nyitótáncon sem a császár, sem a két bajorországi hercegnő nem vett részt. A második táncnál, a polkánál, Zsófia főhercegné megkérte Ferenc József egyik szárnysegédjét, Hugo von Weckbeckert, „kérje fel Erzsébet hercegnőt, aki eddig csak a táncórákon táncolt, és az első bemutatkozáskor biztos partnerre van szüksége”. Weckbecker így emlékezik: „A főhercegasszony bemutatott a roppant zavarban lévő, elragadó hercegnőnek, aki szerényen azt mondta, hogy fogalma sincs róla, fog-e menni a dolog tánctanár nélkül.” Weckbecker megnyugtatta a kicsikét, de mint mondta: „Kissé tartottam a dologtól, mert tudtam, hogy tánctanár ide, tánctanár oda, a bajorországi hercegnők általában rossz táncosok... Erzsébet hercegnő szerencsére muzikális volt, és ezért legalább az ütemet be tudta tartani.” Weckbecker mindenesetre csodálkozva látta, hogy a fiatal császár, szokása ellenére ezúttal egyáltalán nem táncol, ehelyett Sisit figyeli tánc közben, „aki szilfidkönnyeden siklott tova a karomon”. A tánc után Weckbecker azt súgta az egyik barátjának: „Azt hiszem, leendő császárnénkkal táncoltam!”

A füzértáncot a császár a kis Sisivel táncolta, és a tánc után átnyújtott neki egy virágcsokrot, ami a hagyományok szerint azt jelentette, hogy őt választotta. A jelenlévők mind ismerték ezt a jeladást, csak Sisi nem. Amikor megkérdezték, hogy nem tűnt-e fel neki ez a figyelmesség, azt válaszolta: „Nem, csak zavarba hozott.”

A Kiadó engedélyével.