FőképA Barragánok és a Monsalvék valaha békésen éltek egymás mellett a sivatag forróságában. Egy idő után a családok fiatalabb tagjai a tisztességtelen üzletek felé fordultak, és amikor Nando Barragán féltékenységi rohamában lelőtte legjobb barátját, Adriano Monsalvét, egy csapásra minden megváltozott.
A két család elhagyta a sivatagot, és azóta háborúban áll egymással. Szigorúan betartva a „gengszterlét” ide vágó íratlan szabályait, szinte az őrülettel határos megszállottsággal vadásznak egymásra.
Ennek immáron húsz éve. Húsz éve hullanak a Barragánok és a Monsalvék egymás keze által.

Laura Restrepo megtörtént eseményeken alapuló regénye valóságos mestermunka. Nem sok Közép- illetve Dél-amerikai szerző művét olvastam, de mindegyikről megállapítható, hogy egy sajátságos, semmivel össze nem téveszthető miliőt képes teremteni, amely szinte másodpercek alatt elvarázsolja az erre fogékonyakat.

Restrepo könyve is ilyen. Az első pár oldal után az ember képes a tökéletesen azonosulásra, beleéli magát a környezetbe. Szinte együtt izzadunk a délutáni forráságban sziesztázó szereplőkkel, érezzük arcunkon a meleg légáramlatokat.
Persze ez csak egy nagyon jól megkonstruált, a háttérből néha előtérbe kerülő keret, amely megfelelő alapot teremt a történéseknek.
A szerző szinte mondai, mítoszi magasságokba emeli a két család háborújának történetét, bár szerintem a „negatív hősköltemény” sokkalta megfelelőbb jelző lehet rá, tekintettel arra, hogy mégiscsak megátalkodott, semmitől vissza nem riadó, gyilkos bűnözők a szereplői.

Restrepo célja nem emlékmű állítása a „gengszterizmusnak”, sokkal inkább a felszín alatt meghúzódó emberi gyarlóság, hiábavalóság, kudarc és elbukás bemutatására törekszik. Teszi mindezt úgy, hogy sallangmentesen, naturalisztikusan ábrázolja szereplőit, minden erényükkel és hibájukkal együtt, úgy ahogy vannak.
Minden gyengeségük, esendőségük ellenére sem válnak szimpatikussá sem a Barragánok, sem a Monsalvék. Talán csak a vak El Bacán és dominós brancsának néhány villanásnyi felbukkanása ellenpontozza a történetet.
Ők egyenességükkel, becsületességükkel és fedhetetlenségükkel példát mutatnak, hogy még ebben a velejéig korrupt, a bűntől átitatott létben is lehet tiszta maradni.

Egy másik fontos és a szerző által nagyon jól eltalált „húzás”, ami mindenképpen szót érdemel, az a kívülállók párbeszéde, amely végigkíséri a könyvet az első lapjától az utolsóig. A személyiség nélküli kérdések, válaszmagyarázatok tovább erősítik a mitizáló hatást. A hol egyes szám harmadik személyben, hol egyes szám első személyben, hol többes szám első személyben felbukkanó rövid párbeszédek igazán eredetivé varázsolják a könyvet.
Kötelező.
Szerintem.