FőképA gyermekeknek szóló zene nagyon különleges, és egyben igazán nehéz műfaj. Az elmúlt évtizedekben rengetegen próbálkoznak kicsiknek szóló albumok megjelentetésével. Úgy gondolták, hogy elég néhány jól ismert gyerekverset és mondókát összegyűjteni, majd ezeket megzenésíteni, és máris kész a remekmű. A valóság azonban más.

Talán egy kezemen meg tudom számolni azoknak az előadóknak a számát (pl. Halász Judit, Gryllus Vilmos, a Bojtorján együttes), akik nem buktak bele a vállalkozásba.
Akiknek lemezei rendre átmennek a gyerek közönség cenzúráján. A valóság az, hogy csak azok az előadók tudnak sikeressé válni a kicsik körében, akiknél a felnőttben megbújó belső gyermek képes kommunikálni a gyerekekkel.

Most itt egy újabb gyermekeknek szánt album: a napokban jelent meg Szabó Csilla bemutatkozó albuma Valami mindig szép címmel.
Az előadó zenei pályafutását a Bojtorján együttesben kezdte. A Halász Judit és a Bojtorján produkciók előadói stábjának tagjaként körbekoncertezte hazánkat és kontinensünkön is számos helyen megfordult.
Az együttes feloszlása sem törte derékba zenei karrierjét. Olyan nagysikerű dalok kapcsolódnak a nevéhez, mint a mindenki által betéve ismert „Szállj sólyommadár (Kell még egy szó…)”, ami a Honfoglalás című mozi főcímdala volt.

Szabó Csilla nemrég döntött úgy, hogy zenei tudását a gyermeklélek szépítésének szolgálatára szenteli.
Az előadó debütáló lemezére - remek szerzők tollából - 16 dal került. A szerzői listán olyan jól ismert nevekkel találkozunk többek között, mint Kányádi Sándor, József Attila, Jenei Szilveszter, Gerendás Péter és Bródy János.

Csilla zenéjében nem csalódhat az ember, hiszen nem csapja be, nem hazudik. Ellenben elgondolkodtat, megvigasztal, gyógyít, tisztít, élni segít és felüdít.
Az album háttérzeneként is megállja a helyét, de az olyan kompozíciók, mint a „Valami mindig szép”, az „Anyád szemében” és a „Mit tehetnék érted” csak akkor mutatják meg teljes mélységüket, ha kellő figyelmet kapnak.

Csilla produkciója nem azért gyönyörködteti, és nem azért varázsolja el az embert - gyereket és felnőttet egyaránt -, mert pszichológiai igazságokat fogalmaz meg (bár hatásához ez is hozzájárul), hanem azért, mert irodalmi értékei vannak. Műalkotás.
Pszichológiai hatását is csak azért tudja kifejteni, mert elsősorban műalkotás. A rendezett, tiszta zene rendezetté tesz, a durvaság helyett az emberséget hívja elő belőlünk. Ezért Csilla lemeze a mai túlpörgő életmód mellett még a felnőtteknek is nagy hasznára válik.

Előadó:
Szabó Csilla - gitár és ének

Közreműködnek:
Barvich Iván - furulya és tárogató
Boros Attila - billentyűsök
Anti Tamás - szájharmonika
Boros Ádám - vers
Gál Péter - hegedű
Jenei Szilveszter - gitár, akusztikus gitár, mandolin és ének
Margit József - ének
Pejtsik Péter - cselló és hegedű
Somogyi Ágnes - hegedű
Somogyi Zsófia /hegedű
Kerényi Luca / ének
Gyenes Béla - szaxofon

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Kicsi faluból való vers
2. Égen-földön
3. Halihó
4. Amikor a hintám leng
5. Valami mindig szép
6. Telemér Elemér
7. Nyári zápor
8. Anyád szemében
9. Hajnali csillag peremén
10. Mit tehetnék érted
11. Az én nagymamám
12. Hideg, meleg
13. Ballag már
14. Mama
15. Elpártolt liliomszál
16. Egy rózsa dala

Bónusz videoklip:
Ballag már

Diszkográfia:
Valami mindig szép (2008)