Főkép

Ír származású angol költő, próza- és drámaíró. 1854. október 16-án született Dublinban, a Westland Row 21. szám alatt egy írói hajlamokkal rendelkező szem- és fülorvos, William Robert Wills Wilde (1815. április 19. – 1876) és egy írónő, a lánykorában Speranza név alatt publikáló Jane Francesca Elgee (1821. december 27. – 1896. február 3.) második fiaként, de csak 1855. április 26-án keresztelték az Oscar Fingal O`Flahertie Wills Wilde névre, és 1900. november 30-án agyhártyagyulladásban hunyt el Párizsban.
 
1855 júniusában a család átköltözik a Merrion Square 1 szám alá, hogy az apa rangjához méltó helyen éljenek. A két fiú, az 1852. szeptember 26-án született William Charles Kingsbury, és a kis Oscar ennél fogva nagypolgári környezetben nőnek fel: német és francia nevelőnők foglalkoznak velük. A Wilde család szalonja vonzotta a neves személyiségeket, akár ott éltek, akár csak átutazóban jártak Dublinban. Ekkoriban sokféle hatás érte a gyerekeket: a szalonban rendezett színjátékok, istentiszteletek, múzeum- és színházlátogatások. 1857. április 2-án megszületett húga, Isola Francesca Emily, aki mindössze kilenc esztendősen, 1867. február 23-án hunyt el.
 
1864 januárjában Wilde édesapja nemesi címet kap, és még ez év decemberében rágalmazási perbe keveredik. 1864 februárjában a fiúk együtt utaztak az enniskilleni Portora Royal School internátusába, ami akkoriban Ulster tartomány öt királyi iskolájának egyike volt, és mintegy száz bentlakó és ötven külsős diáknak biztosított tanulási lehetőséget a régi és modern nyelvek, valamint a matematika területén. Liberális szellemével Portora Wilde számára az otthoni nevelés eszményi folytatását jelentette. Az alsóbb osztályok tagjai között ő volt a legfiatalabb. Bár nem volt népszerűtlen, társai nem különösebben szerették. Nagyon érdekelték a bibliofil kiadások, hihetetlen sebességgel olvasott, remek volt a képmemóriája és a társalgási képessége, arról nem is beszélve, hogy nagyon szeretett öltözködni.
 
Tanulmányai során a klasszikus és a kelta kultúrában a halálról és a pusztulásról szóló történetek, jóslatok és babonák vonzották leginkább. Legkedvesebb olvasmánya Sidonia von Bork „A zárda boszorkánya” című rémregénye volt, Speranza fordításában. 1870-ben fejezte be internátusi éveit, amikor is odaítélték neki az Új testamentum ismeretéért járó Carpenter-díjat. 1871-ben kitüntetéssel teszi le felvételi vizsgáit az I. Erzsébet által 1592-ben alapított Trinity College-ba. Az iskola szellemisége nyitott volt, ezáltal elősegítette a tanárok és diákok közötti kapcsolatot. Wilde játszi könnyedséggel tett eleget a tanulmányi követelményeknek. Négy héttel tanulmányai megkezdése után, 1871. november 10-én meghalt két féltestvére, Emily és Mary.

Tanulmányai első évében szüleivel élt, és nem vehetett részt a kollégiumban tartott informális rendezvényeken. Később egy ideig testvérével, Willie-vel közösen béreltek szobát. Mindkét fiú tagja volt a kollégium Filozófiai Társaságának. A Trinity College-ban két olyan tudós tevékenykedett, akik fontosak voltak Wilde számára: John Pentland Mahaffy (1839-1919) és Robert Yelverton Tyrrell (1844-1914). 1874-ben tanulmányai befejeztével a görög nyelvben való jártasságáért elnyerte a Berkeley-aranyérmet és a klasszikatudományok Kék Szalagját. 1874 júniusában ösztöndíjat kap Oxfordba. Mielőtt beiratkozna a Magdalen College-ba, némi időt Londonban tölt, majd Svájcban és Franciaországban vakációzik. Itt kezd el dolgozni „A szfinksz” című költeményén.
 
