Főkép2. fejezet

A világűrben egyáltalán nem a repülés a legbonyolultabb. A legbonyolultabb a tájékozódás. Még Föld körüli pályán is igen felelősségteljes folyamat, mit mondhatnánk akkor a csillagközi térről.
Az én madárkám hat csillag alapján tájékozódik. Először durván a Sirius felé irányítottam az adót – a készülék akadékoskodva összevetette spektrumát az etalonnal, és elismerte igazamat, hogy ez éppenséggel a Sirius. Ezután a tájoló néhány mozdulatával célba vettem a Fomalhautot.  Ettől kezdve a számítógép már magától dolgozik. Hat tájékozódási pont. És számítások – több millió, több milliárd művelet, hogy kiszámítsa az ugrásoknak azt a sorozatát, amely elvezeti a Spirált a Naprendszerbe, sőt egyenesen a Földre.
Ha hajócskám valahol a Mars övezetében jön ki az ugrásból, valószínűleg megmentenek. Ha a Plútó övezetében, másodszor is neki kell futni… ez elég sűrűn megesik. De néha előbb fogy el az energia vagy az oxigén, mint hogy a hajó elérné a Földet. Néha pedig az ugrások sorozatától a pilóták hipertéri eufóriába esnek. És megkezdődik a végtelen számú ugrás a semmibe – ugrás az ugrás kedvéért, míg tart az energia…
Megfordultam székemben, és a hüllőre néztem. A Számláló a djumper cilinderén ült – ijesztő figura, olyasmi, mint egy megelevenedett apró sárkányszobor.
– Hogy szólítsalak? – kérdeztem.
Valószínűleg gondolkodott, de nagyon gyorsan. Úgy tűnt, hogy a válasz azonnal kész.
– Szólíts Karelnak.
– Ez emberi név.
– Igen. Így hívták fajotok első… – szünet, a hüllőnek levegőt kellett vennie, hogy folytassa a mondatot – képviselőjét, akivel kapcsolatba léptünk.
– És úgy véled, ez elégséges alap, hogy kölcsön vedd a nevét?
– Igen. Nincs igazam?
– Mit számít? – vontam vállat.
A meleg vérű, tojásrakó, Karel névre hallgató gyík rám nézett átlátszó kék szemével. Várakozóan nézett.
– Én Pjotr vagyok.
– Ez a név vallási meggyőződéseddel függ össze?
– Mi? Ja, nem, ez egyszerűen egy név.
– Jó.
A hajó fordultában megint megremegett. Lassan, esetlenül fordult – bárhogy is nézzük, az orientációs rendszer már fél évszázados. Persze javítottak rajta, tökéletesítették, de Zsiguliból a legjobb szándékkal sem lehet Mercedest csinálni.
– Nincs szükség segítségre? – mondta alig érzékelhető kérdő hangsúllyal a hüllő.
– Mifélére?
– A számításokhoz.
– Köszönöm, boldogulunk.
– Szeretnék hasznos lenni.
Na tessék, micsoda öröm – másodpilótám akadt…
– Nincs rád szükségem. Egyáltalán minek másztál be a hajómba?
A számláló behúzta háromszögletű fejét, tisztára, mintha zavarban lenne.
– Pjotr, fontos információt hoztam.
– Kinek fontos?
– Az embereknek.
Bólintottam. Nagyon sokatmondó.
– És kitől?
– A számlálóktól.
– Csak ne nézz ostoba fajankónak, rendben?. Egyet-mást tudunk rólatok!
– Mit? – zizegte a reptiloid.
– Nincs döntő szavatok a Galaktikus Konklávéban. Bolygótok közös gyámsági terület, túlnyomórészt a Hyxi és a Daenlo befolyása alatt. Mit tudtok tenni az emberiségért?
– Erőt és hatalmat tudunk neki adni.
A gyíkféle hangja egyenletes és színtelen volt – az érzelmek kifejezése érzékelhetően nehezére esett.
– Hazudsz, számláló.
– Karel.
– Jó. Hazudsz, Karel. Az emberiség nem szorul segítségre.
– Bolygótoknak megfigyelői státusa van a Konklávéban. A Hyxi és a Daenlo konzultatív felügyelete alatt álltok. Az Erős fajok kiszámították, hogy ez egyszerűbb, mint protektorátus alá vonni a Földet, és előnyösebb, mint megsemmisíteni. Jogotokban áll kolóniákat létesíteni, de csak ha minden szavazati joggal rendelkező faj lemondottaz adott bolygóról. Húsz év alatt egyetlen emberek által felfedezett bolygót sem engedtek át a Földnek.
– Egyelőre van elég helyünk.
– Egyelőre. Sosem fogják nektek megengedni, hogy terjeszkedjetek a galaxisban. Megmaradtok rezervátumnak. Sürgős szállítmányokat fogtok fuvarozni, amíg meg nem találják az ugrás alternatíváját.
A számítógép felcincogott, és lágy női hangon megszólalt:
– Az ugrás kiszámítása befejeződött. Várom az utasításokat.
A számláló éber tekintetétől kísérve a pult felé nyúltam, és a központi klaviatúrán beütöttem a kódot. A pult egyik kis panelje elmozdult, feltárva egy kis mélyedést, benne három billentyűt. A mélyedést piros fény világította meg.
