Főkép Egy házasság történetének és egy születendő állam mindennapjainak férfi tollal felvázolt karcolata, női nézőpontból. A Miháél, Miháél című regény Amos Oz egyik legkorábbi prózai írása, amely kapcsán honfitársai hazaárulással vádolták meg, rokonsága pedig a családi szennyes kiteregetésért rótta meg. Ezen írásában Oz Hánná Gonén, 30 éves anya, feleség, egykoron nagyreményű irodalom szakos egyetemista, életének egy évtizedét felölelő szakaszát eleveníti fel. A könyv főszereplője és narrátora maga Hánná, aki férjével Miháéllel való első találkozásának pillanatától számol be az együtt töltött hosszú évek keserű, számára kiábrándítóan unalmas történéseiről.
 
Az irodalmi kritikák szerint az izraeli Bovaryné-ként is számon tartott könyvben Hánná visszaemlékezései nyomán próbál választ keresni léte sivárságára, szerencsétlen párválasztásának okaira. Miháél csodálatos módon megbízható, kiszámítható férj, tudósi pályára törő geológus. Minden látszólagos igyekezete ellenére mind szakmájában, mind érzelmi életében viszonylagos kudarcra ítéltetik. Töretlenül halad előre a tudományos ranglétrán, ugyanakkor felfedezései semmiképpen sem mondhatóak forradalmian áttörőknek. Felesége megítélésében pedig a még oly tisztességes férfi humortalan, érzéketlen, középszerű ember. Ennek ellenére, az örökké csodákra váró Hánná a maga módján szereti is a férfit.
 
Hánná töprengő, szenvedélyes asszony. Olyan vad ösztönök által vezérelt kalandok után vágyakozik, amelyek nem részei férjével való közös életének. Romantikával vegyes erotikus álmodozásban próbálja pótolni a létéből hiányzó izgalmat, meglepetéseket. A meg nem értettség által okozott „egyedülléte” azonban az őrület határára sodorja őt. Gyermekágyi depressziója okán a gyermeknevelésben sem tud feloldódni, ráadásul fiát férjéhez hasonlóan túl higgadtnak, száraznak ítéli meg. Szakmai élete a gyerekvállalás kapcsán megszakad. Mindemellett Hánná tragédiáját az okozza, hogy a családjából hozott értékrendje alapján Miháél az „igazi” számára. A férfi mind erkölcsileg, mind anyagilag mindvégig kiáll felesége és gyermeke mellett, és a biztonságos élet alapjait kívánja megteremteni számukra.
 
Hánná édesapja maga is hasonló módon biztonságra törekvő ember volt. Anyjával való kapcsolata ambivalens. Választásánál nem marad más hátra, minthogy édesapja „utasításaira” hagyatkozik: óvakodik a veszélyes férfiaktól, akik csak a vesztét akarják. Hánná minden erejét latba veti, hogy a szellemiségében számára tökéletes férfit, lelkileg és testi késztetései tekintetében is saját elvárásainak megfelelően átformálja, de mindhiába. Oz, Hánná és Miháél kapcsolatán keresztül, mintha édesanyja és édesapja tragikus frigyét vázolná fel. Hánná alakját minden valószínűséggel a jobb sorsra érdemes, igazán sohasem boldog, rendkívül tehetséges, korán elhunyt, Fania Mussmanról, édesanyjáról mintázta; Miháél pedig nem más, mint a csendtől örökké rettegő, a rációba és a tudásba menekülő Jehuda Arieh Klausner, Oz édesapja.
 
Oz a családi portréval együtt az egész kelet-európai zsidóság állandó biztonságra való törekvési késztetését is bemutatja. Szembeállítja a zsidók rettenetes szorongását attól „mit hozhat a holnap”, az új állam megalapításához szükséges vad elementáris, felesleges hezitálástól mentes teremtő erővel, amelyről Hánná megállíthatatlanul álmodozik.
 
Elbeszélő prózájában a Hánná által elképzelt álomképek szürreális világa keveredik az 50-es évek mindennapi életének sokszor szürke eseményeivel, a napi spórolásról, sétákról, a betevő falat megszerzéséről szóló hétköznapok leírásával. Oz megfogalmazása kíméletlen, néhol már-már a kegyetlenséget súroló. Ennek okán Hánnával együtt mi magunk is nemegyszer sajnálattal viseltethetünk Miháél iránt, aki minden igyekezete ellenére is képtelen megérteni Hánnát és az ő álmait.
 
Hánná már az új és a régi nemzedék határán keresi, kutatja boldogságát. A régi kor értékrendjének megfelelően tisztességesen megy férjhez, azonban nem tud, nem akar teljességgel azonosulni a „túlélés” egyenlő az „elégedettséggel” életérzéssel. Hatalmasabb, különlegesebb, áttörőbb élményre vágyik. Erőtől duzzadó, szűkszavú, napbarnított, titokzatos harcosok, parasztok, palesztin katonák, Oz által is kedvelt és csodált regényhősök, mint Sztrogoff Mihály, Nemo kapitány népesítik be képzeletét.
Ezeket pedig sorra felváltják a valóság egyszerű, mindennapi alakjai. Úgy, mint Szárá Zeldín, a gondoskodó óvónő, Zsenjá néni, a megkeseredett sógornő és tudálékos gyerekorvos, a kedves szomszédok Glik és Kádismán úr. Valamennyien Oz szüleinek barátairól mintázott szereplők.
 
Oz, mintha csak újra teremtené gyermekkora két világát: a megannyi konzervatív érték és a tudás által vezérelt, a gyakorlatiasságot teljességgel nélkülöző európai zsidó közösséget és az új állam megalapításáért harcoló küzdő, „sabre” zsidóságot. Oz leírása, történetvezetése azonban arra enged következtetni minket, hogy a Hánná és saját maga által egykoron oly nagyon áhított hőskor az éppen megalakuló ifjú Izrael államban hiú ábránd csupán. A mindennapok egyhangúsága, a régi generáció félelmei, és az új generáció még kialakulatlan volta miatt elkerülhetetlen. A csodálatos, mindent elsöprő harcias alkotói akarat pedig csak a felszínen, a pillanatokban létezhet, hogy mennyire építhetők rá biztonságos szilárd alapok azt csak a jövő dönti el.

Részlet a regényből