Dublinba visszatérve elolvassa Mahaffy „Társadalmi élet Görögországban” című könyvének kefelevonatát. Az értekezés érinti a tabunak tekintett fiúszerelem témakörét. Ez a fejezet egyébként a kötet második kiadásából a felzúdulásra való tekintettel kimaradt. 1874. október 17-én iratkozik be az oxfordi Magdalen College-be. Felkészültsége a le nem tett vizsgák ellenére is kiváló. Egyre kényelmesebb szálláshelyekre költözik, egyre inkább szembesül azzal, hogy az emberek mennyire képtelenek elviselni a másságot – vonatkozzon ez akár az öltözködésre, szállásának berendezésére, vagy a szabadidő eltöltésének módjára. 1874 őszén Wilde találkozik John Ruskinnal, akinek egyetlen előadását sem hagyja ki. Ruskinról átragad Wilde-ra az idegen kultúrák és a korai korszakok művészete iránti lelkesedés, s a szemlélődés révén történő tanulásra ösztökéli, miközben Tyrrell a versírásra buzdítja. 1875 nyarán kollégiumi tutorával, John Pentland Mahaffyvel és egy ír diáktársával Olaszországba utazik. 1876. április 19-én meghal édesapja, Sir William. Ugyanebben az évben megismerkedik néhány csinos nővel, köztük Florance Balcombe-bal. 1876 novemberétől vallási támaszra lel a szabadkőművesek Apolló rózsakeresztes rendjében.
 
1877 tavaszán ismét útnak indul, előbb Görögországba, később Olaszországba, utazik, ahol IX. Pius pápa magánkihallgatáson fogadja. Utazása miatt tizenhét nappal meghosszabbítja szünidejét, emiatt bizonyos időre felfüggesztik, egy ideig ösztöndíjához sem juthat hozzá, 47 font bírságot is a nyakába varrnak, ráadásul el kell hagynia lakóhelyét is. 1877 tavaszán Londonban műkritikusként próbálkozik. Megjelenik a Grosvenor Gallery megnyitóján, és Richard Wagner hangversenyén. Ekkor teszi közzé első hosszabb prózai írásait a Dublin University Magazine hasábjain.
 
A katolicizmushoz való közeledése nem marad következmények nélkül, hiszen amikor 1877. június 13-án meghal féltestvére, Henry Wilson, aki gyakorlatilag a család fejének tekinthető, Oscarra mindössze 100 fontot hagy, de Oscar csak protestánsként örökölhet. 1877 karácsonyán síkra száll Henry O’Neill mellett. 1878. június 10-én „Ravenna” című költeményével Oxfordban elnyeri a Newdigate-díjat, a még tanulmányaikat folytató költők által elnyerhető legjelentősebb kitüntetést. A verset június 26-án személyesen is előadja az oxfordi Sheldonian Theatre-ben. Júliusban három napot Breyben kell töltenie, mert azt apjától örökölt ház eladása kapcsán bírósági ügybe keveredett. Július 19-én kitűnőre vizsgázik klasszika-filológiából.
 
1878 őszén közös lakásba költözik Frank Miles (1852-1891) festővel, akit 1875 óta ismer. November végén sikeresen letett vallástani vizsgáit követően „Bachelor of Arts” címet (ez a legkisebb akadémiai cím az angolszász irodalomban) kap. 1878. december 4-én a két évvel korábban megismert Florance Balcombe Oscar Wilde legnagyobb sajnálatára feleségül megy Bram Stokerhez. 1879 májusában édesanyja, Lady Wilde eladja a Merrion Square 1. szám alatti házat, és Londonba költözik. Ugyanezen év őszétől Wilde a festő Frank Milesszal lakik együtt. Nagy gondot fordít küllemére és válogatott ruhatárára. Már a dublini Trinity College-ban is a művész pózában tetszelgett, mostantól azonban mindez fokozódik. Wilde a londoni szalonok állandó vendége lesz. Legyeskedni kezd a színésznő Lillie Langtry körül, akinek egyébként Edward walesi herceg is csapja a szelet.
 
