Főkép

Mára teljes mértékben kifejti hatását a Polar Könyvek sok-sok éves brandépítése – legalábbis nálam. Ha ugyanis kézbe veszem bármely kötetüket, pavlovi reflexként biztos vagyok benne, értékes olvasnivalót kapok. Ez kivétel nélkül igaz az utóbbi öt-hat év címeire. A korábbiakhoz sajnos nem igazán volt szerencsém, és mivel nagyon nehezen beszerezhetőek, erre már nem is nagyon van esélyem.

Pedig ha mást nem is, de Karen Blixen műveit jó lenne megismernem. De ez még a jövő, nézzük inkább, mit nyújt a jelen.

Egy újabb ismeretlen ismerőst. Hjalmar Söderberg (1869. július 2. – 1941. október 14.) neve ugyanis teljesen ismeretlen volt előttem (sőt bevallom, egy darabig abban a hitben voltam, hogy kortárs szerző), de ahogy elolvastam Doktor Glas című kisregényét, sokkal közelebb éreztem magamhoz, mint mondjuk Bergmant vagy Waltarit.

A Doktor Glas első ízben 1905-ben jelent meg nyomtatásban, és hatalmas botrányt kavart. Ezen nem csodálkozom, mivel témaválasztása olyannyira messze megelőzte korát, hogy sem a kortársak, sem a kritikusok sem tudtak mit kezdeni vele. Házasságtörés, a halálhoz való jog, a vallás megkérdőjelezése, egyházi személyek emberi mivolta, erkölcs és önértékelésünk talmisága – csupa olyan kérdés, amin még manapság is elcsámcsog a média, az egyén pedig zavartan közhelyek után nyúl, ha erről kérdezik.

Mindez öt hónapot felölelő napló formájában: napi történések, időjárás, múltidézés, személyiségelemzés, saját gondolatok és moralizálás sorjázik nap-nap után. Ráadásul roppant egyszerűnek tűnő nyelvezettel tálalva, ami azonban igencsak látszólagos.

Miként főszereplőnk, doktor Tyko Gabriel Glas is csak felületes pillantásra tűnik átlagos embernek. A valóságban olyan ő, mint a lepkebáb, mely arra vár, hogy megfelelő körülmények között kibújjon álcájából, s ki tudja, mivé változzon (de az is lehet, hogy csak túl sok ideje marad a gondolkodásra).

Már a neve is több jelentésű.

Tycho Brahe dán csillagász volt, s nem meglepő módon doktor Glas is sokat bámulja a csillagokat, filózik a világegyetem végtelenségén, az emberiséget sújtó átkon morfondírozik, ami tekintetét a mindennapi lét felé emelte, elragadva tőle a nyugalmat, amit a tudatlanság biztosít.

Gabriel – mint az arkangyal, őrzi a Paradicsomot, hatalma van egyes lények felett, s egyes esetekben Isten hírvivőjeként említik.

Glas – magyarul üveg, tükröződő felület, amin keresztül más helyekre láthatunk, vagy csak önmagunkat figyelhetjük meg alaposan, vagy éppen torzan, homályosan, ha selejtes az üveg. Megint mást látunk, ha tükröződő felület másik oldalán vagyunk.

Ugye nem kell tovább szaporítanom a betűket, ebből is kiviláglik, hogy nem hétköznapi könyvecskéről beszélek?

A 2008-as Könyvfesztiválon Gunnar D. Hansson méltatta a könyvet. Rövidre szabott előadásából csupán az alábbi hat pontot idézem, melyek térben és időben elhelyezik Söderberg művét:

„1. A Doktor Glas kiváló könyv a posztmodern avantgardisták számára, akik szeretnének megtanulni egyszerűen írni.
2. A Doktor Glas kiváló könyv olyan papok számára, akik kíváncsiak arra, mi származhat abból, ha valaki Isten helyébe képzeli magát.
3. A Doktor Glas kiváló könyv mindazon kétkedők és agnosztikusok számára, akik kíváncsiak arra, milyen az, ha az ember 33 éves, túlságosan el van foglalva magával, és az általános erkölcs fölé helyezi magát.
4. A Doktor Glas vigasztaló könyv az irodalomkedvelők számára, akik hiszik, hogy a stílus nem feltétlenül egyenlő a retorikával.
5. Hjalmar Söderberg kiváló sakkozó volt, és a Doktor Glas az egyik legjobb sakkparti a svéd irodalomban.
6. A Doktor Glas kiváló könyv azok számára, akik meg akarják érteni Ingmar Bergmant.”

Teljesen egyetértek állításaival – ez valóban modern regény, még akkor is, ha több mint száz évvel korábban íródott.

A kötet itt is megvásárolható