FőképMegmondom őszintén, abban reménykedtem, hogy végre itt van, és kézbe vehetem Sven Hassel orosz párját. Olyan világháborús regényt, ami nem a hivatalos propaganda szüleménye, hanem a frontot megjárt közkatona személyes élményein alapul. Brutális, valóságos és mégis olvasmányos.

Valahol a negyvenedik oldal táján nyilvánvalóvá vált, szó sincs ilyesmiről, ez csupán kitaláció, olyan regény, ami erősen támaszkodik az írói képzeletre, s a háborúskodás csupán díszlet a történethez.
Sőt, tovább megyek, nagy valószínűséggel magyar szerzőről van szó (erre utal az eredeti cím és a fordító hiánya), akinek kilétéről van elképzelésem, de megerősítés hiányában úgy vélem, még fél évig várnunk kell a bizonyságra.

Miután imígyen „helyére tettem” a könyvet, immáron ezen tudás birtokában olvastam tovább. Ez számomra azért jelzi, szó sincs borzasztóságról, csak az egész átminősült szimpla szórakoztató írássá. Amivel szemben mások az elvárásaim, és elnézőbb is vagyok.

De térjünk vissza a negyvenedik oldalra. Az utolsó előtti háborús évben járunk, az eseményeket maga Alihanov meséli el, aki megismerkedésünkkor még gyalogos lövészként része annak a végtelen tömegnek (Vörös Hadsereg), ami létszámbeli fölénye révén szorítja egyre nyugatabbra a németek.
Ember nem számít alapon, hatalmas veszteségek árán.

Hősünknek (és két társának) egyetlen vágya van: szeretnének némi védelmet maguk körül, ezért mindenképpen a harckocsizók közé akarnak kerülni. Ez azonban nem megy olyan könnyen…

A könyv egészen mást képet fest az orosz viszonyokról, mint mondjuk Solohov, Szimonov vagy Bondarev. Az itt felbukkanó katonák szemlátomást nem tartoznak a gárdaegységek közé, sem morál, sem felszereltség tekintetében.
Ráadásul az alkalmazott harceljárások sem teljesen fedik a valóságot – de ezt nem is érdemes tovább boncolgatni, hiszen nem tény- vagy dokumentumregényről van szó.
Egyébként azért is gyanakszom magyar szerzőre, mert az emberábrázolás sem „oroszos”, a jellemek kidolgozottsága, a mentalitás inkább nyugatos (legalábbis így érzem).

Alihanov háborúja egyébiránt kevésbé borzasztó, mint mondjuk Hassel világa. Az emberélet itt sem ér sokat, a vezetés csak elvétve törődik a sorkatonákkal, s a politikai fanatikusok tovább rontják a helyzetet.

A meglepően alacsony szellemi szinten álló katonák – jobbára parasztok vagy más vidéki tudatlanok közül kerülnek ki – meglepően keveset tudnak a falujukon kívüli világról, ami számos mókás helyzetet eredményez, de összhatásában inkább csak a keleti „barbárságot” hangsúlyozza.

A végleges véleményalkotás előtt még el kell olvasnom a folytatást, bár úgy vélem túl nagy csalódás / meglepetés nem fog érni.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:Nemere István: A Neutron-akció
Nemere István: A Titán-terv
Nemere István: Időhajó
Nemere István: Kígyók a kútban
Nemere István: Művészkrimik
Nemere István: Elveszettek
Pjotr Sztyepanovics Alihanov: Lövészezred
Pjotr Sztyepanovics Alihanov: Páncélosok

Életrajz:Nemere István életrajz