FőképEz arról szól, hogy megjelent a Los Vegas első albuma, ami olyan, mint a jó whisky: már az elején kellemesen végigkarcolja az ember torkát, ahogy lecsúszik, és az utóíze miatt újra és újra fenékig hajtjuk a poharat. Nem beszélve arról, hogy az album összes számában felfedezünk valami újat, akárcsak a jó bourbon egy-egy újabb kortyában.

A fiúk már jó ideje a közönség elé tárták a „Hetes” című dalt, amivel nagy elvárásokat ültettek a hallgatókba, hiszen valódi rock’n’rollt mutattak be, az igazi karcos és stílusos fajtából, ami nem akar több lenni, mint ami valójában. Cha-Cha hangja azt juttatja eszünkbe, hogy rendeljünk gyorsan egy (pár) pohár whiskyt, Levi gitárja szól rendesen mind az ének, mind a szólók közben, néha Cha-Chának is engedve egy kis teret, miközben Jimmy basszusa megállíthatatlanul dübörög, Sóder pedig ritmusosan és változatosan üti a dobokat. Na, ez után hónapokig vártuk, hogy milyen is lesz a többi dal.

És azt kell mondjam, a fiúk simán megugrották a saját maguk által felállított lécet. Változatosan zenélnek, mégis tartják magukat a stílushoz, s mindenki hozzáteszi a magáét, de senki sem lóg ki az egységből. A srácok igazi fülbemászó, mégis keményebb hangzású dallamokat játszanak, s közben még az sem eget verő probléma, hogy a szövegen itt-ott lenne mit javítani (egy-egy helyen erőltetett a rím, vagy a szótagszám nem jön ki rendesen, emiatt törés van a ritmusban). Amolyan laza kovbojos, bulizós album lett az Ez arról szól, amit újra és újra meg kell hallgatnunk.

Van itt szó szerelemről, az élet változatosságáról, kocsmai balhékról, a szomorú tényekről, de a fiúk mindvégig szórakoztatók maradnak és mindegyikőjük tudja, hogy mire képes. Az album épp attól jó, hogy nem próbálják meg velünk elhitetni, hogy ők valójában nem ők, hanem azok, akiknek mi akarjuk látni őket. Egyszerűen csinálják, amit kell: kiállnak, magukat adják, miközben egy olyan bulizós, karcos rockot játszanak a közönségnek, amitől mindenki tuti jól érzi magát. Nem jönnek egymás hegyén-hátán a gitárszólók, senki nem tépi a fogával a húrokat, Sóder sem a fejével veri a dobokat, hanem ezek nélkül a fellengzős, ugyanakkor sablonos elemek nélkül adják ki magukból az „Itt vagyunk, ezt tudjuk, élvezzétek!”-érzést. 

És így is teszünk, mert a zenéjüket hallgatva az ember könnyen megfeledkezik arról, hogy a főnöke már megint mindenbe belekötött, vagy a számlák még nincsenek befizetve. Ehelyett inkább megrántja a vállát és élvezi azt a változatosságot, ami egy-egy dalon belül is jelentkezik – hiszen a fiúk nem ám mindig ugyanazokat az ütemeket ismételgetik ugyanabban a tempóban (ami egyébként praktikus megoldás, mert számonként 4 ütemet 20 év múlva már nyilván a Los Vegasosok is unnának).

Röviden összefoglalva: olyan ez az album, „Mint egy filmben”, és hallgatás közben úgy érezzük, mintha „Álmodni ébren” is tudnánk, miközben a „Déli part” mellett haladunk a „Hetes”-en, ahol épp a „Buta kis dal”-t hallgatjuk a lemezről, és „Mindenen túl” már csak a „Szívkarambol” vár ránk. Vagy épp egy „Túlélő show”-ban érezzük magunkat, repülünk az „Álmok szárnyán”, és valahonnan azt ordítják, „Gyújts egy gyertyát”!

Bátran állíthatom, hogy a rockzene kedvelői nagyon jól jártak azzal, hogy Cha-Cháék kiváltak a Kowalsky meg a Vegából, mert a Los Vegas új színt visz a hazai rockzenébe, a fiúk is jobban kiélhetik magukat és szabadabban állhatnak ki a színpadra, hogy a közönség velük tomboljon majd a koncertjeiken (merthogy ez garantált). Az első nagykoncertig pedig csak azt tudom ajánlani, hogy rohanjatok és vegyétek meg az újságot, amihez a CD-t mellékelték (ha eddig még nem tettétek meg), mert isten bizony élvezni fogjátok a Los Vegas zenéjét!

Az együttes tagjai:
Cha-Cha – ének, gitár
Don Levito – gitár
Jimmy – basszusgitár
Sóder – dobok

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Álmok szárnyán
2. Mint egy filmben
3. Álmodni ébren
4. Buta kis dal
5. Gyújts egy gyertyát!
6. A katona (Mindenen túl…)
7. Hetes
8. Szívkarambol
9. Déli part
10. Túlélő show

Diszkográfia:
Ez arról szól (2011)