Főkép „Gondolkodtál már azon, hogy mi lehet a Föld középpontjában? – kérdezte Will.”
 
Ez a szerfölött talányos mondat az első fejezetben hangzik el, nem sokkal azután, hogy az előző kötet végén a halálugrást választó hármas (Will, Chester és Elliott) túléli a zuhanást – hála a szerzők által idetelepített óriási gombának.
 
Gyakorlatilag a sorozat harmadik kötete arról szól, hogy mi van bolygónk középpontjában. Indulásként felejtsük el az iskolában tanultakat, miként az ismeretterjesztő- és katasztrófafilmekben látottak sem lesznek segítségünkre a későbbiekben.
A szerzőpáros eddig is szabadon kezelte a felszín alatti világ földrajzát, de most minőségi változás következik: olyan érzésem volt, mintha Alice-szel együtt Csodaországba kerülnénk, csak itt nem a nyuszi okozza a legnagyobb meglepetést – hanem minden.
 
A leírtak alapján minél mélyebben megyünk lefelé, annál érdekesebb járatok, barlangok és még ennél is nagyobb terek várnak ránk. Ráadásul ezek az élőhelyek korántsem lakatlanok, hanem mindenféle fura lények és növények népesítik be…
…valamint a felvilágból származó törmelék / hulladék (például különféle méretű vízijárművek).
 
Apropó felszín. Miközben hőseink a saját útjukat keresik a mélyben, a napfényes Angliában sincs minden rendben. Ezúttal nem arra gondolok, hogy a styxek az emberek tömeges halálát fontolgatják, mivel ez az elképzelés már túljutott a tervezési szakaszon, már csak a megvalósítás van hátra.
Az igazi meglepetést számomra Mrs. Burrows (Will nevelőanyja) okozta, aki hirtelen keresni kezdi családját, s eközben nem csupán megmagyarázhatatlan esetekről szerez tudomást, hanem rájön, az ő élete sincs biztonságban.
 
A jelek szerint azonban mindez nem elegendő egy kellőképpen fordulatos történethez, ezért ráadásként titkos kormányprogram és további csodák várják a gyanútlan olvasót.
 
Mivel korábban trilógiát ígértek, most azzal a határozott elképzeléssel vettem kézbe a szerzőpáros harmadik könyvét, hogy izgalmas kalandok után ezúttal mindenre fény derül. A kalandokat meg is kaptam, de a lezárást nem.
Merthogy számos fordulat jutott menet közben a szerzők eszébe (bár pár egyértelműen mástól származik), és mivel nem volt egy határozott kezű szerkesztő a közelben, az események egy része a negyedik kötetben lesz olvasható.

Ennek tudom, örülnöm kéne, de mi van akkor, ha legközelebb is így járunk, és egyre jobban eltolódik a történet vége. A negyedik rész egye fene még belefér, csak a fordulatokból legyen kevesebb.

Részlet a regényből