FőképHa jön a dagály

Alexnek nem volt választása. Egy kétmázsás, morgó tigris vetődött felé, hát térdre rogyott és a parkettán csúszva beslisszolt az íróasztal alá. A tigris fölötte ért le. A fiú így is érezte a súlyát, amitől csak az íróasztal teteje védte meg, s hallotta, ahogy az állat körmei belevájnak a fába. Két gondolat suhant át Alex agyán. Az első, hogy milyen képtelenség, hogy egy eleven tigrissel került itt szembe. A második gondolat az volt, hogy ha sürgősen nem talál kiutat a szobából, ez lesz az utolsó gondolata ezen a világon.
Két ajtó közül választhatott. Az volt közelebb, amin át bejött. A tigris mellső lábával az asztalon, a hátsóval a padlón állt, kicsit megzavarodva. A vadonban azonnal elkapta volna, de ez a világ idegen volt a számára. Alex megragadta az esélyt, és nekiiramodott. Csak amikor kiért a nyílt térre, ki az asztal csekélyke védelméből, akkor jött rá, hogy nem fog menni.
A tigris őt figyelte. Alex megpördült és felállás közben megdermedt, keze a háta mögött, térde behajlítva. A tigris első mancsa az asztalon támaszkodott. Egyikük sem mozdult. Alex tudta, hogy az ajtó túl messze van. Nincs hová bújnia. Düh tolult fel benne. Nem lett volna szabad idejönnie! Jobban kellett volna vigyáznia!
A tigris bőgött egyet. Mély, recsegő léglöket volt, amitől minden idegszál megremeg. Egyszóval rettenetes.
És ekkor kinyílt a másik ajtó, és egy férfi lépett be.
Alex feszülten figyelte a tigrist, de annyit azért látott, hogy ez az ember nem kosztümben van. V-nyakú trikót viselt, farmert és edzőcipőt, szolid, de érezhetően drága ruhát. S ahogy a textil karjára és mellkasára tapadt, Alex látta, hogy rendkívül jó kondiban van. Fiatal volt, fekete bőrű, a húszas évei közepén járhatott.
Valami azonban nem stimmelt.
A férfi elfordította a fejét, s Alex észrevette, hogy egyik arcát különös fehér foltok borítják, mintha kémiai baleset vagy tűz érte volna. A kezén is túl sok különböző szín volt. A férfi jóképű lehetett volna, de így tiszta gáz volt.
A férfi azonnal átlátta a helyzetet. Látta, hogy a tigris ugrani készül, és gondolkodás nélkül felkapta a távirányítót az asztalról. Nagyjából a tigrisre irányította, és megnyomott egy gombot.
És akkor megtörtént a lehetetlen. A tigris lemászott az asztalról, a szeme eltompult, és lerogyott a padlóra. Alex csak bámult. A tigris rettentő vadállatból másodpercek alatt túlméretes cicává alakult. És már aludt is, szeme lecsukódott, mellkasa szabályosan emelkedett-süllyedt.
Ez meg hogy lehet?
Alex a férfira nézett. Az még mindig fogta azt a micsodát. Alexben egy pillanatig az is felmerült, hogy az állat nem is igazi. Talán robot, amit ki-be lehet kapcsolni? Nem, ez hülyeség. Elég közel volt hozzá, hogy jól lássa. Érezte a szagát. És látta, hogy meg-megrándul, ahogy visszatér a dzsungelbe… mármint álmában. Hús-vér állat. Valahogy mégis kikapcsolták, gyorsan és könnyen, akár egy égőt. Alex még sosem érezte magát ennyire elveszve. Egy ezüstszín skorpióval díszített motorcsónak nyomába eredt, és valami olasz csodaországba jutott.
– Chi sei? Cosa fai qui?
A férfi hozzá beszélt. Alex nem értette a szavakat, de a lényeget igen. Ki vagy? Mit keresel itt? Felállt. Bárcsak megszabadult volna a kosztümtől, így félmeztelennek és szörnyen kiszolgáltatottnak érezte magát. Vajon Tom még kint várja? Nem, megmondta neki, hogy menjen vissza a hotelbe.
A férfi megismételte a kérdést. Alexnek nem maradt választása.
