Főkép Van, ami elmondható, mégis jobb, ha hallgatunk róla. Vannak gondolatok, történések, felismerések, melyeket előbb-utóbb muszáj másokkal is megosztani, mert addig feszítenek belül, amíg megtalálva a kitörésre alkalmas csatornát, napvilágra nem kerülhetnek.
 
Ha ez a csatorna könyvformát ölt, számtalan ember előtt megnyílik a lehetőség, hogy ezekkel a gondolatokkal szembesüljön, saját szűrőjén átengedve újraértelmezhesse őket, gazdagodjon általuk, vagy fejét csóválva nyilvánítson véleményt.
 
Vaszilkó Anita második könyve ezzel a céllal született. Olvastán olyan érzése támadhat annak, aki a cigánykártyával való jóslásról írott előző könyvét is forgatta, hogy ez annak kiegészítése, azzal szerves összefüggésben született. Vagyis ebben mindazt olvashatjuk, ami abból kimaradt.
 
Részben a jósnő napi gyakorlatából vett történetekkel találkozhatunk, a 12 fejezetes, kinézetében is napló formátumú, kézbe simuló könyvecskében.
Tulajdonképpen afféle „hó-napló” ez: mindig egy-egy hangulatában és jellegében is az adott hónapot idéző, ahhoz kötődő élettörténetet, személyiséget ismerhetünk meg általa.
 
Már az elején figyelmeztet a szerző, hogy minden, a könyvben szereplő személy kitalált, összegyúrt, az írói fantázia teremtménye, tehát sem a jósnő kliensei, sem ismerőseik nem ismerhetnek rájuk a könyvet olvasva. A titoktartás a jósnőt is kötelezi, természetesen.
 
De az általuk felvezetett problémák nagyon is valósak, létezőek, és nagy részüket a kártya útmutatásait követve, emellett jól fejlett pszichológiai érzékkel sikerült a megoldás felé vezetnie.
 
Mivel kimondottan kedvelem az esettanulmányokat, kíváncsian olvastam a problémás élethelyzet felvezetése után, a lapok üzenetét fejtegetve, hogyan sikerült a szerzőnek átadni az üzenetet, hogy értsék azt és elfogadják; hogyan tudta megnyerni az illetőt az együttműködésre.
Minden alkalommal el kell érnie, a hozzá forduló akarja látni hibáit és tényleg akarjon változtatni az életén. Ennek hiányában aztán nem segít se a kártya, se semmi az égvilágon.
 
Óhatatlanul adódott a párhuzam a jósnő és a pszichológus között. (A két tudomány közös érintkezési pontjait jelzi, hogy van olyan pszichológus, aki a cigánykártyát projekciós eszközként – belső tartalmak megjelenítésének segítésére használja.)
 
A klienst belépésének pillanatától figyelő jósnő annak minden mozdulatát, öltözékét, frizuráját szemügyre véve felvázolja az első jellemrajzot. Amit aztán keretként és támaszként használ a probléma és a megoldás kártya által támogatott értelmezéséhez.
 
Persze mindez mit sem érne saját intuíciója, tapintata nélkül, hiszen nem lehet a megfelelő csomagolás nélkül csak úgy rázúdítani az egészet a bajba jutott emberre.
Sokszor nem is elég egyetlen alkalom a segítségnyújtáshoz, tanácsadáshoz. Pont, mint a pszichológusnál, itt is rendszeres konzultációkra, támogatott önismereti munkára van szükség.
 
Aki tehát azt hiszi, a jóslás kártyalapok kivetéséből áll, minek utána a jósnő felsorolja nekünk, mi vár még ránk, amit hátradőlve hallgathatunk, nagyot téved.
Emiatt mindenképpen érdemes elolvasnia ezt a könyvet annak, akinek valaha is megfordult a fejében, hogy jósoltasson, vagy maga is jósoljon másoknak.
 
A megtörtént esetekből táplálkozó történetek folytatásaként pedig az élet nagy kérdéseit – élet, halál, anyaság, sors, igazság, pénz, szerelem... – boncolgató, részben szubjektív, részben egyetemes igazságokat tartalmazó, gondolatébresztő sorokat olvashatunk. Ami mindenkire ráfér, jobb híján a villamoson, vagy a fogorvosnál ücsörögve.