Főkép Ha valaki a delta blues fellegvára, Memphis és a country zene egyik meghatározó városa, Nashville között születik félúton, és muzsikusnak készül, az nem vonhatja ki magát az említett „erőtérből”.
Igaz ez a Tennessee állambeli Jacksonban – ami egyébként a rockabilly fontos bázisa – született muzsikus-dalszerzőre, Joshua Singletonra is.
 
Azt hiszem, hogy az ő neve csak nagyon keveseknek cseng ismerősen az olvasók közül, ezért néhány gondolatot mindenképpen.
A muzsikus családból származó Joshua Singleton testvérével, Jonathannal együtt már gyerekkorában bekerült a zenei életbe, hiszen számos helyi, döntően country zenekarban játszottak együtt.
 
Igazi fordulópontot az 1997-es év hozott az előadó életében, amikor is a Shiloh névre hallgató banda országos turnéjához harmonikást keresett. Joshua csatlakozott az együtteshez, és részt vett a 20 tagállamot érintő koncertkörúton.
Az itt szerzett tapasztalatokkal felvértezve 1999-ben testvérével megalapították a The Smoking Jackets nevű zenei formációt, ami egy évvel később már saját albummal is büszkélkedhetett (Youngblood).
 
Joshua 2004 környékén döntött úgy, hogy szóló karrierbe kezd. Ennek eredménye a most bemutatásra kerülő album is, amelynek minden dalát az előadó önállóan vagy társszerzőként írta.
És ami első hallgatásra (de, még sokadikra is) nagyon Bryan Adams-esnek tűnik. Ebben természetesen nincs semmi kivetnivaló. Nyilvánvalóan – bár erre vonatkozóan nincs adat – a megcélzott hallgatói célcsoport is hasonló lehet.
 
Nézzük meg, hogy mit is rejt a korong szűk 55 percben. A repertoárban egymást követik a középtempós és a lassú lírai tételek.
Közülük kettőt emelnék ki: a „Smoking Cigarettes” című számot a remek billentyűs betétek miatt, a „Confessiont”-t pedig a kórussal gazdagított lenyűgöző harmóniájú összkép miatt.
 
Könnyen megjegyezhető, szinte azonnal dúdolható refrének, ízes gitárfutamok, egy kis rock, csipetnyi blues, hangyányi folk és hatalmas szabadságérzés az, amit ettől a 12 kompozíciótól kapunk.
 
A lemez második felében kapott helyet „A Crow And A Dove” című, nagyon jól összerakott szám. A korábban említett hasonlóságok gondolatkört továbbfűzve itt azt állapítottam meg, hogy ez a dal elég erősen Bon Jovi Blaze Of Glory korszakát idézi.
 
Időnként érdemes vakon belenyúlni az aktuális lemezkínálatba, ugyanis, ha az ember mindig olyan albumot választ, amiről nagy valószínűséggel tudja, hogy tetszeni fog, akkor előbb vagy utóbb „garantáltan” beszűkül.
Mindent összevetve úgy érzem, hogy Joshua Singleton korongja – zeneileg, lírailag és hangzáshűség szempontjából – igen szerencsés választás volt. Remélem, hogy a későbbiekben is hallok még erről az előadóról.
 
Előadó:
Joshua Singleton – ének, akusztikus és elektronikus gitár valamint harmonika
 
Közreműködők:
Joey K – dobok
Jake Wolf – basszusgitár
Jonathan Singleton – akusztikus és elektronikus gitár valamint dobro
Justin Dudley – zongora és orgona
Duane Simpson – elektronikus gitár
Brian Turner – zongora
Chuck McGill – steel gitár és lap steel
Nadine Bond, Nicole Bond, Cassandra Lee – háttér vokál
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Take Me To The Water
2. Another Sunday Morning
3. Smoking Cigarettes
4. To Swing Infinity
5. All Over Again
6. Falling Down
7. Having A Plan
8. Feel Something
9. A Crow And A Dove
10. Stepping Stones
11. Confession
12. Meteorite
 
Diszkográfia:
Joshua Singleton (2009)