– Nem beszélek olaszul – mondta.
– Angol vagy? – váltott át a férfi könnyedén Alex anyanyelvére.
– Igen.
– Mit keresel Mrs. Rothman dolgozószobájában?
– A nevem Alex Rider…
– Az enyém meg Nile. De nem ezt kérdeztem.
– Skorpiát keresem.
A férfi – Nile – elmosolyodott, kivillantva tökéletes fogait. Most, hogy a tigris semlegesítve lett, Alex jobban meg tudta nézni. Ha nincs a bőrproblémája, igazán csinos lett volna. Simára borotvált arc, elegáns külső, tökéletes test. Haja rövidre vágva, füle körül ívben kikerítve. Habár nyugodtnak tűnt, Alex látta, hogy küzdőállásban van, súlyát talpa elejére helyezve. Veszélyes ember, sugárzott róla az önbizalom és az önuralom. Nem lepődött meg, hogy egy tinédzsert talál itt. Inkább szórakoztatta.
– Mit tudsz te a Skorpiáról? – kérdezte puha hangon.
Alex nem felelt.
– Lent hallottad a nevet – válaszolta helyette Nile. – Vagy az íróasztal egy fiókjában láttad. Mit kerestél? Tolvaj vagy?
– Nem.
Alex úgy gondolta, ennyi elég volt. Bármelyik pillanatban betoppanhat még valaki. Ideje menni. Megfordult és indult az ajtó felé, amin bejött.
– Még egy lépés, és meg kell hogy öljelek – figyelmeztette Nile.
Alex nem állt meg.
Puha lépteket hallott maga mögött a padlón. Pontosan időzített: az utolsó pillanatban megtorpant és megpördült, sarkával hátrarúgott, aminek a férfi hasába kellett volna találni, minimum kinyomni belőle a szuszt, de akár ki is ütni. Alex azonban döbbenten érezte, hogy lába csak a levegőt szeli. Nile vagy számított erre, vagy hihetetlen gyorsan kikerülte.
Alex teljes kört írt le, próbált bevinni egy első ütést – kizami-zuki –, amit karatéból tanult. De elkésett. Nile megint lebukott, s tenyerével olyan gyorsan csapott le, hogy a mozdulat elmosódott. Alexet mintha fadarab találta volna el, majdnem összecsuklott. Az egész szoba megremegett, elsötétedett. Kétségbeesetten igyekezett védekező pozíciót felvenni, keresztbe tette karját, leszegte a fejét. Nile számított erre is. Alex egyszer csak a torkán érezte a férfi karját. A másik kéz a fejét támasztotta meg. Nile egyetlen mozdulattal el tudta volna törni a nyakát.
– Ezt nem kellett volna – mondta Nile, mintha egy kisgyerekhez beszélne. – Figyelmeztettelek, de nem hallgattál rám. Halott vagy.
Alexbe belenyilallt a fájdalom. Aztán a sötétség.


Amikor magához tért, úgy érezte, letépték a fejét. Miután kinyitotta szemét, beletelt pár percbe, mire valóban látott is. Megmozdította a kezét, és örömmel látta, hogy ujjait be tudja hajtani. Tehát a nyaka nem tört el. Megpróbálta magában visszajátszani a történteket. Nile az utolsó pillanatban biztos elengedte a fejét, és könyökkel ütötte le. Alex ájult már el párszor, de soha még ilyen fájdalommal nem ébredt. Nile tényleg meg akarta ölni? Nemigen hitte. A rövid találkozásból is tudta, hogy a harcművészet mesterével akadt össze, aki pontosan tudja, mit csinál és nem hibázik.
Nile leütötte és idehozta. Hol is van? Alex lüktető fejjel körülnézett. Nem tetszett neki, amit látott. Egy kis kamrában volt, ami, úgy tippelte, a palota alatt lehet. A falakat penészfoltos vakolat fedte, és a lejtésük pincére vallott. A padlót nemrég söpörhették fel. Alex nyirkos, rohadó deszkákból tákolt rácson állt. A helyiséget egy koszos üveg mögé dugott villanykörte világította meg. Ablak nem volt. Alex megborzongott. A szeptember eleji hőség után itt hideg volt. És még valami. Amikor egyik ujját végigfuttatta a falon, nyálka ragadt rá. Eddig azt hitte, a pince piszkos-zöldre van festve; most jött csak rá, hogy a dagálykor a helyiséget elárasztó víz hagyta itt nyálkás nyomait. Merthogy a víz betör ide s lassan emelkedik. Egész a plafonig. Még a villanykörtét is eléri.
