Főkép

Így utólag meg nem tudnám mondani, miféle kósza ötlet nyomán történtek bizonyos események, melyek végeredményeként a lejátszómba került a Kings of Leon koncert DVD-je. Mondhatni teljesen szűz füllel ültem le a tévé elé, hiszen emlékeim szerint korábban sosem hallgattam lemezt tőlük, mi több, videoklipjüket sem sikerült felidéznem. Annyit tudtam róluk, hogy léteznek és valahol biztosan sikeresek, különben nem a Sony-val lenne szerződésük.
 
Aztán a nagyjából egyperces felvezető képsor után elkezdődött a koncert – én meg csak néztem ki a fejemből. Most mi van? Mi is ez valójában? Beletelt egy kis időbe, mire úgy ahogy magamhoz tértem.
 
Négy ember játszik a színpadon, és az egész olyan, mintha egy szimpla klubkoncerten lennénk: minimális mozgás, semmi látványelem – fények persze vannak, meg kivetítők is, de ez ma már annyira alap, illetve helyszíntől függő, hogy nem kapcsolom a zenekarhoz. Szóval csak lestem, és teljesen nyilvánvaló volt, hogy ezek a muzsikusok tényleg csak a zenére koncentrálnak, sőt, mi több, az énekes-gitáros a minimálisnál is kevesebbet kommunikál (azt is túlnyomó részben a program második felében) a közönséggel.
 
Akik viszont valami irdatlan számban jöttek el a koncertre. Ránézésre olyan hat-nyolcezer embert saccoltam, de mint később olvastam, a húszezres arénába nagyjából tizennyolcezren váltottak jegyet. Pontosítok, tizennyolcezer rajongó.
Ugyanis bármely szám első taktusai hallatán, a közönség jókedvű őrjöngésbe kezdett, s énekelve-táncolva követte a zenészeket. Hihetetlen. Ráadásul a jelenlévőknek legalább a fele szemrevaló leányzó volt (húsz év feletti persze), ami rajtam kívül az operatőrök többségének is feltűnt, így számos közeli adja vissza a rajongók érzéseit.
 
Az egész egyébként úgy, ahogy van, érthetetlen a számomra. Merthogy Caleb Followill hangja minden, csak nem kiművelt orgánum. A grunge fénykorában lehetett menő ez a rekedtes, sehangú megszólalás. Az együttes zenéje pedig… olyan nem is tudom… főként rock, mert mi más is lehetne.
 
Komolyan mondom, az jutott eszembe, miközben figyeltem őket, hogy a hatvanas évek angol gitárbandáinak utódait látom (Kinks és Status Quo mondjuk a két véglet). A megszólalás persze modernizált, a dallamos nóták pedig elsőre nem annyira fülbemászóak (komolyan mondom, harmadszori meghallgatásra kezdtem kapisgálni, miféle trükkös dalokkal kerültek fel a slágerlistákra).
 
Tudom, tudom, a Kings of Leon (továbbiakban KOL) az amerikai délen kezdte, ennek ellenére sikeresebbek Angliában, mint odahaza. Merthogy van bennük valami angolos (akárcsak az Orson esetében), amire a tősgyökeres brit zenekarok sem képesek.
 
Szóval mondhatják erre a zenére a kritikusok, hogy blues meg southern rock, de legalább ennyire jelentős a progresszív elemek aránya (akinek ez nem tetszik, akkor mondjon helyette alternatívot, mert szerintem az is van benne) – ami újfent az értetlenségemet erősíti. Pont, mint a Wilco esetében.
 
De nyilvánvalóan van benne valami mágikus. Caleb esetében például nagyjából a koncert felénél éreztem első ízben, hogy ez a pasi valami olyat csinál a közönséggel, ami csak az igazán nagy művészek sajátja: elbűvöl és szórakoztat, miközben önmagát adja. Hihetetlen.
 
A DVD kiadvány teljes mértékben kedvemre való. A vágások kényelmes tempóban váltakoznak, végre nem úgy éreztem magam, mintha majd kétórás videoklipet kellene végigülnöm, hanem saját kedvem szerint nézelődhetek. Mondjuk a dobos lábát egyszer sem mutatják, de ez legyen a legnagyobb problémám.
 
A hangzás jó, bár szívem szerint Matthew Followill gitárját előrébb kevertem volna. Ettől függetlenül mindazok, akik nem jutottak el a londoni bulira, egy hangulatos, jól megszólaló koncertélménnyel lesznek gazdagabbak.
 
Előadó:
Nathan Followill – dob
Caleb Followill – ének/ritmus gitár
Jared Followill – basszusgitár
Matthew Followill – szólógitár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Notion
2. Be Somebody
3. Taper Jean Girl
4. My Party
5. Molly`s Chambers
6. Red Morning Light
7. Fans
8. California Waiting
9. Milk
10. Closer
11. Crawl
12. Four Kicks
13. Charmer
14. Sex on Fire
15. The Bucket
16. On Call
17. Cold Desert
18. Use Somebody
19. Slow Night, So Long
20. Knocked Up
21. Manhattan
22. Black Thumbnail
 
Diszkográfia:
Holy Roller Novocaine (2002) EP
Youth and Young Manhood (2003)
Aha Shake Heartbreak (2004)
Because of the Times (2007)
Only by the Night (2008)
Live At The O2 London, England (2009) koncert DVD
Come Around Sundown (2010)