Főkép Az első gyerek születése minden szempontból új korszakot nyit az ember életében. Geert Kimpen, holland író estében ez duplán igaz, mivel kislánya születésekor tett fogadalmat arra, hogy megvalósítja gyermekkori álmát, és írásra adja a fejét.
Ezen elhatározás nyomán elhagyta addigi rendezői pályáját, és nekikezdett első regényének, melynek középpontjába a rengeteg rejtéllyel övezett zsidó misztikus irányzatot, a Kabbalát helyezte.
 
Méltó tisztelgés egy új lélek világrajövetele előtt, mindamellett pedig igazi sikerszagú témaválasztás, hiszen napjaink gépies világában a gyakran spirituális orientáció nélkül maradt ember számára mi is lehetne felvillanyozóbb, minthogy egy mindent tudó szent ember életéről olvashasson, olyan tanokban mélyedjen el, amelyek évszázados megalapozottsággal és rendkívüli összetettséggel bírnak.
 
A kabbalistában rögtön két nagy tanítóval ismerkedhetünk meg: Jicchák Lurjával, és Chájim Vitállal. Az előbbi többek között az utolsó Szentély maradványaiként a mai jeruzsálemi Siratófalat határozta meg, az utóbbi Lurja gondolatait lejegyezvén a Kabbalát az átlag ember szintjén tette még elérhetőbbé.
 
A Kabbalát rövid ideig lelkes zöldfülűként magam is tanulmányozván, izgalommal vetettem bele magam a regénybe, tanulás és tanítás folyamatáról szóló allegorikus történetre várva, remélve, hogy még többet tudhatok meg az emberi küldetés és lét mibenlététről.
 
Sejtettem, hogy érdekfeszítő olvasmányt tartok a kezemben, mégis másra számítottam. Valahogy azt hittem, ami nehéz nekem, az az Istenhez, a teremtéshez vélhetően oly közel álló embereknek, akik egész életüket a Tóra, a hit tanulmányozásának, értelmezésének szentelik, egyszerű dolog.
 
Ők értik, hogy mi végre vannak a világon, mi a küldetésük és miként valósíthatják meg azt. Ugyanakkor A kabbalista nyomán úgy tűnik, ez koránt sincsen így, hiszen minél közelebb kerülünk a megértéshez, annál nehezebb próbatételeket kell kiállnunk.
Csak nagyon kevesek, kizárólag az úgynevezett kiválasztottak számára adatik meg a „teljes kép” átlátásának képessége.
 
Kimpen olvasatában azonban az viszont, hogy ezek a kiválasztottak kicsodák valójában, csakis hit, megítélés, odaadás kérdése.
A kabbalistában ugyanis, az isteni magaslatokat kutatók, a földi javakat előnyben részesítőkhöz hasonlóan szenvednek, keresnek, kérdeznek, elbuknak, hogy egy magasabb szinten új kezdést reméljenek.
Kimpen szerint az emberi jóság és az Isten iránti odaadás minden esetben keveredik az esendőséggel, rosszal, gonoszsággal.
 
Ha rendszerezni akarnánk Kimpen szereplőgárdáját, azt mondhatnánk, hogy vannak a szándékos rosszakarók és a nem tudatosan, a magasabb célok érdekében „bűnözők”. Az előbbi csoportba sorolhatnánk például Zimra rabbit, aki Jicchák ellenfeleként a kabbalisták élére kíván állni.
Talán ő az egyetlen, aki velejéig gonosz a regényben, és mindenre elszánt kegyetlenséggel tör célja, a frigyláda megszerzése felé.
 
A második kategóriába tennénk Jicchákot, az ismeretlenségből előlépő egyiptomi tanítót, Cháimot, a koraérett tanítványt, akik az igazság felé vezető úton bukdácsolnak, Isten megnyilvánulásait kutatva, a megváltást szomjazva.
A kettő között vannak a sodródók, akik neveltetésük áldozatai, mint Józsué, Cháim közös apjuk által elhanyagolt féltestvére, Zimra csatlósa.
 
