Főkép

Akárcsak a pályatárs és kortárs (voltaképp egyazon évben született) Shakespeare curriculum vitae-ének, Chrisopher Marlowe életrajzának részleteit is homály fedi. A Tamerlán, A máltai zsidó és mindenekelőtt a Doktor Faustus halhatatlan szerzőjéről csupán a korabeli dokumentumok révén tudhatunk meg bármi bizonyosat (amennyiben a hivatalos iratok egyáltalán fikciómentesnek tekinthetők, hiszen minden eseményt – legyen szó felségárulásról, eretnekségről vagy gyilkosságról – az értelmező szűrőjén át, sokszor az ő, vagy megbízója szájíze szerint rögzítettek, rögzítenek).
 
Anthony Burgess, aki számos Shakespeare munkásságával, szerelmi életével vagy jelentőségével foglalkozó tanulmányt, rövidebb és hosszabb lélegzetű fiktív elbeszélő művet alkotott, Marlowe halálának négyszázadik évfordulójára egy történeti regénnyel emlékezett, melynek végkifejlete természetszerűen a bírósági iratokkal alátámasztható, 1593. május 18-i letartóztatási parancsot két nappal követő kihallgatásban, majd a május 30-i csetepatéban realizálódik, mely összetűzésben Ingram Frazer a jobb szemén keresztül végzetesen megsebzi a nagyreményű, de már így is maradandót alkotott, ifjú drámaírót.
 
Burgess a rá jellemző nyelvi leleménnyel és történetmesélői invencióval tölti ki a zörgő életrajzi vázat. Rájátszik, hiszen pontosan az efféléktől válik izgalmassá egy regény, a Marlowe körül kialakult mítoszokra: nevezetesen azokra a legendákra, melyek szerint a nagy hatású színművek megalkotója kizárólag a férfiakhoz vonzódott; hitét az ateizmusig megrendítő kételyek jellemezték, noha Cambridge-ben teológiát tanult; közben pedig Sir Francis Walsingham szolgálatának szolgájaként Angliának kémkedett.
 
A regényben sokhelyütt meglehetősen szókimondóan, időnként egyenesen gyomorforgató részletekbe menően bemutatott Erzsébet-kori Anglia a szodómia, az ármány, a járványok melegágya, ahol a lét, a megmaradás különösen bizonytalan; ahol a lojalitás és az árulás hosszú távon egymásba mosódó fogalmak; ahol a régi meggyőződéseket sorra rombolják szét a földrajzi felfedezések, a reformációs mozgalmak – általában a kezdődő modern kor és világ világrengető változásai. E határozatlanságot húzzák alá a regényben megjelenő olyan motívumok, mint a főhős családnevének rendszeresen felemlített lehetséges változatai az Arthur-legendából ismert, ám alapvetően csak varázslót jelentő Merlintől a Marley-n és Morley-n át a végül ránk marad Marlowe-ig.

És ugyanezzel kapcsolatosak a kémek szándékolt színlelésének és ténykedésük velejáró hazugságainak mintegy kiterjesztéseként értelmezhető színészi és drámaírói mesterség ontológiai kérdései. Ezzel azonos funkciójúnak tűnik a történetbe csupán nagyritkán betolakodó elbeszélő, a kitalált korabeli Shakespeare-színész meghatározhatatlan, ugyanakkor egy utalással „hitelesített” kiléte is. A homoszexuális aktus még viszonylag visszafogott, valamint a kivégzések sokkal kevésbé kíméletes leírásai a katolicizmus, az anglikán hit, a reformáció és az eretnek tanok filozófiai alapú egybevetéseivel váltakoznak, de nem hiányzik a regényből a kizárólag a szórakoztatást szolgáló „akció” sem, hiszen az összeesküvések hálózata, a háború egyszavas üzenettől függő kitörésének története – ugyan mindegyik szorosan kapcsolódik a fő cselekményszálhoz és témájukat tekintve szintén gazdagítják az értelmezési lehetőségeket –, elsősorban élvezeti értékük miatt fontosak.
 
Számomra Anthony Burgess mindenekelőtt az egy személyben megtestesült hatalmas háttértudású író és képzeletgazdag tudós egyik legjellegzetesebb példája, a Gyilkosság Deptfordban pedig tökéletes megvalósulása a történeti tények tekintetében megkérdőjelezhetetlenül hiteles, ugyanakkor ötletgazdag és mindvégig olvasmányos történeti regénynek.