Ahogy kezdett magához térni, Alex megérezte a víz szagát a levegőben, felismerte a velencei csatornák tipikus bűzét: rohadó zöldség, sár és só. Még a vizet is hallotta. Nem a fal túloldalán csobogott, hanem valahol alul. Letérdelt, megvizsgálta a padlót. Az egyik deszka kilazult, sikerült annyira elfordítani, hogy kis rés támadjon. Benyúlt. Vizet érzett. Nincs kiút. Megfordult. Rövid falépcső vezetett fel egy erős ajtóhoz. Odament és nekifeküdt. Az ajtót is nyálka borította. Nem engedett.
És most?
Alex még mindig a kosztümöt viselte: selyemnadrág és mellény. Semmi nem védte a nyirkos hidegtől. Eszébe jutott Tom, ami némileg megvigasztalta. Ha reggelig nem ér vissza a hotelba, barátja biztosan riadóztat. Nem lehet már messze a hajnal. Fogalma sem volt, meddig lehetett eszméletlen, az óráját pedig levette az álruha miatt, amit most igencsak bánt. Az ajtó túloldaláról nem hallatszott semmi nesz. Nincs mit tenni, vár.
Lekuporodott az egyik sarokba, két karjával átölelve magát. Az aranyfesték nagyja már lejött, koszosnak, rongyosnak érezte magát. Eltöprengett, mit akar vele tenni Skorpia. Valaki – Nile vagy Mrs. Rothman – csak lejön, hogy kifaggassa, miért tört be, nem?
Elképesztő, de sikerült elaludnia. Arra ébredt, hogy begörcsölt a nyaka. Teste elzsibbadt a hidegtől. Valami szirénaféle ébresztette. Hallotta a jajongását, nem a palotában, hanem valahol messze. Ezzel egy időben megérezte, hogy valami megváltozott a pincében. Lepillantva vizet látott a padlón.
Egy pillanatig nem is értette. Eltört egy cső? Honnét jön ez a víz? Aztán összeszedte gondolatait, és emlékezetébe idézte, milyen sorsot szántak neki. Skorpiát nem érdekelte egy fiú. Nile azt mondta neki, hogy meg fog halni, és komolyan is gondolta.
A sziréna a dagályra figyelmeztetett. A város tengerszinten terül el, s a szél és a légnyomás miatt gyakoriak a viharok. A vihar aztán az Adriáról behajtja a vizet a velencei lagúnákba, a csatornák kiöntenek, egész utcák és terek tűnnek el órákra. Hideg, fekete víz bugyogott be lentről. Milyen magasra ér fel? Felesleges kérdés. A mocskos fal szerint egész a mennyezetig. A víz ellepi, ő meg majd hiába küszködik, végül belefullad úgyis. Aztán a vízszint leesik, a holttestét kiviszik, talán beledobják a lagúnába.
Talpra ugrott, az ajtóhoz szaladt, és ököllel verni kezdte. Kiabált is, habár tudta, hogy reménytelen. Senki nem jön. Senkit nem érdekel. Biztos nem ő az első. Túl sokat kérdezett, bement oda, ahová nem kellett volna, és itt a végállomás.
A víz folyamatosan emelkedett. Már legalább öt centi. A padló már nem is látszott. Ablak nem volt, az ajtó kemény, akár a szikla. Egyetlen kiút lehetett, de azt Alex félt megpróbálni. Az egyik padlódeszka kilazult. Talán kút vagy egy nagy cső van alatta. Végül is a víz valahogy csak bejut.
