Főkép

Ha Ry Cooder előző lemezének egyik nagy erénye a sokszínűség volt, az új albumra e kitétel hatványozottan igaz. Már a nyitó számban, a „Drive Like I Never Been Hurt”-ben megszólalnak a mexikói rezek, ráadásul egy jellegzetesen cammogós, a széles amerikai országutakat és a még szélesebb amerikai prérit zenében életre keltő dal felett. Aztán a későbbiekben is folytatódik a stílusok, hangszerek, hangulatok kavalkádja. A bluestól a jazzig, a countrytól a többek között Bruce Springsteentől gyakorta hallott kocsma-rockig, sőt a vidám rockabillytől a Tom Waitstől és Leonard Cohentől ismert, bús-borongós, néha kissé szalonspicces balladákig.

Igen, a szintén Waitses-Cohenes „Can I Smoke In Here” például a maga füstös, karcos hangvételével egy amerikai étkezdét, dinert, vagy tán még ennél is inkább Hemingway „Egy tiszta, jól megvilágított hely”-ének atmoszféráját varázsolja elénk. Gyakori az elbeszélő betét, ami kifejezetten jól illik Ry Cooder egyszer sötét, whiskyvel edzettnek tetsző, másszor a szalonzenekarok énekeseinek bohókásságát magára öltő hangjához.

Ám nem szabad elfeledkezni a kitűnő hangszeres teljesítményről sem, amely a multiinsrtumentalista Cooderé mellett a számos meghívott muzsikus tehetségét dicséri. Ami a zúzós, villámgyors futamokkal teli gitárzenén innen van, az mind megtalálható, hallható az albumon. Meglepetést igaz nem találtam a lemezen (hacsak a „Fernando Sez” némileg szerbes beütésű, mexikói lakodalmasát nem vesszük annak), viszont az efféle, eklektikus lemezek, no meg Ry Cooder kedvelőinek bizonnyal nem okoz csalódást ez a tizennégy, változatosságában remek számból összerakott korong.

Előadók:
Ry Cooder - basszusgitár, gitár, mandolin, elektromos zongora, ének
Gil Bernal - tenorszaxofon
Ron Blake - trombita
Rene Camacho - basszusgitár
Joachim Cooder - dob
Jon Hassell - trombita
Flaco Himénez - tangóharmonika
Jim Keltner - dob
Martin Pradler - dob, elektromos zongora
Francisco Torres - harsona

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Drive Like I Never Been Hurt
2. Waitin’ For Some Girl
3. Johnny Cash
4. Can I Smoke In Here
5. Steel Guitar Heaven
6. Ridin’ With The Blues
7. Pink-O Boogie
8. Fernando Sez
9. Spayed Kooley
10. Filippino Dance Hall Girl
11. My Dwarf Is Getting Tired
12. Flathead One More Time
13. 5000 Country Music Songs
14. Little Trona Girl

Diszkográfia:
Ry Cooder (1971)
Into the Purple Valley (1972)
Boomer`s Story (1972)
Paradise and Lunch (1974)
Chicken Skin Music (1976)
Showtime (1977)
Jazz (1978)
Bop Till You Drop (1979)
The Long Riders (1980)
Borderline (1980)
The Slide Area (1982)
Paris, Texas (1985)
Music from Alamo Bay (1985)
Blue City (1986)
Crossroads (1986)
Get Rhythm (1987)
Johnny Handsome (1989)
Little Village (1991)
Rising Sons featuring Taj Mahal and Ry Cooder (1992) az 1965/66-os felvétel kiadása
Trespass (1993)
A Meeting By The River (1993)
Talking Timbuktu (1994)
Music by Ry Cooder (1995) 2 CD filmzene
Buena Vista Social Club (1997)
Mambo Sinuendo (2003)
Chávez Ravine (2005)
My Name Is Buddy (2007)
I, Flathead (2008)
Pull Up Some Dust and Sit Down (2011)