1880 augusztusában Milesszal együtt átköltözik Chelsea-be, ahol addigra édesanyja is berendezte udvartartását. Ugyanezen év szeptemberében saját költségén megjelenteti „Vera vagy a nihilisták” című „felforgató” jellegű darabját. Ettől az évtől a Punch karikaturistáinak céltáblája lesz, ami amellett, hogy nevetség tárgyává teszi, ingyen-reklámot is jelent számára. 1881-ben Londonban megismerkedik Constance Mary Lloyddal. Áprilisban Gilbert és Sullivan Patience című operettjének bemutatójával a Wilde ellen indított kampány a tetőfokára hág. Június 30-án saját költségén „Költemények” címmel megjelenteti verseit. A kötetet maga igyekszik eljuttatni vezető irodalmi és politikai személyiségekhez. Az Oxford Union plágium bélyegével visszaküldi a maga példányát.
 
A kötet megjelenése körüli hajcihő miatt vége szakad Milesszal való együttlakásának, mert a férfi apja, a nyárspolgári beállítottságú kanonok kikel magából az erkölcstelen irodalmi alkotások ellen, és mivel ő adja a pénzt, Miles nem száll szembe vele. December 17-én politikai okokból elhalasztják a „Vera vagy a nihilisták” ősbemutatóját. Úgy érzi, eljött az ideje, hogy előadóművészként is kipróbálja magát, ezért december 24-én, miután elfogadja egy New York-i közvetítő ajánlatát, hogy a költségek megtérítése, illetve a nettó árbevétel ötven százaléka fejében előadásokat tartson, előadói körútra indul az Egyesült Államokba. A hajó, amivel utazik, 1882. január 2-án köt ki New Yorkban. Már ekkor a társadalom és a sajtó érdeklődésének középpontjában áll. Január 9-én tartja első előadását „Az angol reneszánsz” címmel, melyet az Egyesült Államokban eltöltött 260 nap alatt további 139 fellépés követ.
 
Közben természetesen megpróbálja megreformálni Amerikát, és nagyjából ekkoriban látja elérkezettnek az időt, hogy kialakítsa saját politikai arculatát.
Ehhez az is hozzátartozik, hogy miután júliusban találkozik anyja egyik rokonával, valamint a szövetségesek egykori elnökével, Jefferson Davisszel (1808-1889), kinyilvánítja szimpátiáját a déli államok mellett. Amerikában jól keresett, de tékozló és élvhajhász életmódja miatt nem tett félre semmit, ezért éppen jókor jön Mary Andreson (1859-1940) színésznő felkérése „A páduai hercegnő” című ötfelvonásos verses drámára, illetve főleg a kapott előleg. Rövid időre visszatér Londonba, ahol valóságos udvartartás veszi körül. Ekkor találkozik többek között James Abbott McNeill Whistler (1834-1903) amerikai festővel. Öltözetével és éles nyelvével botránkoztatja meg környezetét, miközben már Párizs felé kacsingat.
 
Párizsban híres és hírhedt művészekkel találkozik, többet között William Wordsworth dédunokájával, Robert Sherard-ral, aki később megírja majd az életrajzát. Időközben elkészül a Mary Anderson által rendelt darab, ám a hölgy visszautasítja azt. Három hónap elteltével visszatér Londonba, ahol anyjánál húzza meg magát. Kölcsönökből és mások jó szándékából él. 1883. augusztus 20-án végre bemutatják New Yorkban a „Vera vagy a nihilisták” című darabját, melyet 8 nappal később már le is vettek a műsorról. 1883. november 26-án eljegyzi Constance Lloydot. Az esküvői szertartásra 1884. május 29-én kerül sor a St. James’s Churchben, ahol a menyasszony és a koszorúslányok a szépség kultuszának hódoló Oscar által tervezett ruhákban jelennek meg.
 
