Főkép Bár még igencsak az év elején járunk, azt hiszem, nekem már megvan az egyik dobogós könyve 2009-nek, sőt, az elmúlt pár évnek is!
Már a borítójából (amin „szelíden önkielégítő” Urbinói Vénusz látható háttérben egy hőlégballonnal) is következtethetünk, hogy hohó, vigyázz, nem egy futószalagos bestseller került a kezedbe!
De valahogy mégis beleragad a tenyeredbe, amint belelapozol.
 
Egy képzeletbeli városkában járunk, ahol mindenki ismer mindenkit, aztán valahogy meg mégse. Ahogy ez lenni szokott.
Mindenki keresi a maga boldogságát, ami hol megvan, hol meg nincs. Kinyit a Puszibolt, bezár a Puszibolt.
 
Ez a cérnája a kötetnek, amire felfűzte a novellákat Cserna-Szabó András. Ezek különálló történetek, de sok szereplő több novellában is felbukkan, és ahogy a szerző fogalmaz, „elejétől a végéig érdemes elolvasni, úgy jön ki az összes íze”.
Műfajilag pedig ránk bízza, hogy novellás kötetnek, novella fűzérnek vagy kisregénynek hívjuk.
 
A szereplők banálisak, meg valahogy nem is azok. Teljesen jogos hát a kérdés, hogy egy „hétköznapi” ember minek olvasson egy másik hétköznapi emberről. Na hát pont ebben rejlik véleményem szerint a könyv nagyszerűsége.
Megfoghatatlanul, mégis tetten érhetően egyensúlyoz a lehetetlen, a fikció. a közhelyesség és a banalitás között. Közben mégis óriási gondolatokat mond ki, és kapunk egy jó nagy tükröt is. Persze ez a tükör nem mindig dícsér.

Mindenki boldogsága és nyomorúsága is egyedivé válik az életben és a könyvben is. Attól, hogy semmit se élünk meg ugyanúgy, mint a másik. Ettől leszünk bogarasak, furcsák vagy épp érdektelenek.
Ki hogy éli meg, ha kinyit a Puszibolt, vagy ha épp bezár.A végén kapunk csattanót, lehet nagy AHA-élmény  is.
 
Ha már közhelyeknél és sztereotípiáknál tartunk, David Lynch Veszett a világ című filmjével tudnám picit párhuzamba hozni a Pusziboltot. De hát nem is szeretnék én itt mindent lelőni.
Végezetül, én bátorkodnám 15-99 éves korig ajánlani (a Lynch filmet is...), hogy egy kicsit gondolkodjunk is valamin, na.