FőképSosem volt még ennyire erős a meggyőződésem, mely szerint Anthony Horowitz (született 1958. április 5.) írás közben filmet néz. No nem a tévé képernyőjén, hanem a fejében. A könyvben leírt jelenetek ugyanis annyira vizuálisak, hogy több ízben is azon filóztam, hogyan fogja megoldani mindezt a rendező.

Továbbmegyek, a történet is kezd hasonlítani egy forgatókönyvre, ahol a leendő akciófilm jelenetein és a pergő cselekményen van a hangsúly, nem pedig a karakterek kidolgozottságán. Ami persze kissé túlzott elvárás egy akciódús ifjúsági mozitól, de ugye az ember mindig reménykedik…

Elérkeztünk a sorozat hetedik kötetéhez, és azt kell mondjam, a helyzet lényegében nem változott. Az életnek nevezett küzdőtér egyik sarkában ott áll Alex Rider, a tinédzserkém, aki eddig piszok nagy szerencséjének, lélekjelenlétének és előzetes felkészítésének köszönhetően még mindig életben van.

Vele szemben a világ éppen aktuális rosszfiúja keménykedik, megfelelő anyagi és emberi erőforrások birtokában, ördögien gonosz vagy kegyetlen merényletre készülődve. A képzeletbeli segítőkről nehéz eldönteni, ki mögött is álnak, illetve mi is a céljuk (különféle titkosszolgálatok, Skorpia).

Kicsit aggódom, nehogy Horowitz beleessen a James Bond filmek csapdájába, és minden részben megpróbálja felülmúlni igazlomban, akcióban, látványosságban az előző részeket. Úgy vélem erre nincs szükség, mivel Alex nem veszi magát annyira komolyan (nincs elszállva), így megmarad szerethető figurának.

Az író helyében inkább azt a szálat erősíteném, amely azzal foglalkozik, miként élhet mindezek után Alex „normálisan hétköznapi” életet: iskola, család, szerelem meg effélék. Esetleg a kémkedéshez való vonzalmának felerősödéséről beszélni többet, hiszen a világűrt megjárt, hegymászást, búvárkodást és még sok egyebet kipróbált srác ugyan miért is vonzódna a hétköznapi szürkeséghez?

Innen úgy tűnik, Horowitz is hezitál a hogyan tovább kérdés felett, legalábbis gondolkodási szünetként egy korábbi szereplő (Jaszen Gregorovics) gyerekkorát írja jelenleg, amely a sorozat nyolcadik köteteként lát majd napvilágot.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Az ötök ereje sorozat
Hollókapu
Égi háború
Leszáll az éj

Diamond testvérek sorozat:
A Sólyom gyémántja
Kettes számú közellenség
Titkos szolgálat
Homályos nyomok

Alex Rider sorozat:
Az első bevetés
Veszélyes iskola
Mély vízben
A sas lecsap
Láthatatlan Kard
Harmadik Erő
Kígyófej
Krokodilkönnyek
Az utolsó bevetés