Az ifjú házasok lelendő házuk felújítását Edward Godwin építészre bízzák, ők pedig Párizsba utaznak, ahonnan június végén térnek vissza, ám a ház ekkor még nincs kész, pénzük pedig erősen fogytán van. Július 18-án meghalt Constance nagyapja, és az örökség némileg enyhít a helyzeten. Átmenetileg Oscar régi lakhelyén, a Charles Street 9. szám alatti házban szállnak meg. Az elkövetkező időben jelentős anyagi veszteségeket kénytelenek elkönyvelni. 1885 januárjában a Wilde házaspár beköltözik a Tite Street 16. szám alatti négyemeletes házba Chelsea-ben, ahol közel tíz évig élnek. Az immáron családos embernek rá kell döbbennie, hogy a szavakkal, melyekkel eddig is csűrt-csavart, ideje lenne pénzt keresnie. A londoni sajtóban írásai egyelőre név nélkül jelennek meg.
 
1885-ben és 1886-ban drámákat ír, művészeti és irodalomkritikákat tesz közzé, valamint „Az álarcok igazsága” címmel esszét publikál. Ezen kívül újra felfedezi, mennyire kedveli Oxfordot és Cambidge-et, illetve annak diákjait. Házassága kissé zűrös, felesége pedig gyermeket vár. 1885. június 5-én megszületik első gyermekük, Cyril, majd egy évvel később, 1886. november 5-én a második, Vyvyan Oscar Beresford. 1886-ban, még felesége második terhessége előtt találkozik először Robert Baldwin Ross (1869-1918) kanadai diákkal, és felfedezi a férfiszerelmet. A kapcsolat 1888-ig tart, de továbbra is barátok lesznek. Wilde sokat sürgölődik diákok között, miközben rendszeresen publikál, többek között a The Century Guild Hobby Horse című férfimagazinba is. Nem különösebben érdekli a férfiak között megnyilvánuló „durván illetlen viselkedést” tiltó törvénycikk. A maga útját járja, közben pedig történeteket ír.
 
1887-ben még mindig recenziókkal keresi kenyerét. 1887. május 18-án elvállalja a The Lady’s World: A Magazine of Fashion and Society című női magazin szerkesztői feladatait. Női szerzőkkel dolgozik, többek között anyjával és feleségével. Novembertől a lap neve Women’s World-re változik, és sajnos nem túl sikeres. 1888-ban jelenik meg „A boldog herceg és más mesék” című gyűjteményes kötete, mellyel a közönség érdeklődésének középpontjába kerül. Ugyanezen év decemberében jelenik meg nyomtatásban „Az ifjú király”, ami a mai irodalomkutatás szerint Wilde reagálása a londoni szemérmetlen fényűzésre. 1889 januárjában megjelenik „A hazugság alkonya”, mely megteremti végre hírnevét művészetelmélet-íróként is. Ekkoriban jelenik meg „Toll, ecset és méreg. Tanulmány zöld stílusban” című esszéje a költő, hamisító, festő és gyilkos Thomas Griffiths Wainerightról (1794-1852), a „Szimfónia sárgában”, „Az infánsnő születésnapja” (melyhez felhasználja Velázquez Las meninas című képét, amely Margit infánsnőt ábrázolja udvartartásával együtt a festő műhelyében), vagy a „W. H. portréja”. Írói pályája felívelésével együtt folyamatosan visszavonul az újságírástól.
 
