Francine Oomen: Hogyan éljük túl önmagunkat?

Nem túl sűrűn olvas az ember gyermeke holland ifjúsági regényt. Pláne nem olyat, amelynek nincs is igazán története, hanem a modern kori igényeknek megfelelően az érintettek e-mail váltásaiból áll össze a fennforgás.
Én speciel jobban szeretem – főleg ilyen témában – az egyes szám első vagy harmadik személyű elbeszélést, hiszen akkor sokkal jobban lehet azonosulni a szereplőkkel.

Persze ez nem jelenti azt, hogy igazam is van. És természetesen ettől nem kevésbé élvezetes a Hogyan éljük túl az első csókot? című kötetben megismert Rosa van Dijk „története”.
Aki ebben a kötetben igencsak megszenvedi az útkeresés, a felnőtté válás, és úgy egyáltalán, a régi életétől megfosztott, meg nem értett, önbizalom-hiányos tini viszontagságait.

Egy pszichológus kötetnyi tanulmányt írhatna arról, miért is történt mindaz, ami megtörtént. Ám nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy lássuk, valójában nem Rosa, hanem a környezete, elsősorban édesanyja és annak új férje tehetnek arról, hogy idáig fajultak a dolgok.
Közhely ugyan, de nagyon igaz, hogy ha odafigyelnének a „veszélyeztetett korban” lévő kislányra, időben észrevennék mentális zavarait, táplálkozási problémáit, magányát, vágyát az elismerésre (ahogy ő nevezi: csodálatra), és még sok minden mást.

De a felnőttek nem figyelnek oda, mert saját magukkal vannak elfoglalva. És ahelyett, hogy észrevennék és kezelnék a Rosával kapcsolatos problémákat, folyamatosan szapulják, megbüntetik, de nem gondolnak bele az miértekbe. Pedig annyira, de annyira egyértelmű.

De térjünk vissza Rosára, aki a fennálló helyzet (válás, költözés) túlélésére a lehető legrosszabb megoldást eszeli ki: kitalál magának egy alteregót, aki mindent megtehet (és sokszor meg is tesz), amit ő nem mer, vagy nem akar.
És persze a két személyiség kommunikál is egymással. Stílszerűen olykor e-mailben.

Persze Rosa nem csak Rooz-zal, hanem két régi barátjával is levelez. Esther Jacobs a józan, kedves barátnő, aki kéretlenül is tanácsokkal látja el Rosát. Rosa idővel meg is elégeli az „okostojás” leveleket, és egyszerűen nem válaszol rájuk.
Jonas de Leeuw pedig Rosa internetes kapcsolata (virtuális pasija). Ő az, aki nem minősíti a lány viselkedését, csak meghallgatja, és olykor finoman véleményt nyilvánít.

Rosa sok tekintetben megtestesíti mindazt, ami egy 14 éves gyermekben előfordulhat. Jót és rosszat egyaránt. Lehet sajnálni, lehet egyetérteni vele, ám célszerű elgondolkodni mindazon, amit Francine Oomen könyve megfogalmaz.
Nem tisztem, hogy megmondjam, mi az. Aki nem jön rá, annak úgyis hiába magyaráznám.

Ráadásul régen elmúltam már 14 éves, tehát nem is ugyanazzal a szemmel olvasom, amivel a kötet célközönsége teszi. Szóval nem tudhatom, mennyire nyújtanak segítséget Rosa kalandjai, illetve az elhangzó okosságok mennyire adnak válaszokat a ki nem mondott kérdésekre.
Abban viszont biztos vagyok, hogy ugyanezt a problémakört Jacqueline Wilson sokkal jobban képes megfogalmazni. Pedig ő lényegesen idősebb. Igaz, sokkalta tapasztaltabb is. No de sebaj, talán Francine Oomen is felnő a feladathoz. A kezdet mindenesetre ígéretes.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:Hogyan éljük túl önmagunkat?
Hogyan éljük túl az első csókot?

Regényrészlet:
Részlet Francine Oomen: Hogyan éljük túl önmagunkat? című regényéből