FőképÉrdekes világ a zenészeké. Mert igaz, hogy képesek saját, ilyen vagy olyan színvonalú produkció létrehozására, de minden lehetőséget megragadnak arra, sőt, néha akkor hozzák a legjobb formájukat, ha újragondolhatnak valamit.
 
Amerikában (hol máshol) 2001-ben indult útjára az MTV Icon fedőnevű kezdeményezés, melynek során először Janet Jackson, egy évvel később az Aerosmith, 2003-ban a Metallica, rá egy évre pedig a Cure életművét dolgozták fel egyes előadók.
Mi magyarok alig hét évvel később, 2008-ban csatlakoztunk a kezdeményezéshez, mégpedig rögtön triplázva, hiszen a szervezők egy nyárra három show-t hoztak tető alá: volt Neoton Família, LGT és Tankcsapda.
 
Mivel jelen ajánlóm tárgya az LGT dalait feldolgozó együttesek produkciója, a másik kettővel most nem foglalkozom - még érintőlegesen sem. Pedig ha jobban belegondolok, azok is megérnének néhány szót. Talán majd legközelebb…
 
Bár annyit azért mindenképpen megjegyeznék, hogy a számos előadó közül, akik vállalkoztak a feladatra, az LGT dalait feldolgozó zenészeknek volt a legnehezebb dolguk, hiszen úgy kellett újragondolniuk a számokat, hogy miközben beleadnak valamit a saját egyéniségükből, mégis méltóképen tisztelegjenek a nagy előd öröksége előtt.
 
Viszont az is igaz, hogy egy-két kivételtől eltekintve a lemezen szereplő előadók az LGT-hez hasonlóan gitáralapú zenét játszanak, vagyis bizonyos szempontból annyira talán mégsem volt nagy ez a kihívás. Persze azért egyszerű ujjgyakorlat sem.
A következőkben talán érdemes lenne kipróbálni az egymástól radikálisan eltérő stílusok ütköztetését.
 
Akkor talán kevésbé tűnik fel, ha egyesek szinte alázatosan nyúlnak az alapanyaghoz, mások kicsit bátrabban ugyan, de még mindig elég bátortalanul, és csak nagyon kevesen mernek igazán bevállalósak lenni.
Például úgy, mint a Pannonia Allstars Ska Orchestra és a Barabás Lőrinc Eklektric. Úgy hiszem, nem vagyok egyedül azon állításommal, hogy ennek a két együttesnek köszönhető a lemez két legizgalmasabb feldolgozása.
 
Bár lehet, hogy egyesek számára szentségtörés, de nekem személy szerint jobban tetszik a „Mindenki másképp csinálja” ska verziója és az „Embertelen dal” dzsesszes megoldása, mint az eredeti művek.
Sőt, a Varga Zsuzsa féle „Síneken” is nagyon meggyőző darab, bár műfaját tekintve aránylag távol áll tőlem.
 
Frenk zongorával kísért „Egy elkésett dal”-ának minimalizmusa tökéletes ellentétben áll a Kowalsky meg a Vega által rendezett „Gyere, gyere ki a hegyoldalba” című ámokfutással, a Jamie Winchester és Hrutka Róbert nevéhez fűződő „I Love You Frisco” bluesos-rockos dallamainak lüktetésétől viszont sokáig képtelen voltam szabadulni.
 
Persze minden szám érdekes a maga módján, nekem azonban nem mindegyik tetszett. Sőt. De ugye nem is az a cél, hogy minden mindenkinek tetsszen, hiszen abban nincs semmi érdekes. Egyediség és egyéniség nélkül semmit nem ér az egész, éppen ezért mindenki nyitott füllel, szívvel és lélekkel közelítsen a lemezen szereplő feldolgozásokhoz.
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Mindenki másképp csinálja (Pannónia Allstars Ska Orchestra)
2. Szólj rám, ha hangosan énekelek (Kovács Kati)
3. A síneken (Varga Zsuzsa)
4. Ő még csak most 14 (Kaukázus)
5. Ha a csend beszélni tudna (Lovasi András-Leskovics Gábor)
6. Egy elkésett dal (Frenk)
7. Gyere, gyere ki a hegyoldalba (Kowalsky meg a Vega)
8. I Love You Frisco (Jamie Winchester-Hrutka Róbert)
9. Szentimentális „rakenroll” (Belmondo)
10. Annyi mindent nem szerettem még (Heaven Street Seven)
11. Embertelen dal (Barabás Lőrinc Eklektric)
12. A rádió (Stereomilk)