FőképA 2007-es év magyar irodalmi palettája bővelkedik a gyermeki szemmel láttatott, történelmi, időnként önéletrajzi alapokra is helyezett regényekben.

Ilyen Lackfi János Halottnézője, amely a ’80-as évek világát idézi meg a lényeget megragadó, és kiemelő gyermeki elme segítségével.
Háy János A gyermek című könyve a meglévő társadalmi helyzetéből kiugrásra szánt, jobb sorsra érdemes „gyerek” életének elbeszélésén keresztül mesél az élet kilátástalanságáról, az eleve elrendeltetés problémájáról, az emberi felelősség hiányáról és ennek megfelelően döntéseink hiábavalóságáról.

Szintén a gyermeki ártatlanság szemszögéből rajzolja meg pszichotikus korunk szorongás térképét Petőcz András az Idegenekben.
(A fiatal gyermekek nézőpontjaiból megírt történeteire, persze nemcsak az idei év magyar termése jó példa, említhetnénk még Émile Ajar Előttem az életét, vagy még olyan sablonos példákat is, mint Mark Twain Huckleberry Finn-je.)

Oly sok hasonló írói szemszögből megírt, a XX. század különböző időszakában játszódó magyar kisregény után, az olvasó természetes gyanakvással veszi kezébe Nyerges András Voltomiglan című könyvét, tartva attól, hogy vajon milyen újításokkal lehet élni e talán kicsit elcsépeltnek is mondható műfajban.

Fellélegezhetünk, Nyerges András írása a narrátor személyében hasonlít ugyan az előbb említett regényekhez, azonban tartalmában, hangulatában, üzenetében teljességgel eltér tőlük.

A Voltomiglanban Nyerges gyerekkori emlékeit, a II. világháború mindennapjaira jellemző történéseket, családja körében hallott párbeszédfoszlányokat, s négyéves, majd kilencéves énje által érzékelt konfliktushelyzeteket, szembenállásokat rendezi pszichoanalitikus jellegű asszociációsorozattá.
Ily módon feltárja családja múltját, választ keresve szülei, s nagyszülei életének miértjeire és, értelmet nyerve saját motivációira, mozgatórugóira.

Az író regényében ijesztő életszerűséggel ábrázolja zsarnoki, apai nagyanyját, a konzervatív, bigott, antiszemita, meglehetősen egyszerű gondolkodású Irén nagymamát, s a liberális zsidó származású, tudós anyai nagyapa, Fülöp Zsiga, és felesége a kissé feledékeny, vidám természetű Margit alakját.
A külső szemlélő számára könnyen billen a mérleg nyelve az anyai nagyszülők, és Irén kénye-kedvének végtelenségig kiszolgáltatott szülők, különösen az édesanya oldalára.

Nyerges azonban nem hagyja, hogy feketén-fehéren szemléljük élete folyását: lelke, érzelmi és szellemi fejlődése szerves részét képezi apai nagyanyja is, mint közvetlen leszármazottja a lecsúszott középosztálybeli, sötét foltokkal tarkított múlttal rendelkező hölgyeménynek, nem tagadhatja meg az egykoron „jóreményű” Berényi Irén Friderikát.

Regénye nagyszerűsége éppen abban a különleges látásmódban rejlik, hogy képes mindenféle egyértelmű kinyilatkoztatás nélkül, a gyermekként megélt élethelyzetek finom felvázolásán keresztül érzékeltetni a családját szétfeszítő szemléletbeli ellentéteket.

Bár Irén kétségtelenül a gyermek Nyerges szüleinek, sőt még édesanyja szüleinek életében is meghatározó szerepre törekszik, és ezen küldetésében kiszámíthatatlan kitörései, agresszív autoriter életvezetésének köszönhetően diadalt is arat, Nyerges megérteni véli, hogy Irén nagymamája is saját korának és neveltetésének áldozata.
Természetszerűleg, Irén mérhetetlen embertelenségbe átcsapó zsidógyűlöletére, fiát sakkba tartó viselkedésére nincsen mentség, azonban teljesen elutasítani őt sem tudja, hiszen ő is Nyerges gyökereinek része.

Amint az a könyv címében is kifejezésre jut, gyermekként tovább visszük szüleink hagyatékát, s ahhoz, hogy önmagunkat megértsük, értenünk kell a felmenőinket is.

E jungi kollektív tudattalannal kapcsolatos elmélet, nemcsak közvetlen vérszerinti szüleinkre vonatkoztatható, hanem ránk, mint egy adott nemzet fiaira, hiszen nemzete hagyatékát ki-ki egy életén át saját múltjáig, „voltaiglan” cipeli magával.

Nyerges osztja József Attila „A Dunánál” című versében a nemzetiségek együttéléséről alkotott gondolatvilágát, miszerint egy, valaha volt soknemzetiségű birodalom utód-országában nem árt már csak óvatosságból is toleránsnak lenni, hiszen senki sem lehet biztos a saját „legendája” eredetében.

Nyerges András Voltomiglan című könyvében csodálatos érzékletességgel ír gyermeki énje szeretetéhségéről, őszinteségéről, ösztönösségéről, arról, hogy picinyként, a második világháború és az azt követő évek szinte felfoghatatlanul gyorsan változó világában mi volt fontos számára, és mi nem.
Finom történetvezetésével utal a szülei és nagyszülei életét meghatározó értékrend külső körülmények által befolyásolt alakulására.

A könyv német címe (Nicht vor dem Kind) különleges módon foglalja össze a könyv eszmeiségét utalva arra, hogy a gyermek Nyerges számára mennyire lényegtelenek az érthetetlen szavakkal megfogalmazott gondolatok, s milyen mérhetetlen jelentőséggel bírnak jövőbeli életében a megérzések, a szülei, nagyszülei sorsában való beleérzések.