Főkép

Péteri Teréz rendőrtiszt (alezredes), pontosabban nyugalmazott tiszti állományban újságíró a rendőrség képes hetilapjánál, a Zsaru magazinnál. Ebben a minőségében rengeteg vérrel és brutalitással találkozik, ezért nem csoda, ha idén megjelent első könyvében egyetlen csepp vér sincs. A Mákszemtündérek nyara ugyanis nem azt a vonulatot képviseli, mint Andersen vagy a Grimm testvérek meséi: itt nincs vér, erőszak, horror.

Faltisz Alexandra IBBY-díjas grafikus művész, aki olyan köteteket illusztrált, mint Lázár Ervintől A manógyár, Kormos Istvántól A Pincérfrakk utcai cicák és más mesék és Az égigérő fa, Babits Mihálytól az Aranygaras, Páskándi Gézától a Csodatopán, Balázs Bélától a Hét + 1 mese, illetve Tarcsai Szabó Tibortól a Segítség, megszöktünk!.

Egyszóval zseniális a párosítás: „kezdő” szerző, „profi” illusztrátor. Persze a „kezdő” nem véletlenül került idézőjelbe. Hiszen Péteri Teréz olyan anyóssal büszkélkedhet, mint Fazekas Anna, akinek gyermekkorom egyik nagy kedvencét, az Öreg néne őzikéje című kötetet köszönhetjük.

A Mákszemtündérek nyara gyerekeknek íródott ugyan, és ennek megfelelően minden oldalon akad illusztráció, de bőven tanulhatnak belőle a felnőttek is. Persze az is igaz, hogy akinek tanulnia kéne, az nem olvas ilyen könyveket. Pedig a történetben minden megtalálható, amitől nagyon de nagyon lehet szeretni. Vegyük például a történet mákszemnyi és picit nagyobb lakóit, akik egy réten élnek, békés egymás mellett élésben. Nincsenek viták, veszekedések. Persze bosszúságok akadnak, de azok nélkül unalmas is lenne az élet.

És hogy miről is szól a történet? Hát, nem egyszerű megfogalmazni. Fussunk tehát neki a rövidített verziónak. Eszerint Kiki, azaz teljes nevén Killiki Lilliki (aki kitartó gyakorlással elérte, hogy parányi termete ellenére esőben is tud repülni) nyári tábort szervez olyan mákszemtündéreknek, akik meg akarnak tanulni esőben repülni. A szervezésben segítségül hívja barátját, Lótifutit, a csigabigát. Illetve hirdetés útján mindenest is keres. Így kerül a képbe Vandália, akinek több „szörnyű” titok is nyomja a szívét. No meg persze a táborlakók: Gerzson, Gedeon, Anna, Vanda, Julka, Verka és Amádé. Hat gyerek és egy felnőtt, akikkel mindenféle kalandos dolgok történnek. A szereplőkkel könnyű azonosulni, mert emberi tulajdonságokkal rendelkeznek, ezáltal ugyanolyan esendőek, mint mi vagyunk, illetve mert modernek, de nem túlzottan, és persze minden élethelyzetből ügyesen, példamutatóan másznak ki.

Imádni való ez a könyv. Mert szép. Mert olyan, mint egy ajtó. Egy ajtó a csodák világába, ahová bárki beléphet, aki a gyermeki lélek szépségéből és tisztaságából akár csak egy parányit (stílszerűen: mákszemnyit) is megőrzött. A csodák világát emlegetem, de ez a csoda valójában bennünk rejlik. Külső és belső tulajdonságainkban, cselekedeteinkben, érzelmeinkben.