Főkép Hosszas keresgélés után az „érdekes” jelzővel illetném Sladana Bukovac második nagy sikerű regényét, így a könyv elolvasása után mindenki eldöntheti, hogy ez pozitív illetve negatív kicsengésű-e. Már magáról a címről is sokat lehetne filozofálni. Kit vagy mit takar a Szellemmajom? Erről nem rántanám le a leplet. Az alcím viszont szintén érdekes kérdést vet fel; ugyan milyen viszontagságai lehetnek egy pszichiáternek? Egy biztos, a mi főhősünk bővelkedik, vagy éppen lubickol bennük.
 
Helyszín: a délszláv háború borzalmait megjárt Horvátország. Pavel egy helyi pszichiáter, aki beleunt a poszttraumás stresszben szenvedő veteránok kezelésébe, nagyobb szakmai kihívásra fáj a foga. Várótermében napról-napra emberi roncsok gyülekeznek. Megismerkedünk pár érdekesnek tartott betege élettörténetével. A kitüntetettek külön becenevet kapnak, úgymint Morális Gyötrődés; Szivárványharcos; vagy Hiányos Emlékezet. Rajtuk keresztül bepillanthatunk a modernkor járulékos vonzataiba - például az interneten társat keresők, vagy a transzszexuálisok világába. Valamennyien perifériára szorult emberek és még hányan lehetnek (akik semmiféle kezelésben nem részesülnek).
 
Időközben rájövünk, a pszichiáter is ember, és mint olyan, esendő. Rá is vonatkozik az írónő által megfogalmazott alapigazság, „Az emberi érzések közül a félelem a legfantáziadúsabb. A legváratlanabb helyeken ver gyökeret.” Pavel-nek is van egy titka, és a múltban történtek a jelenben is kísérteni kezdik. Önhibáján kívül a rendőrség megfigyelés alatt tartja, sőt nem engedik, hogy élete visszazökkenhessen a régi kerékvágásba.
 
Bárhonnan is nézem, a könyv hangulata az első laptól az utolsóig nyomasztó. Persze a témáját tekintve ez nem is lehet kérdés; a háború rémálomszerű maradványai megspékelve lelki sérültekkel. Az olvasó könnyedén rájöhet, ebből happy end már nem kerekedhet.
 
A háború értelmetlen. Utóhatása egy egész nemzetet illetve korszakot megbélyegezhet. Mindig az ártatlanok isszák meg a levét és mióta az emberiség felütötte fejét ezen a bolygón, soha nem is volt ez másképp. Mert hogy is fogalmazott valaki? „Egyike az emberi történelem tragédiáinak az, hogy a sötétség gyermekei gyakorta határozottabbak és nagyobb buzgóságról tesznek tanúságot, mint a világosság gyermekei.” Szerencsés vagy sem, de sok esetben a sötét foltokat a felszínen jótékony homály fedi.
 
Az írónőről nyelvtudás hiányában nem sokat sikerült megtudni a fülszövegben található információkon kívül. Hazájában nagy hírnévnek örvend és a kritikusok regényét Kesey Száll a kakukk fészkére horvát alteregójaként emlegetik. Bukovac egyéb területeken is tevékenykedik; verseket ír és televíziózik. A könyvborító elemzése szintén megérne egy misét, nekem leginkább Addams Family érzésem lett tőle… bár nyilvánvalóan mélyebb értelmet sejtet…