Most már zubogott, sokkal gyorsabban, mint eddig. Alex otthagyta az ajtót. A víz már a lábszárán araszolt felfelé, megcélozva a térdét. Gyorsan számolt: ha ez így megy, a pince három perc alatt víz alá kerül. Lehúzta és félredobta a mellényt. Erre nincs szüksége. Beljebb gázolt, kereste a laza deszkát. Emlékezett rá, hogy valahol középen volt, és meg is találta, lábujja beleakadt a nyílásba. Letérdelt, így a víz már a derekát nyaldosta. Még abban sem volt biztos, hogy átfér. És ha igen, mi lehet a túloldalon?
Megpróbálta kitapogatni. Éppen alatta ömlött be a víz. Itt a forrás. A víz valami nyíláson keresztül érkezik. Tehát ez a kiút. A kérdés csak, hogy képes-e kijutni? Fejjel előre át kell nyomakodnia egy keskeny résen, megkeresni a deszkák alatt a nyílást, és beleúszni. Ha fennakad, megfullad. Ha a járat le van zárva, sosem fog tudni újra visszajönni. Az elképzelhető legrémesebb halál előtt térdelt. A hideg víz pedig könyörtelenül araszolt felfele gerince mentén.
Keserű düh tolult fel bensőjében. Ez volt a végzet, amit Jaszen Gregorovics megígért? Ezért jött Velencébe? A szirénák még süvítettek. A víz már elfedte az alsó két lépcsőfokot, és a harmadikat nyaldosta. Alex káromkodott egyet, aztán néhányszor nagy levegőt vett. Amikor annyi levegőt szorított a tüdejébe, amennyit csak bírt, fejjel előre belebukott a kis lyukba.
A rés épphogy elég széles volt. A deszkák felhorzsolták a vállát, de kezével sikerült előrenyomnia magát. Nem látott semmit. Hiába nyitotta ki a szemét, a víz szurokfekete volt. Érezte, ahogy nyomja az orrát és az ajkát. Jeges, szúrós volt. Te jó ég! Így meghalni. Hasa átcsusszant a nyíláson, de csípője megakadt. Tekergett, mint a kígyó, s nagy nehezen kiszabadította magát.
Máris fogyott a levegője. Vissza akart fordulni, ám ekkor pánik fogta el, mert rájött, hogy egy csőben van, ahol nincs helye semmire, csak előre mehet. Vállával téglának ütközött. Egyik lábával tempózott egyet, s jutalmul fájdalom nyilallt a lábába, ahogy belerúgott a falba. Víz kavargott nyaka és arca körül, szabályos vízkötegek, melyek ide akarták kötni ehhez a fekete halálhoz. Csak most, hogy nem tudott menekülni, most döbbent rá, milyen iszonyatos a helyzete. Egy felnőtt nem jutott volna el idáig. Csak azért ért el eddig ebben az aknában vagy mi ez, mert ilyen kicsi. Viszont nem volt helye manőverezni. Már így is érintett minden falat. Ha a cső tovább szűkül, beleragad.
Tovább araszolt lefelé. Kezével tapogatta maga előtt az utat, s rettegett, hogy a csatornákban alkalmazott fémrácsok állják majd útját. Tüdeje már sajgott, mellkasát szorította a nyomás. Igyekezett nem pánikolni, mert tudta, attól csak gyorsabban fogyna a levegő, ám az agya azt üvöltötte, hagyja abba, lélegezzen, adja fel, fogadja el a sorsát. Tovább lefelé. Két percig vissza tudja tartani a levegőt, és nem lehet idelenn több mint egy perce. Nem feladni! Tovább…
Tíz-tizenöt méterre járhat a pince alatt. Előrenyúlt, és összerezzent, ahogy ujja hegye téglának ütközött. Értékes levegőbuborékok szöktek ki száján, végigsurrantak teste mellett, el kalimpáló lábainál. Először azt hitte, zsákutcába jutott. Egy pillanatra kinyitotta a szemét. Semmi különbség. Nyitva vagy csukva: szuroksötétben volt. Szíve mintha megállt volna. Abban a pillanatban Alex tudta, milyen lehet meghalni.
