Főkép Egészen Illinois államig kell utaznunk, ha a multiinstrumentális muzsikussal, Dan Hubbard-dal és zenész csapatával, a The Humadors-sal személyesen szeretnénk találkozni, ott van ugyanis a más műfajokkal (folk, country, blues, soul és funk) gazdagon fűszerezett rock’n’rollt játszó banda székhelye.
 
Amikor először hallottam őket, azt hittem, hogy az Eagles klónjával van dolgom. Szinte már vártam, hogy mikor csendül fel például a „Hotel California”.
 
A címnélküli lemez – ami egyben a formáció bemutatkozó korongja is – hangzásvilága nagyon hasonlít a nagy „elődére”, de szó sincs valamiféle gépies másolásról, egyszerűen a zenészek – szemben haladva a napjainkban uralkodó könnyűzenei trenddel – visszanyúltak a ’70-es évek zenei világához.
 
A repertoárban 14 dal kapott helyet, melyek közül a „Run For Our Lives”, a „Sign” és az „All This Time” kivételével valamennyit Hubbard írta. Az említett szerzeményeknél a zenésztárs, Scott McRae volt a társszerző.
 
Összességében elmondható, hogy a muzsikusok a dalok többségében hozzák a kötelezőt. Hajdan az iskolában a tanár az ilyen produkcióra (legyen az felelet vagy dolgozat) azt mondta: „Fiam, ez erős négyes, de az ötöshöz sokkal több kell!”.
 
Három olyan szerzemény van (a „Circles”, a „Bad Dream” és a „Two-Chord Rock’n Roll”), ami ígéretesnek tűnik a jövőt illetően, a többi inkább az „elmegy” kategóriába tartozik.
 
A lemezt hallgatva elgondolkodtam – a dallamvilág egyezősége kapcsán –, hogy miként boldogulna ez a csapat az Eagles dalokkal. Talán megtudjuk, talán nem, hiszen feldolgozások nélkül is van élet.
Személy szerint én mégis szívesen hallanék egy-két Eagles dalt is a banda következő lemezén.
 
Nehéz megítélni egy tengerentúli – főként a folk-rock műfajba tartozó – lemez sikerét Európában és azon belül itthon, ami ugyanis odaát bejön az embereknek, az korán sem biztos, hogy nálunk is népszerű. De persze ez fordítva is igaz.
 
Véleményem szerint az olyan albumokat is, mint a most bemutatott Dan Hubbard mű, nyugodtan meg lehet hallgatni. Nem biztos, hogy a kedvencünk lesz, de mindenképpen gazdagítja a zenei ismereteinket.
 
Előadó:
Dan Hubbard – akusztikus gitár, elektronikus gitár, zongora és ének
 
Közreműködők:
Scott McRae – basszusgitár, elektronikus gitár, slide gitár és ének
Andy Herald - basszusgitár, elektronikus gitár, slide gitár, 12 húros gitár, orgona, szintetizátor, harmonika és ének
Kevin Yarger – dobok, ütősök és ének
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. New Love Song
2. Circles
3. Throwing It All Away
4. Where I Belong
5. Poor Life Decisions
6. The One You Love
7. Bad Dream
8. Run For Our Lives
9. Long Road
10. You’re All I Need
11. The Good Wind
12. Sign
13. All This Time
14. Two-Chord Rock’n Roll
 
Diszkográfia:
Dan Hubbard and The Humadors (2008)