FőképHa van olyan író, akinek a származása egyértelműen rányomta a bélyegét munkásságára és egész életművére, az az indiai származású, Trinidadon született és már évtizedek óta Angliában élő, 2001-es irodalmi Nobel-díjas Sir V.S. Naipaul. Ilyen háttérrel nehéz is lenne másról írni, mint a harmadik világbeli posztkoloniális társadalmakról és a helyi történelemről.

Naipaul már viszonylag fiatalon, a húszas évei végén igazi sztárírónak számított az 1961-ben megjelent Mr Biswas háza című regénye miatt, amivel fiatalon elhunyt édesapjának állított emléket. Ez után még számos regénnyel és útleírással jelentkezett, és jelentős díjakkal jutalmazták, többek között elnyerte a Booker-, illetve a Nobel-díjat is. Talán legjobb és legfontosabb regénye, a Nagy folyó kanyarulatában 1979-ben jelent meg. E könyv esetében még a magyar fordításra sem kellett sokáig várni: az Európa Kiadó jelentette meg először 1982-ben, Gy. Horváth László nagyszerű fordításában.

A regény világa és Naipaul szemlélete gyökeresen különbözik a napjainkban oly divatos „minden a fehér ember bűne”-jellegű végtelenül leegyszerűsített, a nyugati társadalmakban manapság hangoztatott demagóg szövegektől. A könyv főszereplője és egyben narrátora az indiai származású, ám egy meg nem nevezett kelet-afrikai országban született kereskedő: Szelim. Szelim egészen kisgyerekkorától kezdve a kívülálló és szemlélődő szerepét tölti be. Már itt és ekkor rájön, hogy az itteniek egyik legnagyobb problémája az, hogy nincs múltjuk, nincs igazi identitásuk, nincs mihez tartaniuk magukat. Az egyetlen mód a tájékozódásra és a saját, illetve nemzete identitásának megismerésére: a könyv. A könyv, amit a fehérek írnak. És amit a helyiek nem olvasnak.

Szelim menekülne innen, de nincs hova. Egy nap Nazruddin, a család barátja felajánlja neki megvételre saját boltját, ami egy másik országban, Afrika szívében található. Hősünk kapva kap az alkalmon és elköltözik e névtelen, de pontosan azonosítható országba (Kongóba), egy szintén névtelen városba (Stanleyville-be). A helyzet korántsem rózsás, mert bár az ország hivatalosan már független, a harcok továbbra is dúlnak; mind a város, mind a bolt kész romhalmaz. Szelim mégis marad, ez a könyv pedig az ő itteni életének krónikája.

Az örök kívülálló pontosan megfigyel és feljegyez mindent. A harcokat, az enyhülést, a fellendülést, a Nagy Ember, vagyis az elnök tetteit és az egyre fokozódó tébolyt. A gyűlölt fehérek távozása után itt is problémát okoz a gyökértelenség, a tudatlanság, a múlt- és jövőnélküliség. Az afrikaiaknak itt sincs semmiféle képük önmagukról. Az emberek hol kereskedők, hol tudósok, hol katonák, hol törzsfőnökök szeretnének lenni. Tehetetlenül vergődnek az egyre halványuló gyarmati múlt, a főleg a fehérek által terjesztett Új Afrikai képe és az egyre inkább elterjedő globalizáció szorításában.

Maga a történet – bár több évet ölel fel – elég egyszerű és csak néhány főbb szereplőt mozgat. Naipaul azonban mesterien teremt egymástól teljesen különböző helyzetű, eltérő származású figurákat, akiknek az élete nem túl eseménydús, de annál sokatmondóbb. Van itt külföldi származású, fehér író; bevándorolt, ám örökös idegenségre ítélt afrikai; helyi bozótlakó és városi; sőt az innen a nyugati világba kivándorlók életébe is bepillanthatunk. Az ő történeteiken keresztül ismerhetjük meg a közvetlen múltat, a gyarmattartók hazugságait, majd a felszabadulás utáni élet problémáit és zsákutcáit.

Néhány évtizeddel ezelőtt igen sok diktátorregény született, és e könyvek színtere főleg Dél-Amerika volt. Bár a Nagy folyó kanyarulatában korántsem diktátorregény, a benne szereplő elnök – a Nagy Ember, ahogy mindenki nevezi – az egyik legélőbb, legfélelmetesebb ilyen jellegű figura, akit író valaha is alkotott. S Naipaul képes úgy elérni ezt az elevenséget, hogy az elnök személyesen fel sem bukkan a regényben, csak egy pár perces rádióbeszéd erejéig jelenik meg. De a fényképe mindenhol ott van, és a minden ember gyomrát mardosó félelem is az ő alakjából eredeztethető.

A könyv nyelvezete meglehetősen szikár, főként leírásokat tartalmaz. Naipaul megnehezíti, hogy bárki is túl szimpatikus legyen nekünk vagy túl közel kerüljön hozzánk. De véleményem szerint ez is illik a műhöz, hiszen az író ily módon képes egyszerre regényt, szociográfiát és történelmi művet írni.

Nem is szaporítanám tovább a szót, az mindenesetre biztos, hogy a Nobel nagyon jó helyre került 2001-ben, és csak remélni merem, hogy Naipaul előbb-utóbb ismert és népszerű szerző lesz kis hazánkban is.