Arthur Conan Doyle és Oscar Wilde ismerték egymást, hiszen ugyanabban az időben kötöttek szerződést Joseph Marshall Stoddarttal, a Lippincott’s Monthly Magazine ügyvezetőjével. Kettejük kapcsolata meghozta gyümölcsét, mert az 1890 februárjában publikált „A Négyek jele” – melynek egyik szereplője, Bartolomew Sholto őrnagy állítólag Oscar Wilde nyomán megmintázott figura – lett az a Sherlock Holmes-történet, amely egy csapásra ismertté tette a detektívet és kitalálóját egyaránt. 1890. június 20-án megjelenik a „Dorian Gray arcképe” (The Picture of Dorian Gray), Wilde egyetlen regénye, ami akár pályafutásának parabolája is lehetne. A mű publikálása több hónapos éles vitát vált ki, hiszen olyan tabutémákkal foglalkozik, mint homoerotikus vonzalmak az őrség tagjai között, öngyilkosság, valamint házasságtörésben nemzett gyermek.
 
1891 januárjában megismerkedik Lord Alfred Bruce Douglasszel (1870-1945) egy skót főnemes harmadik gyermekével. Kapcsolatuk kezdetét Wilde 1982 májusára teszi, nem sokkal az utánra, hogy Oxfordban kihúzza a pácból Percy Sholto Douglas of Queensberry (1868-1920) öccsét. 1891 januárjában kerül sor „A páduai hercegnő” ősbemutatójára New Yorkban, ezúttal „Guido Ferranti” címmel. Áprilisban megjelenik az öncenzúrának alávetett, a zárófejezet kettéosztásával immáron húsz fejezetesre bővített „Dorian Gray arcképe”. Wilde több nyelvi módosítást is végrehajtott: egyes konkrét megfogalmazásokat epigrammákkal helyettesített, a férfiszerelemre utaló részeket ködösítette, továbbá egy melodramatikus szálat is beleszőtt. 1891 végén Londonban hagyja anyját, feleségét és gyermekeit. Egy ideig Párizsban él (Franciaországot a szabadelvűség mentsvárának tekinti), és mindenütt Lord Alfred Douglas társaságában jelenik meg.
 
1892 júniusában Sarah Bernhardt-ral (1844-1923) a címszerepben folynak a „Salome” próbái, ám Viktória királynő cenzora egy régi törvényre (amely a reformáció kora óta tiltja bibliai alakok színpadra vitelét) hivatkozva betiltja a darabot. 1893. február 22-én megjelenik a „Salome” francia változata, 1894-ben pedig az angol verzió, Aubrey Beardsley illusztrációival. A fordítás Lord Alfred Douglas munkája. 1892 és 1895 között Wilde a színház világában is sikereket ért el a sziporkázó párbeszédekkel megtűzdelt szarkasztikus komédiáival. Ekkor születik a „Lady Windermere legyezője” (Lady Windermere`s Fan), „A jelentéktelen asszony” (A Woman of No Importance), „Az eszményi férj” (An Ideal Husband) és a „Bunbury” (Bunbury: The Importance of Being Earnest). „Salomé” című drámája Richard Strauss operájának librettójául szolgált.
 
Feleségétől 1893-ban elvált, és a pár évvel korábban megismert Lord Alfred Douglas-szel (Bosie) folytatott szerelmi viszonyt. Az ifjú lord apja, az indulatos természetű John Sholto Douglas, Queensberry 9. márkija (1844-1900) természetesen nem nézte jó szemmel fia és Wilde „abnormális” kapcsolatát, amiért felelősségre is vonta az írót, aki ahelyett, hogy hallgatott volna, meggondolatlan lépést tett: rágalmazási pert indított a márki ellen. Ez később nagy hibának bizonyult. Ennél már csak az volt nagyobb hiba, hogy Wilde az április 26-án megindult első büntetőeljárás során az ellene felhozott vádakat nem tagadta, hanem egyszerűen abszurdnak tartotta, ráadásul gúnyolódott a bírósággal és az egész eljárással, amivel persze feldühítette a bírákat, akik végül az esküdtszék közreműködésével homoszexuális kapcsolata miatt 1895. május 25-én nemi erőszak vádpontjában bűnösnek mondták ki.
 
