Főkép Éppen olvasnivalót keresgéltem, amikor megláttam a könyvet. Bevallom, egészen lenyűgözött a cím hosszúsága, illetve a borító egyszerű, tiszta bája. A zsigereimben éreztem, hogy akarom ezt a könyvet, illetve mindazt, amivel kecsegtet – pár órányi könnyed, laza, üdítő szórakozást.
 
Szerintem sokan vannak, akikben felmerült, hogy haláluk utána bizony „visszajönnek”, és meglesik, mit csinálnak szeretteik, barátaik, ismerőseik. Egyesek egészen biztosan fogadkoznak is, hogy ők bizony kísérteni fognak ezért vagy azért a sérelemért, esetleg bosszút állnak valamiért, míg mások csak biztonságban szeretnék tudni azokat, akik itt maradtak. Nos, azt nem tudom, hogy a történet főszereplője, Charlotte mit szeretett volna, de azt tudom, hogy mit kapott: lehetőséget, hogy őrangyalként visszatérjen. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy kijelölt védence nem más, mint egykori hűtlen kedvese, James, akit részben felelősnek tart azért, hogy ide jutott. Persze mondhatná, hogy nem, esze ágában sincs visszamenni, pláne nem James védőangyalaként, de úgy érzi, elérkezett az ő ideje…
 
Nem kell megijedni, és pláne nem kell semmit komolyan venni. Tessék szépen hátradőlni, és hagyni, hogy magával ragadjon a történet, melynek narrátora természetesen nem más, mint maga Charlotte, aki, miután rájön, hogy védence hallja, de nem látja őt, szabályos ámokfutásba kezd, melynek során minden létező alkalmat megragad, hogy kellemetlenséget okozzon neki. Ezzel párhuzamosan meglátogatja a nővérét és legkedvesebb barátnőjét is, ám itt sem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogy kellene. Persze mi, olvasók közben remekül szórakozunk, hol ennek, hol annak drukkolunk, néha viszont legszívesebben Charlotte-nak osztanánk ki egy-két méretes taslit – kizárólag „nevelő” célzattal. És mennyire megérdemelné… de nem csak ő, hanem mi is, amiért nem vettük észre, hogy mire is megy ki a játék, illetve amiért figyelmen kívül hagytuk a legfontosabbat…
 
Örülök, hogy hallgattam a megérzésemre, és hagytam, hogy elcsábítson egy fura cím és egy tüneményesen egyszerű borító. Lehetséges, hogy az őrangyalom alakította így a dolgokat? Nem hiszem, de ha mégis, akkor hálás vagyok neki, mert a szomorúság és fájdalom időszakában megmutatta, hogy a felhők eloszlanak egyszer, és felragyog a napfény…
 
Részlet a regényből