FőképElkésett és bocsánatot kér, s a nő udvariasan biccent; sok a dolga; s hogy mindig ilyen sok dolga van, estefelé is?… Lábujjhegyen mennek fel a lépcsőkön; mikor a jegyszedőnő felnyitja előttük a páholy ajtaját, a mély, sötét barlangból a zene sűrű, szenvedélyes hulláma árad feléjük. A színpadhoz közel ülnek, magányosan a nagy páholyban, mely minden este várja a hivatalos személyek látogatását. A nő leül és leejti válláról a különös prémkabátot; fekete selyemruhát visel, s a férfi megkönnyebbüléssel érzi, hogy a ruha és a nő együtt hibátlan. Nem tudná megmondani, mi az, amitől félt. Talán egyfajta vidékiességtől, valamilyen ösztöndíjas, diákleányos félszegségtől vagy, ami sokkal rosszabb, a riadt túlöltözöttségtől, amellyel nők néha helyzetükön és sorsukon túl cicomázzák magukat. De a nő eddig nem követett el hibát. Nagyon egyszerű és – a férfi megnyugodva érzi – kitűnő helyen készült, nemes anyagból remekbe szabott fekete selyemruhában ül itt, abban a pazarlóan egyszerű ruhában, ahogyan csak a legdrágább divatszalonok varró női öltöztetik a nagyvilágban villogó nőket. Ez a ki vágott fekete selyemruha teljesen dísztelen, s a nő nyaka és feje fehéren emelkedik ki a ruha kivágásából, ékszer nélkül, büszkén és nemes vonalakkal. Nem, a másodpéldánnyal nem vallok szégyent, gondolja megkönnyebbülten. S leül melléje a félhomályban, a páholy vörösbársony peremére könyököl.

A Kiadó engedélyével.