Az édesapja haláláért felelős, buzgó, jó eszű „kabbalista”, Cháim Vitál, a családja igényeit teljességgel figyelmen kívül hagyó, „Messiás” gyanús tanító, Jicchák Lurja, az érzékeket előnyben részesítő Eszter, a titkos örömöknek hódoló ékszerész Józsué, az intelligens, boldogságot kereső és csodálatos szépségű Francesca, az odaadó feleség Sára mind személyiségjegyeik, mind pedig indítékaik szerint rendkívül összetett módon megrajzolt szereplők.
 
Az élet útvesztőiben bolyongó kívülállóként, a mesterien megalkotott figurák közül egyik mellett sem könnyű letenni a voksot.
Eszter nézőpontjából Jicchák elvakult, demagóg vallási vezető, míg Jicchák szemszögéből a város legtöbb lakója egyszerűen csak tudatlan, az isteni mélységek felismerésére még nem kész emberi lény.

A kabbala csoport szerint Jicchák maga a Messiás. Ezt felülírandó, felesége szerint a gyakorlatiasságot teljességgel nélkülöző, érzéketlen, megközelíthetetlen gondolkodó. Francesca, a lánya megítélésben pedig egy szívtelen, könyörtelen, korlátolt apa.
Cháimnak ugyanígy számtalan oldala létezik: csodálatos író, túlbuzgó, hiú, útkereső, férfiasságában bizonytalan, megkapó szépségű ifjú. Mindez pedig azon múlik, hogy ki és milyen szempontból elemzi személyisége vonásait.
 
Bár kétségkívül Cháim és Jicchák a regény legbonyolultabb szereplői, mindenkinek rajtuk kívül is megvan a maga létjogosultsága, igaza, csakúgy, mint vágyai és valamiféle küldetéstudata.
 
Ezek a tökéletesen megrajzolt figurák pedig egy különleges próbákkal tűzdelt ösvényen lépdelnek, eltávolodnak egymástól, majd közelítenek egymáshoz, hogy újra és újra átrendeződjenek, és végül egy egészen új palettát alkotva érjék el a regény befejezésekor aktuális állapotukat. Ekkor derül ki, hogy végül kit kinek rendelt az Úr, kinek milyen feladatot, küldetést szánt.
 
A Kabbala elemzésével kapcsolatban az emberi élet sorszerűségére, az isteni küldetésre és a szerelem, párválasztás mikéntjére adott explicit válaszait tekintve Geert Kimpen regénye valóban a zsidó misztikából leszűrt, azonban leegyszerűsített gondolatok füzére.

Kimpen, mintegy címkeszerűen sorakoztatja fel a Kabbala alaptéziseit, miszerint az csak 40 éves kortól tanulmányozható, az ember lelki társa nem azonos a testileg vonzó személlyel, az igaz szerelem a két lélek teljes összefonódásán alapul, valamint az alázat mindennél fontosabb része a tanulási folyamatnak.

Ez még önmagában nem gond, hiszen egy regényben nincsen feltétlenül szükség ennél mélyebb spirituális értekezésekre Talán még vonzó is lehet azok számára, akik a cím és a tartalomjegyzék alapján hosszas okfejtésektől tartanak.
 
Az igen furcsa, kissé paródiaszerű, mágikus realista, biblikus végkifejlet viszont számomra legalábbis ront a regény irodalmi értékén, mintha az addig olyan gondosan felépített titokzatos módon elmesélt történet egy tragikomédiába torkollana.

Nem tehetek róla, de valahogy sehogy sem tudok megbarátkozni ezzel a befejezéssel, ahol a csupa rejtély övezte világban bolyongó hőseink velünk együtt, a valóságban szembesülnek Isten jelenlétével, ahelyett, hogy csak valamiféle utalás történne a csodák és tragédiák lehetőségére.
 
Amennyiben ez utóbbi hibájától eltekintünk, A kabbalista a Kabbala történetének két igen fontos alakjának állít kellőképpen árnyalt emléket.
A mély lélekábrázolások nyomán Kimpen teljességgel hihető módon kelti életre a korabeli Cfát, a kabbalista hagyományok városának, napjaink híres zarándokhelyének titokzatos lakóit.

Varázslatos módon biztosít lehetőséget arra, hogy a látomásoktól, a megváltástól e technikák által uralt világban távol került emberként is elmerengjünk arról, milyen is egy karizmatikus vezető, milyen hatást gyakorolhat híveire, és vajon kinél, vagy még inkább, hol lelhető fel az igazság kulcsa.