Főkép

Három évesek lettünk! Szinte el sem hiszem, hogy tényleg eltelt három év azóta, hogy 2003. november 17-én megkezdte működését a www.ekultura.hu, Magyarország első, saját erőből, non-profit alapon működő profi rajongói kulturális portálja.

És ez jó.
Jó, mert önerőből jutottunk el idáig.
Jó, mert egyre többen ismernek és szeretnek minket.
Jó, mert szeretjük csinálni.
És ha rajtunk múlik, még évekig fogjuk is.
Reméljük, az olvasók egyre nagyobb megelégedésére.

Az évforduló kapcsán szeretnék eleget tenni annak a kellemes kötelezettségemhez, hogy értékeljem az elmúlt három évet.

Amikor megszületett bennünk az elhatározás, hogy jó lenne egy ilyen oldalt összehozni, nem gondoltuk, hogy ilyen sok időnket és energiánkat fogja felemészteni. Azzal azonban tisztában voltunk, hogy nincs ilyen jellegű oldal, ami egyszerre segít a szórakozásban, a tájékozódásban és a tanulásban.
És ha nincs, akkor miért ne csináljunk egyet.

Szerencsére ezzel a gondolattal nem voltunk egyedül már akkor sem, és nem vagyunk egyedül most sem. Akadnak, akik a kezdetektől velünk vannak, akadnak, akik velünk voltak, de idővel elváltak útjaink, és szerencsére akadnak olyanok is, akik időközben csatlakoztak a csapathoz.
Hála nekik az oldal azóta is működik, mégpedig egyre színesebben, színvonalasabban. Eddig is törekedtünk rá, és továbbra sem lesz másként, hogy az oldalon megjelenő anyagok mindig egy kicsit mást, egy kicsit többet nyújtsanak, mint a máshol fellelhető írások.

Lehet, hogy ez a másság éppen abban nyilvánul meg, hogy egy-egy könyv / film / zene esetén nem magáról az alkotásról, hanem az általa generált érzelmekről, gondolatokról szólunk. Az is lehet, hogy inkább a mű keletkezésének hátterére helyezzük a hangsúlyt.

Mostanra a csapat minden tagja megtalálta a saját stílusát és hangját. A szubjektív vélemények mellett természetesen törekszünk arra, hogy írásainkban ne forduljanak elő tárgyi tévedések. Ez különösen igaz az életrajzok esetében.

Amikor belevágtunk, az lebegett a szemünk előtt, hogy valami olyat hozzunk létre, ami még nincs. Valamit, ami talán néhány embernek kellemes perceket szerez, és hasznos információkat nyújt.

Úgy tűnik, eddig sikerült. Annak ellenére, hogy az elmúlt három évben semmilyen direkt formában nem reklámoztuk magunkat, mostanra átlagosan napi kétezer látogatónk van (három évvel ezelőtt a százat sem érte el), akik közül sok a visszatérő, akik nem csak betérnek hozzánk, de hosszabb-rövidebb ideig nézelődnek, keresgélnek is.

Oldalunkon jelenleg több mint 1850 ajánló, 54 életrajz, versek, illetve számos regényrészlet is olvasható. Bizonyos kiadók és internetes oldalak rendszeresen vesznek át tőlünk anyagokat, kaptunk már felkérést képzőművészeti kiállítás megnyitására, és különböző cikkek megírására.

Az eltelt három évben igyekeztünk hírt adni a véleményünk szerint érdekes könyvekről, filmekről, DVD kiadványokról, komoly- és könnyűzenei CD-kről, koncertekről, és egyéb kulturális eseményekről, sőt, az utóbbi időben rendszeresen szervezünk nyereményjátékokat is.
Munkánk során számos könyvkiadóval, több filmforgalmazóval, zenei kiadóval és koncertszervezővel építettünk ki kapcsolatot.

Most pedig engedtessék meg nekem, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki bármilyen formában is segített nekünk abban, hogy eljuthassunk idáig. Vagy azzal, hogy aktív segítséget nyújtottak, vagy azzal, hogy nem akadályoztak bennünket.

Akik segítettek:
Agave Könyvek
Alexandra Kiadó
Allprint Kft.
Animus Kiadó
Aquila Könyvkiadó
Athenaeum 2000 Kiadó
Bagolyvár Könyvkiadó
Beholder Kiadó
Best Hollywood Kft.
BestLine Kiadó
Budapest Balett
Budapest Music Center Records
Budapest Print Könyvkiadó
Cartaphilus Könyvkiadó
Ciceró Könyvstúdió
CLS Records
Concerto Music
Corvina Kiadó
Dáin 2000 Kiadó
Danubia Szimfonikus Zenekar
Delta Vision Kft.
Dirty Dance együttes
Duna Könyvkiadó
Édesvíz Kiadó
Egmont-Hungary Kft
Elektra Kiadó
EMI Music
Európa Könyvkiadó
Excalibur Könyvkiadó
Fangoria Magyarország Kft.
Fantáziavilág Bt.
FF Film & Music Kft.
Fórum Home Entertainment
Gabo Könyvkiadó
General Press Kft.
HammerWorld
Háttér Könyv- és Lapkiadó Kft.
HB PR&Communication
Hermész Könyvkiadó
I. A. T. Kiadó
I. P. C. Könyvek Kft.
InterCom Rt.
JLX Kiadó
Kalandor Kiadó
Konkrét Könyvek
Korona Kiadó Kft.
Kossuth Kiadó
Könyvmolyképző Kiadó
Lazi Könyvkiadó
Maecenas Könyvkiadó
Magyar Anime Társaság
Magyar Könyvklub
Magyar Stephen King H.Q.
M-érték Kiadó
Mithgard Média Kft.
Mokép
Móra Könyvkiadó
Negative Art Prod.
Nézőpontok Kiadó és Kereskedelmi Kft.
Orlando Stúdió Kft.
Osiris Kiadó
Paradigma Film International
Park Könyvkiadó
Partvonal Kiadó
Polar Alapítvány
RPG.HU - Magyar Szerepjátékosok Oldala
SONY BMG Music Entertainment (Magyarország) Kft.
SPI International
Sex Action együttes
Sziget Kulturális Szervezőiroda
Szukits Könyvkiadó
Tessloff és Babilon Kiadó
Trajan Könyvesműhely
Új Palatinus Könyvesház Kft.
Ulpius-ház Könyvkiadó
Universal Music Group
Universal Pictures (Hungary) Kft.
Warner Home Video
Warner Music Hungary
Well Reklám- és PR Ügynökség
Willtord Magyarország

Velünk voltak és vannak:
a2t
Bankos Szilvia
BePe
Besze Barbara
Bretz Győző
Cserkuti István
Dukay Marcell
Dwyn
Fekete Ádám
Galamb Zoltán
Galgóczi Móni
Galgóczi Tamás
Hannibal
Huba
Jónás Zsolt
Makai Péter
Makó Katalin
Mezei Attila
P.G.
Pék Zoltán
Rakos Márta
Roboz Gábor
Sivadó Ákos
Szántai Zsolt
Szentgyörgyi Pirkó József
Uzseka Norbert
Varga Bálint
Varga Júlia
Velkei Zoltán
Vizoviczki Csaba
Zaveczky Gábor

Galgóczi Móni
főszerkesztő