Főkép

Újabb szláv regény, ami ékesen példázza, miféle szemléletbeli különbségek vannak az amerikai és az orosz, bocsánat, az ukrán mentalitás között. Első ránézésre a történetet értelmezhetjük újabb főiskolás-egyetemista koleszos szösszenetnek, csak amíg az amcsi kampuszokon a diákok legnagyobb gondja, hogy miként ismerkedjenek egymással, s miféle intrikák szükségesek az elismertség megszerzéséhez (legalábbis ezt sugallják az ebben a témában megjelenő könyvek és filmek), addig az a regény egészen mást mutat.
 
A szocialista viszonyokon felnőtt olvasók számára nem ismeretlen a lepusztulusz kollégium, ahol komoly problémát jelent – többek között – a fűtés hiánya, a menza minősége és a vizesblokk állapota. Ráadásul régebben komoly kihívást jelentett bekerülni egy-egy jobb intézménybe, ahol a tanárok követeltek, s a kiváló tanulókra mindenki felnézett. Ebben a környezetben értelemszerűen nem az volt a fő gondja az embernek, hogy miként csábítsa el a kiválasztottját, hanem a félévi szigorlatok és más tortúrák túlélése, a minél jobb teljesítmény lebegett a szeme előtt. Persze azért a bulizásra mindig jutott idő. Ezt a hangulatot adja vissza az ukrán szerzőpáros műve, ami persze nem csak ezért érdekes olvasmány. Ők ketten ugyanis megcsinálták azt, ami – legalábbis az általam eddig olvasott könyvek és látott filmek alapján – csak keveseknek sikerült: nem csupán eredeti alapötlettel örvendeztetik meg a vásárlót, hanem, és itt van a hangsúly, valóban az emberi gondolkodáson, bevált sablonokon túlmutató módon fejtik ki mondandójukat.
 
Elmondani nem tudom azon csalódásaim számát, amikor az ígéretes kezdet után nem sikerült a szerzőnek emberi fogalmakkal bemutatni egy idegen kultúrát / világot, érzékeltetni annak miénktől eltérő fizikáját, törvényeit. Ez a könyv szerencsére nem ilyen, hiszen ebben logikus rendszerben elhelyezve következnek egymás után az események, csak lestem, miként, milyen viszonylag egyszerű módszerekkel érzékeltetik a világunkon messze túlmutató dimenziókat, meg mindent, ami ezzel összefüggésben van. További plusz pontot érdemel, hogy szó sincs világmegváltásról, gonoszról meg jóról, a történet „emberi” keretek között marad, ahol éppen az ad súlyt a történéseknek, hogy nem egyszeri eseményekről van szó, hanem az életről, a maga ismétlődéseivel és egyedi pillanataival.
 
Ez egészen egyszerűen zseniális. Ha lenne éves toplistánk vagy bármi efféle, akkor az Alekszandra és a teremtés növendékei (a cím magyarítását a mai napig nem értem) simán első lenne a fantasy kategóriában.
Ráadásul a főszereplő jelleme is kellőképpen kidolgozott, teljesen hiteles a tizenhat éves diáklány minden belső rezdülése, érzelmei és lázadása. A könyv fantasy mivolta mellett – ha úgy tetszik – számos utalást rejt a vasfüggöny keleti felének közelmúltjára, a tanulás káros és üdvözítő mivoltára, s nem utolsó sorban elgondolkodhatunk azon, vajon mennyire jó dolog kiválasztottnak lenni.

Részlet a regényből
 
A kötet itt is megvásárolható