FőképA ’80-as években, amikor már az emberiségnek sikerült túlélnie a „diszkóláz” nevű agysorvasztó betegség első rohamát, de amikor a valódi rock még nem tért magához a rá mért csapások után, amikor a punk már rég mainstreamnek számított, valahol Los Angelesben beindult egy folyamat, amelynek eredményeként létrejött egy új irányzat.
 
Ez a vonulat, ami később a „glam rock” nevet kapta, egyesítette magában mindazt, amit akkoriban az úgynevezett „könnyűzene” iránt rajongók szerettek: voltak benne rockos riffek, nem hiányzott belőle a hippis szabad szerelem hirdetése, a diszkós csillogás, a punk szakadtsága, vagánysága és „carpe diem” felfogása.
 
Ennek az irányzatnak az egyik legjellegzetesebb, legelső bandája a Mötley Crüe volt. A banda négy tagja (Vince Neil énekes, Tommy Lee dobos, Nikki Sixx basszusgitáros, és Mick Mars gitáros) pillanatok alatt meghódította a kaliforniai klubok tinédzsereit, majd egész Amerikát, utána pedig Japánt, Ausztráliát, Európát – gyakorlatilag az egész világot.
 
Egymás után készültek a lemezeik, amelyekből több millió példányt adtak el világszerte. A lemezek elkészültét természetesen minden esetben egy-egy turné követte, melynek során a Mötley Crüe arénákban, alkalmanként több tízezer ember előtt lépett fel – a közönség (és a menedzserek, a pénzemberek) óriási megelégedésére.
 
Azzal, hogy a nagy, erőltetett menetelés periódusát (10-15 évről beszélünk) a zenekar tagjai gyakorlatilag drogzombiként és/vagy szeszbódulatban töltötték el, tulajdonképpen senki sem foglalkozott.
A gépezet kiválóan működött, termelte a sikert, a pénzt, mígnem homokszem került a fogaskerekek közé.
 
Már annyira sem ment a zenélés, mint korábban. A zenészek igényei az egekbe szöktek, megnőttek a megaprodukciók költségei, ám a rajongók lassanként nem érték be annyival, hogy kába zenészeket látnak, akik slágeres rockot pöntyögnek a színpadon.
Időközben a rock erőre kapott, bekerült a képbe a thrash metal, és aki esetleg nem bírta a zúzást, annak ott volt például a Guns N’ Roses…
 
A Mötley Crüe tagjai szépen megnősültek, azután elváltak, vagyonuk jelentős részét elvitték az asszonyok.
Azután megint megnősültek, családot alapítottak, párszor ismét nekifutottak, hogy meghódítsák a világot és a közönséget, de ezek a próbálkozások rendre kudarcba fulladtak.
 
Aztán, még egyszer és utoljára visszatértek a régi stílusukhoz, visszavették a korábban pár évre kirúgott énekest, Vince Neilt, futottak egy kört, majd miután Tommy Lee úgy gondolta, hogy inkább egyedül próbálkozik, szép csendben feloszlott a banda.
Azóta legendaszámba megy – a mai glames rajongók kultusztárgyként kezelik a Mötley Crüe-s pólókat, sapkákat, tárgyakat. A zenéjük? A retróhullám ezt is visszahozza…
 
A könyv, amit egy Neil Strauss nevű úriember szerkesztett, a Mötley Crüe tagjainak sztorizgatása alapján készült. Mindegyikük elmondta a saját élettörténetét, és azt is, hogyan látta a bandával kapcsolatos eseményeket.
Megszólalnak turnémenedzserek, technikusok, segítők, egy-két ellenlábas is elmondta a véleményét.
 
Neil Strauss aztán fogta ezt a hatalmas anyagot, darabokra szabdalta, aztán az egészet időrendi sorrendbe állította, ezáltal pedig szépen összeáll a tagok élettörténete, a Mötley Crüe pályafutásának sztorija.
A néhol már lódításnak ható sztorikból Neil Straussnak egy olyan anyagot sikerült összeraknia, ami élvezetes, szórakoztató, időnként humoros olvasmány, és tényleg nem csak a Mötley Crüe rajongói számára.
 
A kötet tervezett megjelenése: 2009. ősz
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó