Caleb Carr: A sötétség angyala

Kedves Olvasó! Te szeretnél gyereket?

Ha már van családod, hadd kérdezzem ezt: emlékszel, mikor tudtad először, hogy szülővé szeretnél válni? S voltak-e valaha kétségeid azzal kapcsolatban, jó szülő leszel-e?

Be kell valljam, harmincévesen magam is rengeteget vívódok a témán. Egyrészről van a tagadhatatlan biológiai késztetés, amely miatt az utóbbi években minden kisbabához odahajolok, és fejhangon felvisítok, hogy „de cukiiii!”. Ez a biológiai késztetés azt is jelzi, hogy nőként nem sok időm van a témán való puszta töprengésre. Másrészről viszont: honnan tudhatnám, hogy jó anya leszek-e? Mi van, ha csak bosszant, hogy a gyermekem mellett nem jut időm magamra, a hobbijaimra (például… elolvasni egy könyvet!)? Mi van, ha alkalmatlan vagyok arra, hogy egy másik emberi lényről gondoskodjak?

Nem mondom, hogy nem kemény kérdések ezek. De mégis akad egy kiskapu: bárhogy is döntök, többé-kevésbé ugyanolyan esélyem van kiteljesedni és boldogulni a választott életformámban. Lehet, hogy egyesek hazafiatlannak minősítenek, ha nem szülök – de természetellenesnek vagy félembernek biztosan nem.

1896-ban nem volt ez még így, Caleb Carr fikciójában pedig biztosan nem – bár talán felesleges is hangsúlyozni, hogy fikció, hiszen Carr már A halál angyalával is bizonyította, hogy kitalált történeteit milyen kiválóan tudja a valós történelmi-társadalmi viszonyokba beleszőni. A kötet folytatása, A sötétség angyala a már ismerős közegbe kalauzol minket vissza: az egyre növekvő, a felszínen nyüzsgő és pompás, valójában korrupt, bűntől hemzsegő és mocskos 19. század végi New Yorkba, ahol a felsőbb társadalmi rétegek jobbnak képzelik magukat a többi embernél; ahol egymással harcoló gengszterbandák uralják az utcákat; ahol a nők egyetlen igazán elfogadott szerepe még mindig a feleség- és anyaszerep.

Az ismerős nyomozócsapatot – a híres pszichiáter Dr. Kreizlert, a New York Timesnak dolgozó Mr. Moore-t, a detektívőrmester Isaacon fivéreket és a korábban a rendőrség titkárnőjeként dolgozó, azóta önálló nyomozóirodát nyitó Miss Howardot – ezúttal is egy szokatlan bűneset tereli össze. Ám most nem gyilkosság történt: egy spanyol diplomatafeleség gyermekét rabolták el a nyílt utcáról, fényes nappal.  Mivel az ügynek politikai vetülete is van – hiszen csak egy hajszálon függ a spanyol-amerikai háború kirobbanása –, Dr. Kreizleréknek a lehető legdiszkrétebben kell nyomozniuk. Bár az előző eset megoldása közben elszenvedett traumák és veszteségek miatt nem áll olyan könnyedén kötélnek a társaság, Miss Howard makacsságának köszönhetően hamar fényt derítenek az emberrabló – egy nő – kilétére. Ezzel kezdetét veheti a valódi munka: motivációinak feltérképezése, életútjának lenyomozása, végül pedig egy terv kidolgozása az elfogására.

Emlegettem már, hogy nem vagyok igazán krimirajongó, mégis fantasztikus élmény Carr könyveit olvasni, hiszen többszörösen túllép a bűntény-nyomok-megoldás egyszerű receptjén, és – Dr. Kreizler karakterének segítségével – darabokra szedi az emberi természetet minden mozgatórugójával együtt. Nem feledkezik el arról sem, hogy nem elég tudni, ki a tettes, azt bizonyítani is kell. Így, míg A halál angyalában nagy botrányt kavart gyilkosságok nyomán kergettünk egy ismeretlen, de egyre inkább kiismerhető tettest, addig A sötétség angyalában (a könyv hosszúságához mérten) szinte azonnal megismerjük a tettes nevét – ő maga mégis mindaddig kicsusszan a markunkból, amíg nem tudjuk pontosan, mi készteti szörnyű tetteire, s ez hogyan használható fel ellene.

De ahhoz, hogy ezt megtudjuk, a megfelelő kérdéseket kell feltenni. Mi késztet egy fiatalasszonyt gyermekrablásra, milyen élete volt, miféle tragédiákat élt át? – kérdezi Dr. Kreizler. Miféle nyomást ró a társadalom a nőkre, amikor azt feltételezi, idővel mind gondoskodó anyává válnak majd; s helyesek-e ezek az elvárások? – teszi fel a kérdést a gyermektelen vénkisasszony Miss Howard. A kérdést, amit másnak még csak eszébe sem jut megfogalmazni – én, olvasó pedig örülök, hogy nem 1896-ban kell élnem…

A sötétség angyalában feltárt bűntény nem kevésbé izgalmas, mint az előzménykötet eseményei. Ezúttal ugyan kevesebbet tudunk meg New York városának fizikai körülményeiről, azonban jóval többet a korabeli, berögzült gondolkodásmódról, az utcákon garázdálkodó gengszterbandákról és az újdonságnak számító nyomozói módszerekről, mint például az ujjlenyomatok tudománya. Bár néhány dologért fáj a szívem – például, hogy Mr. Moore karaktere, tudatosan, vagy sem, de egy lassú felfogású ripaccsá lett silányítva –,  összességében még mindig bátran ajánlanám bárkinek a Dr. Kreilzer-regényeket, mert egyszerre gondolkodtatnak el és kínálnak lehetőséget a valóságból való kiszakadásra. Az „új” – magyarul már korábban is megjelent – kötet egyik legizgalmasabb húzása mégis az új elbeszélői nézőpont, ám hogy ez kit takar, s hogy javít, vagy netán ront-e a történeten, azt már döntsd el te, kedves Olvasó….