Akit esetleg érdekelnek a perek részletei, azoknak ajánlom figyelmébe az Oscar Wilde összes művei I-III. harmadik kötetét, melyben az eredeti bírósági jegyzőkönyvek alapján fordított és szerkesztett szövegek olvashatók.
 
Oscar Wilde (a C.3.3. számú fogoly) két éves, kényszermunkával súlyosbított büntetésének ideje alatt írta meg „A readingi fegyház balladája” című költeményt és a „De profundis” című vallomást a megaláztatás állapotáról. Egyesek szerint egész életművének ezek a legszebb, legértékesebb darabjai.
 
Wilde megroggyant egészséggel szabadult 1897-ben. Ekkor kellett rádöbbennie, hogy azok az emberek is, akik egykor barátságát keresték, most sértegették vagy semmibe vették, ráadásul hazája is elfordult tőle. 1900. november 30-án Párizsban halt meg agyhártyagyulladásban. 1900. december 3-án hű barátok kis csoportja kísérte utolsó útjára. 1909 óta Oscar Wilde, a híres-hírhedt angol-ír dendi földi maradványai a Pere Lachaise temetőben nyugszanak.
 
Költemények:
1876 San Miniato
1876 Rómán kívül (Roma Univisited)
1876 Arno mentén (By the Arno)
1876 Tavasztól télig (From Spring Days to Winter)
1876 Zokogj, bánat! Örvend, jóság! (Cry Woe, Woe and Lett he Good Prevail)
1877 Le Réveillon
1877 Itáliához közeledve (Sonnet an Approaching Italy)
1877 Szent és örök város (Urbs Sacra Aeterna)
1877 Genova (Sonnet Written in Holy Week at Genoa)
1877 Keats sírja (The Grave of Keats)
1877 Vita nuova
1878 Magdaléna sétája (Magdalen Walks)
1878 Ave maria gratia plena
1879 Athanasia
1879 Húsvét (Easter Day)
1879 Phédre
1879 Henrietta Mária királyné (Queen Henrietta Maria)
1879 Portia
1880 Impression de voyage
1880 Ave Imparatrix!
1880 Libertatis sacra fames
1881 Hélas
1881 Szonett a szabadsághoz (Sonnet to Liberty)
1881 Miltonhoz (To Milton)
1881 Louis Napoleon
1881 Szonett a bulgáriai kereszténymészárlásra (Sonnet ont he Massacre of the Christians in Bulgaria)
1881 Quantum mutata
1881 Theoretikosz (Theoretikus)
1881 Eros kertje (The Garden of Eros)
1881 Requiescat
1881 Itália (Italia)
1881 Szerelem virága (Flower of Love)
1881 Dies irae (Sonnet on Hearing the Diea Irae Sung int he Sistine Chapel)
1881 E tenebris
1881 Madonna mia
1881 Az új Heléna (The New Helen)
1881 Itys éneke (The Burden of Itys)
1881 Endymion
1881 La bella donna della mia Mente
1881 Chanson
1881 Theocritus
1881 Az aranyszobában (Int he Gold Room)
1881 Marguerite balladája (Ballade de Marguerite)
1881 A királylány bűne (The Dole of the King’s Daughter)
1881 Amor intellectualis
1881 Santa Decca
1881 Vízió (A Vision)
1881 Shelley sírja (The Grave of Shelley)
1881 Fabien dei Franchi
1881 Camma
1881 Veronában (At Verona)
1881 Apologia
1881 Quia multum amavi
1881 Silentium amoris
1881 A nő hangja (Her Voice)
1881 Taedium vitae
1881 Humanitad
1881 Impressions: Les silhouettes; La fuite de la Lune
1881 Charmides
1881 Szerenád (Serenade)
1881 Impression du matin
1883 A páduai hercegnő (The Duchess of Padua – Guido Ferranti)
1885 A bordélyház (The Harlot’s House)
1887 Fantaisies décoratives: Le panneau; Les ballons
1887 Impressions: Le jardin; La mer
1887 Tristitae
1887 Az igazi tudás (The True Knowledge)
1888 Le Jardin de Tuileries
1888 Dalocska (Chanzonet)
1889 Sárga szimfónia (Symphony in Yellow)
1889 Erdőben (In the Forest)
1893 Feleségemnek
1894 A szfinksz
1895 Keats szerelmes leveleinek aukcióján (On Sale by Auction of Keats’ Love Letters)
1895 Felhőszüzek kórusa (Chours of Could Maidens)
1897 Erkély alatt (Under the Balcony)
1898 A readingi fegyház balladája (A Ballad of Reading Gaol)
1908 Új bűntudat (A New Remose)
1908 L. L.-nek (To L. L.)
1908 Désespoir
1908 Pán (Pan)
 
