Főkép



 
 
Nem példa nélküli dolog, hogy különböző művészeti ágak (festészet, fotózás, tánc stb.) képviselői muzsikusokkal vagy / és énekesekkel állnak össze egy-egy produkció erejéig.
A közelmúltban is ez történt, amikor a mezzoszoprán Katherine Jenkins és a prímabalerina Darcey Bussel szereplésével elkészült a Viva la Diva címet viselő zenés-táncos show.
 
A wales-i származású énekesnő, Katherine Jenkins énekesi karrierje mondhatni a megszokott forgatókönyv szerint indult, ugyanis gyerekkorában egy templomi leánykórusban kezdett el énekelni.

Tehetségét gyorsan felismerték, így viszonylag könnyen bejutott a londoni Királyi Zeneakadémiára (Royal Academy Of Music).
Az iskola berkein belül Olaszországtól Franciaországig, Németországtól Oroszországig különböző zenei kurzusok keretében számos országban tölthetett el rövidebb-hosszabb időt.

Az iskola elvégzése után nem dúskált az anyagi javakban, ezért az énektanári munka mellett modellkedést is vállalt (aki megnézi Viva La Diva című dvd-t, az meglátja, hogy nem alaptalanul alkalmazták az utóbb említett munkára.)
Napjainkra sokat változott a világ, hiszen Jenkins eddig megjelent lemezeiből több, mint négymillió példány talált gazdára világszerte.

Már az énekesnő 2004-ben megjelent bemutatkozó albuma,a Premiére is hihetetlenül sikeresnek bizonyult, amit az eladási adatokon túl az is alátámaszt, hogy a korong több, mint nyolce kibérelte magának a klasszikus lemezek chart-ján a trónt.

A bemutatkozás utáni folytatás is hasonlóan fényes volt, és ha belegondolunk abba, hogy az énekesnő csak 2010-ben fogja ünnepelni a 30. születésnapját, még sok jó albumnak adhatunk sanszot.
 
Darcey Andrea Bussell Marnie Mercedes Darcey Pembleton Critte néven született Londonban. A The Royal Ballet prímabalerináját a szakma napjaink egyik legnagyobb angol táncosként tartja számon.

Bussel 13 éves korában kezdett el balettozni a Royal Ballet School falai között. Első főszerepét 19 éves korában táncolta a Benjamin Britten által írt The Prince Of The Pagodas-ban.
Debütálása óta a Hattyúk tavától a Diótörőig, a Csipkerózsikától a Giselle-ig szinte valamennyi nagy mű főszerepét eljátszotta már.

A balettművész a tánckarrier mellett nagyon nagy hangsúlyt fektet a műfaj népszerűsítésére.
Magic Ballerina címmel hat kötetből álló könyvet írt gyerekek számára a balettről, melyben az olvasók egy kislány, Delphie életét nyomon követve pillanthatnak be a tánc világába.
 
A fenti két - távirati stílusban bemutatott hölgy - egy gigantikus táncos-énekes showt álmodott magának.
Az álom - hozzávetőlegesen 1 millió angol fontos költségvetés mellett, Viva La Diva címmel - valósággá vált, és 2007 novemberében Manchester-ben mutatták be.

A tavalyi év végén megjelent dvd anyagát a londoni O2 Arénában rögzítették. A több, mint 2 órás - láthatóan hatalmas közönség előtt zajló show-ban - Jenkins és Bussell együtt és külön-külön is szerepel.

A mezzoszoprán Jenkins minden hallgató (néző) számára egyértelművé teszi, hogy ő a legtöbb stílusban otthonosan mozog.
Mindegy, hogy éppen Barbara Streisand-ot (People), Edith Piaf-ot (La Vie En Rose), Marlyn Monroe-t (Diamond Are A Girl`s Best Friend) vagy Maria Callas-t (Una Voce Poco Fa) kell megszemélyesítenie.
Teszi mindezt magas színvonalon és könnyed eleganciával.

Számomra igazán maradandót a már említett Edith Piaf örökzöldben nyújtott. Hihetetlen jó és ötletes koreográfia társul a számhoz.

A produkcióba bevont táncosok mindenféle olyan dolgot (papírláda, pezsgőspohár, festékszóró flakon stb.) igyekeznek hangszerként megszólaltatni, amiből hangot lehet kicsalogatni.
Teszik mindezt az igazi zenekarral teljes összhangban, az eredmény pedig egy nagyon gazdag hangzásvilágú kompozíció.

Bussell táncprodukciója ugyanúgy élvezetes, amikor egyedül van a színpadon (Scott Joplin - Elite Syncopations /Solo/), mint amikor Fred Astaire szellemét megidézve, egy nagyobb létszámú vegyes tánckar tagjaként (a Putting On The Ritz és a Stepping Out).

Előadását legjobban a Flamenco Interlude című tételben éreztem. A sok táncost felvonultató produkcióban Bussell nem csak egyszerűen flamenco-t táncolt, hanem érezhetően azonosult is annak szellemével.
 
A lemez utolsó részében már együtt jelenik meg Jenkins és Bussell, közösen táncolnak és énekelnek olyan kompozíciókban, mint a My Sisiter Eileen, a Finale és a Viva Tonight Reprise (Bob Fosse).
 
A Viva La Diva látványban és hangzásban is gazdag, gondosan összerakott produkció, amelynek kíváncsian várom a folytatását.
 
Előadók:
Darcey Bussel - tánc és ének
Katherine Jenkins - ének
 
A lemezen látható / hallható számok listája:
1. Viva Tonight Overture
2. Putting On The Ritz
3. Stepping Out
4. The Deadwood Stage
5. Secret Love
6. Basal Metabolism
7. How Long Has This Been Going On?
8. People
9. Elite Syncopations (solo)
10. Elite Syncopations (Pas De Deux)
11. La Vie En Rose
12. Girl Hunt Ballet
13. Let Me Entertain You
14. Big Spender
15. Diamonds Are A Girl`s Best Friend
16. Chanson Bohéme
17. Flamenco Interlude
18. The Man That Got Away
19. The Red Shoes
20. Una Voce Poco Fa
21. Everything Old Is New again
22. Without Rhythm
23. You Can`t Do Wrong Doing Right
24. My Sister Eileen
25. Finale
26. Viva Tonight Reprise
 
Diszkográfia:
Viva La Diva (2008)