Főkép „Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban.”
 
Az egyik legismertebb, jellegzetesen rejtői regénykezdéssel indul ez a légiós történet, amelynek főszereplőivel már találkoztunk Az elátkozott part lapjain. A folytatásban pedig az egyik legjobb (az első ötbe mindenképpen bejutó) Rejtő sztorit élvezhetjük, amely főként a cselekményre koncentrál, és nem lassít le holmi útszéli ötlet kedvéért, hanem gyorsvonati sebességgel száguld előre.
 
A szereplők és a helyszínek csupán akkor részesülnek a leírás nyújtotta öröklétben, ha ez valami humoros betétként színesíti a cselekményt. Ezen felül hervadhatatlan örökzöldként viruló beszólások és párbeszédek gyarapítják a mindenkori olvasótábor szókincsét, amelyeket sajnálatosan ritkán tudunk a hétköznapi életben citálni.
 
Mint a Rejtő-könyvek többsége, az afrikai kiruccanás testőr módra sem kíván többet, mint felhőtlenül szórakoztatni az olvasót. Amikor pedig nem figyelünk oda, váratlanul életbölcsességekkel, vagy még súlyosabb dolgokkal találkozhatunk, mint például itt:
„A Teknő egy kiszárított holt ága volt a Kongónak, százezerszámra tele döglött halakkal, kolerás, fullasztó légkör nehezedett rá. A szúnyogfelhő percek alatt véresre csípett mindenkit, és hemzsegtek rajtam a piócák…
Itt nem bírhatja sokáig az ember.
- Mozogj a mindenségit!
Néhány kegyetlen hóhér verte a foglyokat és a négereket, tíz szuronyos őr felügyelete mellett… És a nap még mindig ott ég vörösen a dzsungel felett. Milyen gonosz lassúsággal hanyatlik le a fák közé, mintha tudná és élvezné, hogy minden perc kínszenvedés, amíg az útja tart.
A párolgó, iszapos folyóág dúsan lehelte a halált, és tízpercenként hullottak el ájultan a munkások. Ezeket verték, rúgták, és ha semmi sem használt, egy órára árnyékba vitték őket. Aki még így sem bírta, az meghal és kész.
 
Egy másik, pár évvel korábbi regénye, a Csontbrigád volt ennyire komor.
 
A feszültséget olyan betétek oldják, mint például Tuskó és Csülök, no meg a hozzájuk hasonlóan alulművelt légiósok értetlenkedése az eredeti Három testőr sztori kapcsán, illetve gróf Monte Cristo ténykedését látják sajátosan.
 
A történetből Bujtor István rendezésében film is készült, ami ugyan nem volt bukás, de ismét csak az derült ki, hogy Rejtő művei megfilmesíthetetlenek. Azok a jellegzetesen rejtői helyzetek, párbeszédek filmvásznon csak korlátozott mértékben fejtik ki hatásukat.