Főkép Mivel az Aida már a második Verdi-mű a Világhíres operák sorozatban, először is az érdekelt, vajon egy az egyben ugyanazt az életrajzot olvashatjuk-e a kötet első – nagyjából – harmadában. Jóllehet a tényeken nem lehet változtatni, a csoportosítás és a súlypontozás módosításával mégis sikerült másodszorra is élvezetesen elmondani ugyanazt, tehát nincs ok amiatt aggódni, hogy kétszer kellene kiadásba verni magunkat egyszerűen csak átemelt oldalak miatt.
 
Persze a lényeg nem is ez, hanem minden idők vélhetően leglátványosabb operája, az Aida. A cím hallatán bizonyára mindenkiben rögtön felsejlenek a hatalmas, az ókori Egyiptomot idéző díszletek, és a kötetből azt is megtudhatjuk, hogy Verdi nem vette félvállról feladatát, amikor a Szuezi-csatorna megnyitása alkalmából megbízták egy nagyszabású egyiptomi témájú drámai zenemű megkomponálásával, hanem ellátogatott a helyszínre, és egyéb módokon is adatokat gyűjtött a korról és a népről.
 
Azt azonban talán már kevesebben tudják, miért nem ezt az operát mutatták be a csatorna felavatásakor, vagy hogy az Aida-beli fáraónak miért nincs neve, és egyáltalán miért Egyiptom „királyaként” szerepel a színlapon. E rövid kötet kielégítő magyarázatot ad mindenre, sőt, olyan, kizárólag hazánkat érintő érdekességekre is, hogy Caruso budapesti vendégszereplése miért lett – legalábbis részleges – kudarc. A történet szemléletbeli és tárgyi tévedéseiről ugyanakkor nem esik szó, pedig mai tudásunk szerint rabszolgaság alatt semmiképp nem ugyanazt lehetett érteni III. Ramszesz idejében (amikor a történet játszódhatott), mint a modern korban.
 
Ám ez voltaképp lényegtelen. A fontos maga a mű, ami kétségtelenül az operairodalom egyik csúcsteljesítménye mind drámai erejével, mind változatos dallamvilágával. Ki ne ismerné például a II. felvonásban felhangzó Indulót és Balettzenét? A harsonák jellegzetesen olaszos, félig táncos és teljesen dicső hangjai mindenki fülében ott csengenek, aki élőben látta vagy felvételről hallotta már Verdi remekét. Ugyanilyen mély benyomást képesek tenni ránk a mesterien megkomponált áriák, melyek egyértelműen a legmagasabban képzett énekesek közreműködését követelik meg.
 
A CD-mellékleten hallható felvétel szerencsére a bakelitkorszak egyik felülmúlhatatlan teljesítménye. A drámai és koloratúr szopránként egyaránt tökéletes Maria Callas ennél jobban ki sem használhatná a hangjában rejlő lehetőségeket, miközben szólistatársai kivétel nélkül az övéhez hasonló magasságokba emelik művészetüket. A Milánói Scala zenekaránál és kórusánál hitelesebb előadókat is nehéz lenne megnevezni – még annak ellenére is, hogy a mű ősbemutatójára nem az itáliai városban, hanem Egyiptomban került sor. Egyszóval már a kiemelkedő interpretációért érdemes megvenni ezt az informatív, mutatós kötetet.
 
A CD-mellékleten elhangzó részletek:
1. Recitativo – Se quel guerriero io fossi!
2. Radames románca – Celeste Aida
3. Hármas az I. felvonásból – Vieni, o diletta, appressati
4. Részlet az I. felvonásból – Su! del Nilo al sacro lido
5. Aida áriája az I. felvonásból – Ritorna vincitor!
6. Templomi jelenet – Nume, custode e vindice
7. Bevonulási jelenet – Gloria all’Egitto, ad Iside
8. Induló – Marcia triomfale
9. Balettzene – Baletto
10. Kórusrészlet a II. felvonásból – Vieni, o guerriero vindice
11. A II. felvonás fináléja – O Re: pei sacri numi
12. Recitativo – Qui Radames verra
13. Aida áriája a III. felvonásból – O patria mia
14. Aida és Amonasro kettőse a III. felvonásból – Ciel! mio padre!
15. Aida és Amonasro kettőse a III. felvonásból – Rivedrai la foreste imbalsamate
16. Aida és Radames kettőse a III. felvonásból – Fuggiam gli ardori inospiti
17. Amneris jelenete a III. felvonásból – Ohime!... morrir mi sento
18. Radames és Aida kettőse a Iv. felvonásból – La fatal pietra sovra me si chiuse
19. Radames és Aida kettőse a IV. felvonásból – Vedi?... di morte l’angelo
20. Zárójelenet – O terra, addio
 
Előadók:
Maria Callas – szoprán (Aida)
Fedora Barbirelli – mezzoszoprán (Amneris)
Richard Tucker – tenor (Radames)
Tito Gobbi – bariton (Amonasro)
 
Orchestra e Coro del Teatro Scala di Milano
Tullio Serafin – karmester