Főkép Siegfried Obermeier saját bevallása szerint azért kezdett történelmi regényeket írni, mert az általa már korábban olvasottakat többnyire megalapozatlannak és száraznak találta. Úgy vélte, ő ennél jobbat is tud. Így kezdődött.

A legváltozatosabb történelmi korokról és személyekről ír: jelent meg regénye II. Ramszeszről, Caliguláról, Salamonról és Sába királynőjéről, Oroszlánszívű Richárdról, Nagy Károlyról és Júdásról is.
Szívesen foglalkozik irodalmi alakokkal is: regényei közt megtaláljuk Szapphóról, Walter von der Vogelweidéről, valamint François Villonról írt életrajzi műveit.

Műveinek hátterét elgondolásához híven aprólékosan kutatja: beutazta Afrikát, Ázsiát, a Karib-szigeteket és Európa legtöbb országában is megfordult. A legtöbb időt Olaszországban töltötte, hogy minél több adatot gyűjthessen az antik Rómában játszódó regényeihez.

Hasonló alapossággal derítette föl a reneszánsz francia irodalom egyik legnagyobb alakja, François Villon életét és munkásságát is.

Köztudomású, hogy Villon a legbotrányosabb életű költők közé tartozik – emlékszem, az irodalomórák egyik legkedveltebb alakja volt. Nem véletlen, hiszen maga is sokáig diák volt, tulajdonképpen vágánsként kezdte pályafutását – „De míg más ült az iskolában, / Kerültem én, komisz gyerek…/ Míg ezt leírom: bánatában / Szívem majd hogy meg nem reped.”

Villon rossz hírneve nem megalapozatlan, hiszen rengeteg gaztettben vett részt – gyilkosságok és rablások kísérik végig élettörténetét, valamint a könyvből azt is megtudhatjuk, milyen sötét szálak fűzték őt a kor egyik legnagyobb bűnszövetkezetéhez, a coquille-hoz.

Gunyoros, szatirikus, szabad szájú verseivel sokakat megnyert: mecénásai között találjuk Orléans-i Károly herceget, a későbbi XII. Lajos apját, hódolói közt egész Párizst és Franciaországot – de legfőbbképp a nőket.

A regény Villon számos kapcsolatára fényt derít, szeretőinek száma és sokfélesége is figyelemreméltó – a testi örömök rejtelmeibe tulajdon mestere avatta be, majd tudását apácáktól kezdve az özvegy nemesekig Villon sokaknak átadta.

Természetesen nemcsak szeretőként, hanem költőként is voltak jelentős sikerei: a francia hercegek folyvást azért versengtek, hogy köteteikben megjelentethessék Villon verseit.
Persze sokan (elsősorban a felszarvazott férjek és más irigyek) csupán csavargó firkásznak tartották, bár ez mit sem von le műveinek értékéből.

Történelmi rajzként is remekül helytáll a regény, hiszen a színes leíró részeket olvasva könnyen a reneszánsz Franciaországba képzelhetjük magunkat – annak minden fényével és nyomorával együtt.

Villon kanyargós, kalandos útját követve képmutató apácazárdákat, hangos kocsmákat és pompás udvarokat ismerhetünk meg – egyszóval mindent, ami egy könnyed történelmi kalandregény részeként elvárható.

Pénz, politika, költészet, bűn, szerelem és halál – erről szól ez a könyv.