Főkép

Bár Gotham City köztudottan Batman felségterülete, amíg napközben Bruce Wayne a milliárdosok gondtalan, fényűző életét éli, több más álarcos bűnüldöző is aktívan tevékenykedik a munkát egyébként szolgáltató városban. Ebből a kötetből megtudhatjuk, hogy szuperhősnek lenni Gothamban nem kizárólag a férfiak joga, egy-két keményebb kötésű és mindenre elszánt női álarcos is nagy hatékonysággal képes rendet rakni, ha kell.
 
A történet középpontjában a Ragadozók nevű, mindössze két tagú csoport áll. A Batman-krónikák elmaradhatatlan Gordon felügyelőjének unokahúga, Barbara Gordon, aki szebb napjain Batgirlként tevékenykedett, ám Joker egy lövésének köszönhetően deréktől lefelé lebénult, most Orákulum néven számítógépzseniként a háttérből segíti és irányítja az akciókat. Eközben társa, a harcművészetekben jártas és sikolyát fegyverként bevetni képes Fekete Kanári a terepen dolgozik. A gondok akkor kezdődnek, mikor a Kanárit egy zsaroló ravaszul csapdába csalja, hogy társát kifüstölje. Orákulum kénytelen külsős segítséget igénybe venni, majd a Vadásznő segítségével felgyöngyölíteni az ügyet és kiszabadítani a foglyul ejtett madárkát.
 
A történet nem csupán azért érdekes, mert nem férfi szuperhősök a főszereplői (akik amúgy a gyengébbik nem kifejezésre rendesen rácáfolnak), hanem mert a szerzője szintén nő, ami a képregények világában ritkaságszámba megy. Ez egyébként véleményem szerint nem tesz hozzá, vagy vesz el különösebben az értékéből és azon kívül, hogy a karakterek dialógusai így nyilván hitelesebbek, nem érezhető eltérés más történetekhez képest. A humorosabb, kevésbé agresszív hangvételt maga a történet és a benne szereplők is indokolhatják, mindenesetre a Batman-sztorikban megszokott sötét hangulat itt nem annyira jellemző, viszont akciójelenetekben igazán nincs hiány.
 
Ez a kevésbé sötét atmoszféra pedig természetesen a látványvilágban is tükröződik: a megszokottnál élénkebb színek uralkodnak a kötetben, kivéve, ahol a történet megköveteli a sötétebb palettát. A karakterábrázolás jellege ugyan nem tartozik a kedvenceim közé, de az eltúlzott anatómiai arányokkal rendelkező szereplők még ezzel együtt is sokkal szebben vannak kidolgozva, mint amire a történettel minimális kapcsolatot mutató borító alapján számíthatunk. Az amerikai képregényektől már megszokhattuk, hogy a férfiak mind izomkolosszusoknak vannak ábrázolva, míg a nők tökéletes idomokkal és testfelépítéssel rendelkeznek, így ez itt sem meglepő, tulajdonképpen nem is baj.
 
A rajzoló, Ed Benes egyébként pont gyönyörű nőábrázolásáról híres és talán az ember valójában nem is bánja, ha tökéletesen megrajzolt női domborulatokat nézegethet a történet olvasása közben. Az arckifejezés nélküli porcelánbaba fejeken azért még lehetne csiszolni egy keveset, de az árnyalások, a szépen kidolgozott, színpompás hátterek, valamint a látványos akciók kárpótolják a kritikusabb szemű olvasókat is.