Főkép „Egy ember, aki nincs – és két másik, aki érte küzd.” Ezzel a figyelemfelhívó gondolattal hirdették az óriásplakátok néhány évvel ezelőtt Lugosi Viktória Dafke című regényét. Azt sem tudtam miről szól pontosan, de valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy ez a könyv nekem kell. Megmagyarázhatatlan erő húzott felé. Néhány év távlatából végiggondolva a dolgot, talán a mottó volt annyira egyszerű és mégis szívbemarkoló, hogy felébresztette bennem a birtoklási ösztönt.
 
Azt szokták mondani, egy nő két helyzetben képes mindenre: ha gyereket akar, vagy ha nem. Lugosi főhőse szerencsére az első kategóriába tartozik. Egy szép napon a fiatal házaspár - az újságírónő és a szakács férfi - úgy döntenek, gyermeket vállalnak. Ám hónapról hónapra csalódniuk kell. Egy alapos kivizsgálás után kiderül, hogy bár mind a ketten egészségesek és nemzőképesek, közös gyerekük természetes úton nem lehet. Ez az élethelyzet adja meg a regény alapját, és szül egy kegyetlen, csipkelődő cinizmussal papírra vetett regényt az 1990-es években még leginkább ijesztő újdonságnak számító mesterséges megtermékenyítésről, és a rendszerváltás körüli magyar egészségügy helyzetéről. 
 
Lugosi regénye nem fricska, nem számonkérés a természet, az egészségügy felé – sokkal több annál. Aki már szült, az tudja, hogy egy nőnek minden szemérmét le kell vetkőznie a várandósság és a szülés alatt. De mi van azokkal, akikkel a természet nem kegyes, és a jövendőbeli gyermekükkel egy petricsészében találkoznak először? Nos, azoknak a nőknek nem csak a szégyenlősségükkel kell megküzdeniük, hanem a „támogató” családdal is. Például az apóssal, aki azzal érvel a lombikprogram ellen, hogy „Nem tudhatod biztosan, hogy nem keverik össze a petricsészéket!”. Vagy az anyával, aki nem akarja megérteni a helyzet súlyosságát.
 
Ma Magyarországon a mesterséges megtermékenyítés tabu témának számít. Az utca embere, ameddig nem volt hasonló helyzetben, nem is igazán tudja átérezni, mekkora harcokat kell vívnia egy meddő nőnek azért, hogy gyermeke születhessen. Egy emberért azonban nem csak ketten küzdenek - nem feledkezhetünk meg a szakemberek, az orvosok, az ápolónők munkájáról sem.
 
A „dafke” szó azt jelenti „csakazértis”. Éppen ezért ajánlom a könyvet azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint a főhős: mutassák meg maguknak, hogy „dafke!”. Ajánlom továbbá azoknak is, akiknek már van gyermekük, vagy éppen várandósok. Továbbá a férfiaknak, akik - jó esetben - ugyanolyan fontos résztvevői a küzdelemnek.