Főkép

Mariskát megcsapja a változás szele, és hurrikánt támaszt belőle, feldúlja a cseh kisváros életét, azon belül is a sörgyárét. A sörgyári gondnok és főmérnök felesége maga is szeles teremtés, tele lendülettel és folytonos változással, egyszóval szabadsággal, amelyet lehetetlen elsőre befogadni.
 
A Sörgyári capriccio teljes szövege ilyen: itt bizony az irodalom fogadja be az olvasót, s nem fordítva. Mit befogadja – egyetlen mozdulattal elragadja, és már a legelső oldalon úgy rángatja magával, mint rohanó kisgyerek a csattogós lepkét. Hrabal prózaköltészete csak fűzi egymásba a szavakat, se vége, se hossza mondatokba rendezi a világot és a Kedves Olvasó tényleg nem tehet mást, csak repül utána és időről-időre lekoppan az aszfaltra, ahogy eljut egy-egy bekezdés végére. Néha levegőt venni is elfelejt az ember, miközben elmerül a szóáradatban, mely vágyak, álmok, fantáziák mérhetetlen tömegével forrasztja egybe a hétköznapi valóság kicsiny szeleteit.
 
Így lesz a hosszú szőke hajból olyan aranyfolyam, melyről könnyedén elhisszük, hogy akár képes lenne körbefogni az egész világot, és amelynek elvesztését még az ollót művészként kezelő fodrász is elsiratja. Így lesz a hosszú kéményből kilátó, a sörgyárból álombéli kastély akár, vagy bármi, mindegy, csak legyen, mert nem lehet betelni vele; elborít, mint szikrázóan fényes képzetek takarója egy szürke estén...
 
Mindez Hrabal előadásában sohasem feledteti, hogy egyszerű, köznapi emberekről van szó. Annyira egyszerű és annyira köznapi emberekről, hogy ha valaki kicsit is fogékony az elmúlt harminc év közép-kelet európai filmművészetére, a Sörgyári capriccioban nagyon könnyen megtalálhatja azokat a karaktereket, amelyek megalapozták Csehország és környezete kisember-ábrázolásait, illetve a magyar ripacsériára is jellemző kisember-humort.
 
Bohumil mester története a kötelező körök egyike. Tilos kihagyni.