Főkép

A helyszín továbbra is a Szovjetunió, ahol még mindig tart a dermesztő tél. A Wotan vert seregként folytatja visszavonulását, azonban ismét problémák merülnek fel: Schulze és Matz, mintegy húsz társukkal egyetemben, beszorulnak a Vörös Hadsereg gyűrűjébe, parancsnokuk pedig a kisujját sem mozdítja a kiszabadításukért. Egyedül Von Dodenburg próbálkozik kedvenc katonái megmentésével.

Persze az ügy nem olyan egyszerű, mint azt Von Dodenburg gondolja. Felettese elég goromba módon rendre is utasítja, hogy fejezze be az ugrálást, Schulze már biztosan alulról szagolja az ibolyát, ráadásul Geiernek esze ágában sincs ismét harcba vinni a Wotant, ameddig csak lehet, igyekszik kimaradni mindenfajta harci tevékenységből. Von Dodenburgnak így nem marad más választása, mint más SS parancsnokoknál elhinteni a „beragadt” Wotanosok történetét, hátha valamelyikük kap az alkalmon és a bajba jutottak segítségére siet. Nem kell csalódnia, hiszen Jochen Peiper, a 1. SS „Leibstandarte SS Adolf Hitler” hadosztály fiatal ezredese a segítségére siet és egy különítménnyel elindul „ feltörni a katlant”.

Újabb meglepetés érheti a Leo Kessler műveit, azon belül is a Wotan történeteket ismerőket, ugyanis a Dermesztő katlanban Von Dodenburg szerepe ott véget is ér, hogy Peiper elindul Schulze és Matz hátsójának megmentésére, így ennek a regénynek a főszerepét ez a két lókötő tölti be, kiegészülve Peiper ezredessel illetve a Wotannál ősellenségüknek számító, beszari Metzger főtörzsőrmesterrel.

Természetesen Leo Kessler bevet minden szokásos „extrát”, hogy még tovább fokozza a bonyodalmakat és az izgalmakat, így egy kozák lovascsapat – brutális parancsnokkal az élén természetesen – folyamatosan igyekszik megkeseríti „hőseink” életét. A katlan közepét egy spanyol(!) „önkéntesekből” álló alakulat védi, akikhez a csapdába esett Schulze-ék kénytelen-kelletlen csatlakoznak, mivel elmenni nem tudnak, hiszen a külső gyűrűt védő – a spanyolokhoz tartozó – négerek(!) mindenkit lemészárolnak. Természetesen az oroszoknak borzalmas mennyiségű harckocsi áll rendelkezésére, hogy felszámolják a városban rekedt ellenséges csapatokat. Ezt ellensúlyozandó a hóviharos ítéletidőre fittyet hányva megjelennek Von Igel őrnagy Stukái az égen, hogy légi fedezetet biztosítsanak az egész kompániának, míg fel nem szívódnak a városból és el nem érik a német vonalakat.

Összességében sok újdonságot nem tartalmaz a Dermesztő katlan, leginkább úgy aposztrofálható, hogy egy újabb fejezet a Wotan SS történetéből.