Főkép Régóta mániásan hirdetett meggyőződésem, hogy a valódi, megélt történelembe nem a történelemkönyvek, hanem az irodalom, mi több, épp a sokszor sokak által megvetett, érthetetlennek titulált magasirodalom ad mélyebb betekintést, hiszen egy regény, novella vagy vers nem absztrakt, ideológiáktól átitatott trendértelmezéssel próbál megtéveszteni, hanem a hétköznapok rezdüléseit, a hétköznapi emberek hétköznapi reflexióit rögzítik tömören, mindig az események lényegi magvát megörökítve.
 
Rakovszky Zsuzsa első novelláskötetének darabjai ugyanígy a hétköznapok érző, az elvonatkoztató szellemnél többet értő visszhangjai.

Az őket benépesítő alakok többségében kis vesztesek, akiket az élet sosem kínált meg a nagy lehetőséggel, ezért tragédiáik szintén nélkülözik a magasztos, katartikus, önmagában is léleknemesítő tragikumot.
Csupán egyfajta nyugodt beletörődés, egyfajta e világin túlmutató líraiság hatja át történeteiket. Nem teljesen tehetetlenül, mégis egyre sodródnak az elkerülhetetlennel, mígnem valamiféle holtpontra jut személyes létük.
 
„Az ismeretlen tényező”, ez a kisregény terjedelmű novella a szeretet vergődését és a mai, materialista világban tapasztalható végtelen idegenségét ábrázolja.

A történet főhőse, Gábor, az egyetemre – és ezzel egy időben a fővárosba – kerülve az Istentől és hittől megfosztott univerzum kétségbeesését tapasztalja meg magában, majd véletlenül jött megoldásként szeretetével igyekszik elhalmozni a nála látszatra szerencsétlenebbeket.

Ám képtelen mit kezdeni túlcsorduló szeretetével, hiszen a törődést többnyire immár zsigerből elutasító társadalmunkban végül mindennek puszta pénzösszegekre redukálódik az értéke; réges-régen kihalt az emberek közötti értelmes interakció.
 
Betegesen ateista, mindent tudományosan magyarázó világunk e keserű képéről Michael Greennek, a húrelmélet egyik megalkotójának gondolatai jutnak eszembe, aki a Guardiannek adott egyik interjújában így nyilatkozott: „Feldühítenek az olyan emberek, akik elvetemülten ateisták, mert teljességgel tagadnak mindenféle emberséget. Tagadják a költészetet – és úgy beszélnek, mintha mindent, többek között a szeretet is értenénk…”

Ám, ahogy Rakovszky Zsuzsa története is tanúsítja, a szeretet ma már éppúgy nem felfogható a maga eredeti, transzcendens valójában, ahogy a középkorban az irracionalitásával mindenféle dogmának ellenszegülő szerelmet nem sikerült beilleszteni a kereszténység értékrendjébe.
 
S valamiképp Rakovszky novelláskötetének minden írása hasonló harmóniavesztésről mesél. A fél évszázadból szemezgetett pillanatképek valójában nem mutatnak fejlődést, komolyabb átalakulást.
Minden stagnál, az igazodási pontok érzékelt hiánya, a tehetetlenség érzete a novellákban ábrázolt alakok minden cselekedetét áthatják, meghatározzák. Mégsem elkeserítő a kép.
 
Kétségtelenül az író, a rögzítő beleérző szenzitivitása, az együtt szenvedés és felülemelkedés képességének ereje ad némi hitet. Hitet az élethez, s talán a küzdelemhez. Mert lehet, hogy a világ – ahogy azt az utolsó novella sugallja – mindössze hamis képzet, Mája fátyla, amit ha nem veszünk feleslegesen komolyan, végül sokkal elviselhetőbb.
 
Tartalom:
A Hold a hetedik házban
A svédek
Az álom
Az ismeretlen tényező
Triptichon
A véletlen
A zebrapinty
Kalkutta liegt am Ganges…
Mája Fátyla