Színdarabok, prózai művek:
1880 Vera vagy a nihilisták (Vera, or the Nihilists)
1887 Amerikai invázió (American Invasion)
 
1888 A boldog herceg és egyéb mesék (The Happy Prince and Other Tales)
A boldog herceg (The Happy Prince)
A csalogány és a rózsa (The Nightingale and the Rose)
Az önző óriás (The Selfish Giant)
Az önfeláldozó jóbarát (The Devoted Friend)
A nevezetes rakéta (The Remarkable Rocket)
 
1889 Londoni modellek (London Models)
1889 W. H. arcképe (Portrait of Mr. W. H.)
1890 Dorian Gray arcképe (The Picture of Dorian Gray)
 
1891 Lord Arthur Saville bűne és más történetek
Lord Arthur Saville bűne (Lord Arthur Saville’s Crime)
A milliomos modell (The Model Millionaire)
A szfinx, akinek nincs titka (The Sphinx without a Secret)
A canterville-i kísértet (The Canterville Ghost)
 
1891 Gránátalmaház (A House of Pomegranates)
Az ifjú király (The Young King)
Az infánsnő születésnapja (The Birthday of the Infanta)
A halász meg a lelke (The Fisherman and his Soul)
A csillagok fia (The Star-Child)
 
1891 Lady Windermere legyezője (Lady Windermere’s Fan)
1891 Salome (Salome)
1891 A király szerelméért (For the Love of the King)
1891 Az emberi lélek és a szocializmus (The Soul of Man under Socialism)
 
1891 Intenciók
Toll, ecset, méreg (Pen, Pencil, Poison)
A hazugság alkonya (The Decay of Lying)
A kritikus mint művész (The Critic as an Artist)
Álarcok igazsága (Truth of Masks)
 
1891 Egy kínai bölcs (A Chinese Sage)
1892 A jelentéktelen asszony (A Woman of No Importance)
1893 Az ideális férj (An Ideal Husband)
1894 Bunbury (The Importance of Being Earnest)
 
1894 Költemények prózában (Poems in Prose)
A művész (The Artist)
A jótevő (The Doer of Good)
A tanítvány (The Disciple)
A mester (The Master)
Az ítélet háza (The House of Judgement)
A bölcsesség tanítója (The Teacher of Wisdom)
A vén fa (Elder-Tree)
 
1895 A szent kurtizán (Le Sainte Courtisane)
 
1897-től
De profundis
 
Előadások
Házszépítés (House Decoration)
Az angol művészet reneszánsza (The English Renaissance of Art)
Előadás művészethallgatók számára (Lecture for Art Students)
Művészet és kézművesség (Art and the Handicraftsman)
A történelmi kriticizmus felemelkedése (Rise of Historical Criticism)
 
Felhasznált irodalom:
Jörg W. Rademacher: Oscar Wilde (Magyar Könyvklub)
Oscar Wilde összes művei I-III. (Szukits Könyvkiadó)

Kapcsolódó írás:
Bunbury - avagy jó, ha Szilárd az ember (DVD)