Ám akkor másik keze görbületet talált a falon, és megértette, hogy az akna csak elhajlik. Elérte a hosszú J alak alját, csak át kell fordulnia. Talán ez végre a csatornába visz. Ám ahogy kanyarodott, úgy szűkült is. Mintha a kavargó víz nem lett volna elég, Alex érezte, hogy a téglafalak rázárulnak, mellkasát és lábát karcolják. Tudta, hogy nagyon kevés levegője maradt. Tüdeje már küszködött, feje kóválygott. Kezdte elveszteni eszméletét. Hát talán jól is jönne. Akkor talán nem érzi, ahogy a víz benyomakszik a szájába, le a torkán. Talán elalszik, mielőtt eléri a vég.
Átjutott a J kanyarulatán. Keze valamit ért – valami rácsszerűt –, s azt megragadva át tudta húzni a lábát is a hajlaton. Csak ekkor jött rá, hogy legszörnyűbb rémálma vált valóra. A cső végére ért, amit fémrács zárt le. Azt markolja. Nincs kiút.
Talán az adott neki erőt, hogy ilyen messzire elért. Hogy nem akarta tudomásul venni, hogy a végén csapják be. Alex nekifeszült, és a háromszáz év rozsdája emésztette ereszték engedett. A rács kinyílt, és Alex átúszott. Válla kibukkant a csőből, és érezte, immár nincs fölötte csak tiszta víz. Rúgott egyet, s kapu törött széle felhasította a combját. Fájdalmat azonban nem érzett. Csak elkeseredést, és a vágyat, hogy véget érjen ez az egész.
Felfelé nézett. Nem látott semmit, de bízott benne, hogy ösztöne jó felé viszi. Buborékok csiklandozták arcát és szemhéját, és tudta, levegője végére ért. Milyen mélyen lehet? Van még levegője a felszínig? Akkorát rúgott, amekkorát csak bírt, kezével is kapaszkodott, mintha függőlegesen mászna. Megint kinyitotta a szemét, hátha meglát valamit… holdfényt, lámpafényt… bármit. És talán fénylett is ott valami, fehér szalag villódzott a magasban.
Alex sikoltott. Buborékok szakadtak ki szájából. Aztán maga a sikoly is kiszakadt belőle, amint teste kitört a felszínre, a hajnali fénybe. Egy pillanatra válla és karja kiemelkedett a vízből, nagy levegőt vett, aztán visszaesett. Fröccsent körülötte a víz. Hátán fekve lebegett a vízben, és nagyokat lélegzett. Arcán lefolyt a víz, s Alex tudta, hogy könnyek is keverednek bele.
Körülnézett.
Hat óra körül járhatott. A sziréna még szólt, de senkit nem látott. Annál jobb. A Nagy Csatorna közepén lebegett. Látta az Akadémia-hidat, bizonytalan ív a félhomályban. A hold még az égen volt, de már a nap is kapaszkodott felfelé a néma templomok és paloták mögött, derengő fényt vetve a lagúnára.
Alex annyira fázott, már nem is érzett semmit. Csak a csatorna halálos markát érezte, amely próbálta lerántani. Ereje utolsó cseppjét összeszedve odaúszott az egyenetlen kőlépcsőhöz az Özvegy Palotájával szembeni parton. Bármi történik, ő soha többé nem akar a közelébe se menni.
Deréktól felfelé meztelen volt. Elvesztette a szandálját, nadrágja rongyokban lógott. Egyik lábán vér folyt, elkeveredve a csatorna koszos vízével. Csurom víz volt. Nem volt pénze, a hotel pedig Velencén kívül, több vasútmegállóra volt. Alexet azonban mindez nem zavarta. Élt.
Még egyszer visszanézett. Ott magaslott a sötét, néma palota. A parti már réges-rég véget ért.
Alex bicegve elindult.

A kiadó engedélyével.

Alex honlapja:Alex Rider Homepage

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Az ötök ereje sorozat
Hollókapu
Égi háború
Leszáll az éj

Diamond testvérek sorozat:
A Sólyom gyémántja
Kettes számú közellenség
Titkos szolgálat
Homályos nyomok

Alex Rider sorozat:
Az első bevetés
Veszélyes iskola
Mély vízben
A sas lecsap
Láthatatlan Kard
Harmadik Erő
Kígyófej
Krokodilkönnyek
Az utolsó bevetés