FőképA kötet egyik novellájában árvíz önti el a kedvelt tengerparti üdülőhelyet és környékét. Nos, legkésőbb ekkor tudatosult bennem, hogy bizony Karen Blixen (született Karen von Blixen-Finecke, 1885. árpilis 17.-1962. szeptember 7.) nem csinált mást, csak felhúzta képzeletének zsilipkapuját, amin keresztül áradnak kifelé a történetek.
Valahogy úgy képzelem el, mint Sydney Pollack filmjében láttam: leszáll az éj, a társaság vacsora után körbeüli a gyertyát vagy a tábortüzet, és a csillagos ég alatt hallgatják Karen meséjét.

Ha úgy tetszik, hét egymást követő éjszakára kapunk olvasnivalót, s bizony mondom, alaposan készüljön fel a ma embere, ha erre a fantasztikus hétre vállalkozik. Ugyanis nem öncélú szépirodalom ihlette nyelvújító mondatok várják, hanem a gótikus eredetű történetek.

De nem az eredeti értelemben, ahogy Joseph Sheridan Le Fanu kapcsán meghatároztuk a gótikát, mivel Blixen mellőzi a rémségeket (bár említésszerűen azért majd mindegyik novellában találunk ilyesmit).
A hangsúly nem a középkorból megmaradt ódon kastélyok pincéiben játszódó véres eseményeken van, hanem az átlagtól kicsit eltérő embereken (vagyonuk vagy származásuk okán nem a mindennapi betevő megteremtése tölti ki napjaikat), akik életük fontos pillanatait, az ahhoz kapcsolódó gondolataikat osztják meg velünk, mintha mi is ott ülnénk mellettük a kandalló előtt, a szénapadláson, vagy más efféle meghitt helyen.

De mint amikor az időnek nincs jelentősége - márpedig ők kimondottan ráérnek -, a történet csapongóan követi az emlékeket, hol újabb mellékszereplő, hol tetszetős gondolat nehezíti a megértést. Viszont ezek is hozzátartoznak az egészhez, hiányuktól kevesebb lenne ez a kötet.
Itt van például az alábbi gyöngyszem:
„- Mindnyájan igazságtalanok voltunk - mondta a grófnak. - A herceg nagyszerű ember volt, megérdemelte volna a szeretetet. A halálát kívántuk, amíg élt, de most, hogy elment, máris űr támadt a helyén, és azt kívánjuk, bárcsak élne.
- Amit most mond, szólalt meg Augustus, akinek mindig megvolt a véleménye mindenről -, arra int minket, hogy minden embernek, akivel életünk során találkozunk, éppúgy helyet kellene adnunk emlékezetünkben, mint ahogy egy fát elültetünk a kertünkbe, vagy egy bútort a szobánkba állítunk. Mégiscsak jobb megőrizni őket, és valahogy hasznukat venni ott , ahol vannak, mint mindent kihajítani, és a végén ott állni egy üres házban egy csupasz kert közepén. - A lány tűnődött egy darabig a gróf szavain. - Igen - mondta -, ez esetben az öreg herceg egy nagy, fekete márvány szökőkút lesz lelkem kertjében, mely körül mindig enyhe a lég, és bőségesen ontja a vízsugarakat.”

Avatatlan számára a történetek időnként súrolják a követhetőség határát, de ez ne zavarjon senkit, elvégre ahogyan Lincoln Forsner mondja az „Álmodók” című novellában: ”Minden úgy történik, ahogy elmesélem, de nevekről, helyekről és bizonyos körülményekről, melyek talán különösnek tűnnek majd számodra, nem adhatok további magyarázatot. Amennyit megértesz, megértesz, a többi nem érdekes. Egy elbeszélésnek sem válik kárára, ha csak a felét értik.”

Ezért aztán ha menet közben úgy érezzük, elvesztünk a sorok között, semmi pánik, olvassunk tovább és élvezzük Blixen prózáját. Miden tiszteletem Kertész Judit teljesítményének, hiszen ezt a gótikus-romantikus, burjánzó szöveget úgy sikerült magyarítania, hogy megőrizte azok gördülékenységét, pompáját.

A kötetben szereplő történetek:
Útban Pisa felé
A vén kóbor lovag
A majom
Özönvíz Norderneyben
Családi összejövetel Helsingörben
Álmodók
A költő

A szerző életrajza

A kötet itt is megvásárolható

Kapcsolódó írásunk:Távol Afrikától (DVD)