Főkép Csipkelődő urak, civakodó, torzsalkodó asszonyok, irigykedő kisasszonykák, álszent egyházfik habkönnyű romantikus történetbe ágyazva.
 
Rachel édesanyjával és nővérével éldegél szerény, ámde takaros kis házikójában a Braggs End-en. Pechére nem elég, hogy szegények, mindenféle férfitámogató, családfő híján más környékbelieknél gyakrabban válnak a kis település szóbeszédeinek, pletykáinak célpontjává.
 
E nehezített helyzetében találja el Rachelt Ámor nyila. Ráadásul nem is akármilyen fiatalembert szán néki a sors: Luke Rowan, egy meglehetősen individualista, törtető, a helyiek meglévő anyagi, társadalmi helyzetét sok szempontból veszélyeztető és számukra „idegen” londoni férfiú iránt lobban olthatatlan szerelemre.
 
Rowan felbukkanása a kis településen mindenki életét felkavarja, összezavarja, és ki-ki saját indíttatásból gyűlöletkampányt folytat a férfi ellen. Rachel helyzetét természetesen ez nem könnyíti meg, és ennek okán már-már reménytelennek látszik szerelme beteljesülése.
Ráadásul az őt bolondulásig szerető édesanyja, Mrs. Ray is számtalanszor meginogni látszik abban az elképzelésében, hogy áldását adja Rachel és Luke szerelmére. Aztán persze minden jó, ha a vége jó…
 
Eddig a királykisasszonyos mesébe illő kedves kis történet, ami azonban kiemeli a Hitek és reményeket a XIX. századi viktoriánus romantikus regények sorából, az Trollope különleges, ironikus, karikatúraszerű jellemábrázolása, csipkelődő, anekdotikus történetvezetése, finom társadalomkritikája.
 
Írónk szereplőgárdája gyarló, önzéstől nem mentes, egyszerű, kicsinyes emberekből áll össze. Köztük van például Dorothea Ray, Rachel nővére, a bigott özvegy; Mr. Pong, a hozományvadász lelkész; az irigy Mrs. Tappit, minden rosszindulatú pletyka terjesztője, amúgy háromlányos anyuka; Mr. Tappit, a rossz sör gyártásához körömszakadtáig ragaszkodó serfőzde tulajdonos; a nagyvilági pap, Mr. Comfort; és a kissé körmönfont, ámde nagylelkű nagyasszony, Mrs. Cornbury.
Trollope főszereplőit sem kíméli: Rachel egy kissé naivra sikeredett, míg Rowant helyenként túlontúl keménynek, hajlíthatatlannak festi le.
 
A XIX. századi angol társadalom tipikus figuráival van dolgunk, akiknek történetét Trollope empatikus, ámde megmosolyogtató stílusban meséli el. Egy olyan narrátor hangján szól hozzánk, aki meglehetősen jól ismeri hősei gyengeségét, mindenféle hátsó szándékát, múltját, csakúgy, mint a környéket és az ottani viszonyokat.

Ezeket pedig nagylelkűen velünk is megosztva kendőzetlenül beszél a helyi „macskaarisztokraták” perpatvarairól, szócsatáiról, amelyekből azért ki-ki a maga módján, de végül is mindenki sértetlenül, és valamilyen módon győztesként kerül ki. Amolyan Bunbury-s hangvételre készülhetünk fel, természetesen prózában.

Részlet a regényből