– Mi ez? – kérdezte a reptiloid.
– Ez a halálpult, Karel.
Óvatosan megérintettem a billentyűket. Lenyomni őket nem egyszerű, nagyon feszesen ülnek a helyükön, erről a gyakorlatok során minden növendék meggyőződhetett.
– A fogadalmunkban, Karel, van egy olyan mondat… – szemem sarkából figyeltem, próbáltam legalább valamilyen mozdulatát elkapni –: A legfőbb érték számomra az emberiség érdeke lesz. Bármilyen áron megvédem a fenyegetéstől – jöjjön az bárkitől.
– Nagyon ésszerű fogadalom – közölte a reptiloid.
– Ugrássorozatba tudom vezényelni a hajót, felgyújthatom a djumpert, vagy felrobbanthatom az üzemanyagtartályokat. Bármelyik változat a pusztulásunkat jelenti.
– Miért, Pjotr?
– Hogy senki ne tudja meg, hogy képesek vagytok elviselni az ugrást.
Lényegében nem hazudtam. Őszintén szólva magam sem voltam biztos abban, kész vagyok-e megnyomni valamelyik billentyűt. De a számláló teljesen komolyan vette, amit mondtam.
– Erre nincs szükség, Pjotr. Erre semmi szükség. Abszolút semmi szükség.
– Bizonyítsd be! – És rátettem az ujjam az ugrássorozat billentyűjére. 
– Más fajok nem tudják, hogy a számlálók képesek elviselni az ugrást.
– Megtudhatják.
– Ez nem segítene, Pjotr. A mi módszerünket csak mi használhatjuk. Egyedi.
– És mi a lényege?
– A Földön válaszolok.
– Mit akarsz ajánlani az embereknek?
– A Földön válaszolok.
– Miért?
– Keveset tudunk rólad. Nem tudtuk eldönteni, hogy megbízhatunk-e benned. Az információ túlságosan értékes, ha az erős fajok tudomására jut, túlságosan sokat veszítenénk.
Nem fogtam föl rögtön, mire céloz.
– Micsoda? Azt akarod mondani, hogy képes lennék elárulni a Földet, és idegeneknek továbbadni, amit mondtál?
– Igen.
Tulajdonképpen miért csodálkozom? Hiszen még az Exploreren is ott volt Evelyn Raksh, „a feminizmus átka”, az „afro-amerikaiak szégyene”, a fekete bőrű pilótanő, akit a NASA csirkefogói nyomtak be a legénységbe. A kedves, fiatal nő mindenféle kínzás és fenyegetés nélkül tálalt ki abszolút mindent a hyxoidoknak. Hogy mi az ugrás, milyen a hajó vezérlése, hol van a Föld… Az idegenek persze az ő segítsége nélkül is megtudták volna mindezt. De a tény tény marad.
Láttam a földi kihallgatásáról készült felvételt. Képtelen volt magyarázatot adni tettére. Mivel ügyvédje arra az ellenőrizhetetlen állításra építette a védelmet, hogy a hyxoidok „pszichikai hatást gyakoroltak” védencére, Evelynt kizárták az űrprogramból. Nevet kellett változtatnia, és áttelepülnie valahova Kanadába… ahol fél év múlva végzett magával. Lehet, hogy valóban levetette magát az erkélyről, lehet, hogy segítettek neki, nem tudom…
– És kiben bíznál meg? A Transzaero igazgatójában? Az ENSZ közgyűlésben? Oroszország elnökében?
– Andrej Hrumovban.
Sokáig hallgattam. A számláló alaposan fejbe vágott.
– Tudod, kicsoda Hrumov?
– Pszichológus, a Föld és a Galaktikus Konklávé első kapcsolatfelvételi tárgyalásainak résztvevője. A Kárhozottak kiáltványának szerzője.
– És még?
– Apai ági felmenőd.
– A nagyapám.
– A nagyapád – hagyta rám a számláló.
– Karel, a nagyapám megöl téged, ha sikerül elkapnia.
– Én lassan mozgok.
– Már ő sem gyors, elmúlt hetven. De nagyon fog igyekezni. Azért másztál be az én hajómba, mert a nagyapámmal akarsz találkozni?
– Ez volt az egyik szempont – ismerte be a számláló.
– Karel, sosem hittem volna, hogy a fajod ennyire esztelen. Attól az embertől várni segítséget és együttműködést, aki gyűlöl minden más bolygóról valót, aki a legelkeseredettebb soviniszta…
– És ki mondta neked, hogy mi nem vagyunk soviniszták?
A reptiloid szemébe néztem. Lassan kinyitotta a száját, mosolyra görbítette. Na szép. Az eleven komputereknek humorérzékük is van.
– Nem tetszik ez nekem – ismertem be. – A francba. Tehát a nagyapám miatt keveredtem bele? Az elején csaknem kivágtak miatta a tanfolyamról, azután nem akartak alkalmazni, most meg belekeveredem ebbe a trutymóba.
– Nincs mit tenni. Ez közös problémája azoknak a fajoknak, amelyek nem tudják megválasztani a szüleiket – mondta a számláló.
Bezártam a halálpult paneljét. Talán csak képzeltem, hogy a számláló megkönnyebbülten felsóhajtott.

© Hungarian edition, 2009, Metropolis Media Group Kft.

A kötet itt is megvásárolható