FőképBár nem szokásom, most mégis ellenállhatatlan kényszert érzek arra, hogy idézzek a szövegből, amelyben jobbnál jobb gondolmányok találhatók. Mint például az alábbi, amelyben a szerző röviden összefoglalja nézeteit a világról, a mindenségről és csak úgy általában a létezésről:

„Napjainkban, amikor a létezés végtelenül szövevényessé vált, és gyakran megesik, hogy a sors egyik kezével sült libát tálal elénk, miközben a másikkal lekever egy hatalmas nyaklevest, ritkán találunk maradéktalanul boldog embert. Az édesbe mindig vegyül keserű, és az ember eléggé biztosra veheti, hogy az elegyben az utóbbi fog uralkodni.
Súlyos tehertétele ez a mai társadalomnak, de senki sem állíthatja, hogy nem szolgált rá.”

Pelham Grenville Wodehouse (1881-1975) véleményem szerint az angol humor utánozhatatlan egyénisége volt. Nem foglalkoztatták a depresszióval sújtott egzisztencialista városlakók egyéni tragédiái, hanem inkább az arisztokrácia mindennapjait igyekezett megörökíteni – a maga sajátos szemléletével.

Most például Fred bácsi (teljes nevén Frederick Altamont Cornwallis Twistleton, vagy ismertebb nevén Lord Ickenham) már megint kénytelen lépéseket tenni néhány fiatal rokonának/ismerősének boldogsága érdekében.
Akár az érintettek ellenére, vállalva a sértődés és a megbántottság lehetőségét is.

Az általa nemesnek vélt cél érdekében nem riad vissza semmitől. Ha kell, álnéven beköltözik a szomszéd udvarházba, hogy éjnek idején megszerezzen egy mellszobrot, mellékesen eligazítson egy szívügyekben bátortalan földrajzi felfedezőt, tanácsokkal lássa el a rászoruló szobalányt, s nem utolsó sorban felbontsa unokaöccsének eljegyzését.

A regényt teljesen beszövi a Wodehouse-ra jellemző humor és cselekmény. Ez gyakorlatilag szellemes párbeszédeket és lehetetlen helyzeteket jelent, kiegészítve némi magasröptű eszmefuttatással. Rajongóknak kötelező, a nevetni szeretőknek ajánlott, minden más irodalombarátnak pedig feltétlenül beiktatandó megálló az írott betűk sétányán.

A szerző életrajza