FőképMegmondom őszintén, hezitáltam, vajon mennyire van értelme évekkel korábban megjelent könyvekről írni, amikor úgy tűnik a közeljövőben nem várható újrakiadás.

Eszem szerint a most megjelent Sharpe menekülése kötetről szólna az esedékes ajánlóm, de szívem azt súgja, Bernard Cornwell (született 1944. február 23.) képzeletbeli hőse megérdemli a hírverést - a későn érkező pedig nyaggassa kedvenc antikváriusát.

Merthogy a sorozatban kereszthivatkozások vannak mindenütt, kezdve a Sir Arthur Wellesley (a későbbi Wellington) által adományozott távcsőtől Sharpe közlegény múltjáig. De lássuk, mi is történik a sorozat időben legkorábban íródott részében.

A Sharpe lövészeiben hősünknek azt kellett bebizonyítania, hogy képes a hadiszerencsének köszönhetően parancsnoksága alá került katonákat hazavezetni az ellenség vonalai mögül.

Amikor újra találkozunk vele, felemás helyzetben látjuk viszonyt. Zászlóalja időközben hazatért az óhazába, ő viszont embereivel együtt Portugáliában maradt. Pihenésre vágynak, de harcedzettségüknek köszönhetően a hadsereg nem nélkülözheti szolgálatukat, így - Sharpe bosszúságára - esélyünk sincs a nyugalomra.

A harcok 1809 nyarán is folytatódnak, és politikai okokból - ötven emberével egyetemben - a hadnagyot egy újonnan érkezett, csatát sosem látott ezredhez csatolják, s ezzel elkezdődnek hősünk életének újabb gyötrelmei.

Sir Henry Simmerson (a szóban forgó South Essex ezred parancsnoka) ugyan puskaport még sosem szagolt, de úgy vonul be tipp-topp katonái élén a táborba, mintha egyedül ő tudná, miként kell megverni a franciákat.
Egy híd felrobbantása miatt - ahol kiderül saját alkalmatlansága és Sharpe vitézsége - ellenségekké válnák, bár már korábban sem kedvelték egymást.

Figyelembe véve a származást, a vagyont, a kapcsolatokat és a rangot, a torzsalkodásban csak Sharpe veszíthet.
Hiába kap kapitányi rangot, úgy tűnik, nem kerülheti el szomorú sorsát, az áthelyezést. Márpedig ő nem szándékozik egy egészségtelen klímájú szigeten rostokolni - „száműzetésben”.

Elhatározza hát, hogy olyan haditettet hajt végre, amit eddig még senki. Ha összejön, nyert ügye van (meg persze egy ritka trófeája). Ha nem, meghal, vagy hadifogságba esik. Kicsit bizonytalan jövő, de Sharpe már megszokta, hogy semmi sem egyszerű az életben.

Bernard Cornwell ismét nagyot alkotott: a pergő cselekmény, a remek táj- és csataleírások igazán élménnyé teszik az olvasást. Ja és újra felbukkan egy csinos leányzó, akibe Sharpe szokás szerint belehabarodik.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Sharpe (a cselekmény időrendje szerint):
1997 Sharpe tigrise (2005)
1998 Sharpe diadala (2006)
1999 Sharpe erődje (2007)
2000 Sharpe Trafalgarja (2007)
2001 Sharpe zsákmánya (2007)
1988 Sharpe lövészei (2000)
2003 Sharpe pusztítása (2008)
1981 Sharpe trófeája (2000)
1981 Sharpe kincse (2000)
2004 Sharpe menekülése (2008)
2006 Sharpe haragja (2008)
1995 Sharpe csatája (2006)
1982 Sharpe százada (2009)
1983 Sharpe kardja (2009) 1984 Sharpe ellensége (2009)
1985 Sharpe becsülete (2010)
1986 Sharpe ezrede (2010)
1987 Sharpe ostroma (2010)
1989 Sharpe bosszúja (2011)
1990 Sharpe`s Waterloo
1992 Sharpe`s Devil
2007 Sharpe`s Story (esszék és egyebek)

Zárójelben a magyar kiadás dátuma szerepel.

A Grál küldetés
Az ördöglovas
Vándor
Az eretnek

Angolszász históriák
2004 Az utolsó királyság (2007)
2005 A fakó lovas (2008)
2006 Észak urai (2008) 2007 Csatadal (2009)
2009 Felperzselt vidék (2011)
2011 Death of Kings

Excalibur:
A tél királya
Isten ellensége
Excalibur
 
Szorul a hurok
Stonehenge
Vad vizek hajósa
Azincourt

Kapcsolódó írás:Sharpe: Indiai küldetés (DVD)