Főkép A paloták nem csupán császárok, királyok, fejedelmek, hercegek, szultánok és sahok fényűzően berendezett otthonai, hanem a hivatalos, a társadalmi és a kulturális élet központjai is egyben.
 
Persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a régi világban egy uralkodó csak akkor élhetett kényelmes, fényűzően berendezett palotában, ha országát teljes stabilitás jellemezte, hiszen egy ilyen épület esetében nem kapott hangsúlyos szerepet a védelem, nem úgy, mint a várak esetében, ahol a védelem volt az elsődleges szempont.
 
A mind méreteiben (329 x 326 x 28 mm), mind súlyában (2510 g), mind kivitelezésében, mind tartalmában impozáns kiadvány, mely elsősorban az átlagos érdeklődésű olvasók, és nem az építészek számára íródott, a világ legszebb palotái közül száz olyat mutat be, amelyek a nagyközönség számára is látogathatóak, így lehetővé válik, hogy képet kaphassunk arról, vajon milyenek is voltak hajdanán.
 
A kötetbe bekerült paloták többsége Európából származik, de a szerző figyelmét nem kerülték el az iszlám és a Közel-Kelet, az indiai szubkontinens, Délkelet-Ázsia és a Távol-Kelet hasonló épületei sem.
 
Ha jobban belegondolok, számos könyv került már a kezembe, melyben csodálatos építészeti remekekről olvashattam, azok általában tájegységenkénti tagolásban mutatták be a művészet eme nagyszabású alkotásait.
 
Janice Anderson azonban a korokat és stílusokat tekintette rendező elvnek, így először Európa első palotáival (pl. a római Domitianus palotája, a horvátországi Diocletianus palotája), majd a középkori (pl. a velencei Dózse-palota, az avignoni pápai palota, a skóciai Linlithgow palota), a reneszánsz (pl. a római Palazzo Venezia, a firenzei Pitti-palota, a franciaországi Fontainebleau, a párizsi Louvre, a bécsi Hofburg), a barokk (pl. Versailles, a madridi királyi palota, a londoni Kensington palota, a bécsi Schönbrunn), végül pedig a barokktól a neoklasszicizmusig tartó időszak építményeivel ismertet meg bennünket.
 
Nem tudom szó nélkül hagyni, hogy míg II. Lajos romantikus álmainak megvalósulásai közül kettő, Herrenchiemsee és Linderhof (ami inkább villa, mint palota) kiérdemelte, hogy bekerüljön a kötetbe, ugyanez viszont nem mondható el a „Tündérkirály”-ként is emlegetett uralkodó legfényűzőbb és legismertebb kastélyáról.
 
Úgy tűnik, a szerző szerint sosemvolt világ szépségét hirdető Neuschwanstein-nek nincs helye ebben a válogatásban. Ezt, ha nehezen is, de elfogadnám, ha nem tudnám, hogy egy másik, szintén impozáns album (George Lewis - Kate Naqvi: Várak) lapjain tűnik fel, pedig ott aztán tényleg semmi keresnivalója.
 
Ennyi volt Európa, most pedig irány az iszlám (pl. Alhambra) és a Közel-Kelet (pl. a jemeni Sziklapalota), az indiai szubkontinens (a Szelek palotája), Délkelet-Ázsia (a koreai Kjongbok palota) és a Távol-Kelet (a tokiói Császári Palota).
Az ide beválogatott képek mintha nem is ezen a bolygón épület volna, annyira távolinak tűnnek.
 
Szerintem, ha valaki nem ismeri a kulturális hátterüket, nagy valószínűséggel nem is tud mit kezdeni velük, azon kívül, hogy tátott szájjal csodálja őket. Bár lehet, hogy csak nekem tűnnek annyira távolinak, és valójában sokkal közelebb vannak, mint gondolnám.
 
Bár nagyon szép és informatív az album, vannak bizonyos hiányosságai, amik miatt nem vagyok teljesen kibékülve vele (többek között hiányzik egy lista a kötetben szereplő palotákról).
Arra viszont tökéletes, hogy az ember lelke békességében összeválogassa, miket is szeretne meglátogatni a közeli-, illetve távolabbi jövőben. Aztán már csak kreativitás és pénz kérdése a dolog…

Kapcsolódó írásunk:Paola Calore: Bajor kastélyok