Főkép

Átéltétek már azt a bosszúságot, amit egy régóta futó sorozatba menet közben történő csatlakozás okoz? Amikor nem ismerjük az előzményeket, és a befejezést illetően is csak halvány elképzeléseink vannak? Na így voltam Sven Hassel könyveivel, amikor az Eltörölni Párizst! idején lelkes olvasójává váltam. Mivel az antikváriumokban történő kutakodás nem járt kielégítő eredménnyel, nem maradt más lehetőségem, mint várni a rendszeresen megjelenő újranyomásokat.

A szerzőről röviden annyit kell tudni, hogy dán származású, és a nagy gazdasági világválság idején emigrált Németországba, ahol mindenféle kalandok után 1937-ben belépett hadseregbe. Majd megszökött, de balszerencséjére elfogták, és koncentrációs táborba dugták. A biztos halál elől úgy menekült meg, hogy egy Oroszországba induló büntetőezredbe került - és ott megismerte a földi poklot. Műveiben pedig bemutatja nekünk. Bár ebben a könyvében még nem olyan kiforrott a szerző stílusa (itt még be-becsúszik egy kis moralizálás, ami a későbbiekben teljességgel hiányzik), így is rendkívül egyéni és hatásos. Különlegessége, hogy nem csupán az egyes kiragadott csatákat vagy frontokat ismerteti, hanem mintegy összefoglalja egész háborús pályafutását, amelyet főként a bajtársak halála szerint tagolhatunk.

A harcleírások, a látott és átélt borzalmak, valamint a háború kegyetlenségének és értelmetlenségének bemutatása annyira jól sikerült, hogy a háborús irodalomból hamarjában nem is tudnék hozzá hasonlót említeni. Persze nem alaptalan az összehasonlítás Rejtő Jenővel (bár ez még nem kifejezetten érvényes erre a könyvre), hiszen a halálra ítéltek sajátos humora valóban rokonítható a légiós történetekben megszokottakhoz, ez mégis valahogy más. Valahogy sokkal reménytelenebb, brutálisabb, elementárisabb erejű.

A szerző életrajza